Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. szeptember 10. kedd, az őszi ülésszak 4. napja - Interpellációk: - SÁROSSY LÁSZLÓ földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
199 SÁROSSY LÁSZLÓ földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Ha az interpelláló képviselő úr az utóbbi hetek sajtójában megjelent cikkekre gondol, akkor egyetértve önnel, valóban súlyos borhamisítási ügy ek voltak az elmúlt időszakban. S mindjárt jelezném is: ez ügyben is és más hasonló ügyekben is mindenkor igyekszünk határozott intézkedéseket hozni. A képviselő úr is nyilván tudja, hogy a bortermeléssel alighanem egy időben született a borhamisítás, és a kettővel együtt az utóbbi elleni küzdelem is. Egyiptológusok írják egyébként, hogy borhamisítási panaszról tudnak már a középbirodalom korából, s az eredeti római jog drákói tilalmai és eredetvédelmi előírásai is alighanem a visszaélések gyakoriságát, ah ogy a jogászok mondják, az esetek nagyfokú társadalmi veszélyét jelzik. A példák jelzik ugyan a pohár bor tisztaságáért és tisztességéért vívott harc csak relatív eredményességét, mindazonáltal ennek tudatában is vállaljuk a lehetséges leghatározottabb köv etkezetességet, természetesen reménykedve a bortermelők többségének együttműködésében. Elöljáróban azonban szeretném még leszögezni azt, hogy képviselő úr sorsszerű találkozása egykét pohárnyi kutyulmánnyal nem okvetlenül az állammal való találkozást jele nti. Saját tapasztalatból mondom: a borhamisításszektor rendszer- és országsemleges. (Derültség.) Ami most már a konkrét kérdést illeti, hogy a múlt év tavaszától mit tett az FM a borhamisítás ellen, a következőkre hívnám fel képviselő úr és egyben a tisz telt Ház figyelmét. A múlt év végén jelent meg a 7/1990. (XII. 25.) számú FMrendelet, és ez alapvetően módosította a szőlő- és gyümölcstermelésről, valamint a borgazdálkodásról szóló 40/1977. (XI. 29) MÉMrendeletet. Szabályozásunkkal ily módon közel kerü ltünk a közös piaci normákhoz, a félreérthető rendelkezéseket kiiktattuk, új értelmezést kapott a származási hely, a fajta, a minőség, ezek hiteles megjelölése a terméken, egyszóval az eredetvédelem fogalma. Szigorúbb és következetesebb lett a hatósági ell enőrzés, valamint megszüntettük a kétséges értelmű egyedi engedélyezési rendszer lehetőségeit. Szeretném jelezni, hogy tavaly május 24e óta a minsztérium egyedi engedélyek alapján seprőborkészítésre vonatkozó engedélyt egyetlen egyet sem adott ki. A mini sztérium dolgozik a szőlő- és bortermelés teljesen új szabályozásán, és ez – reményeink szernt – már minden tekintetben összhangban lesz a nemzetközi, illetve – ami számunkra külön is fontos – a közös piaci szabályozással. Az elkészülő törvényjavaslatot eg yébként 1992ben szeretnénk a t. Ház elé bocsátani. Dolgozunk az 1948ban felszámolt hegyközségi rendszer megújult módon történő életre keltésén is. Készül a hegyközségi törvény tervezete, és ezt is '92 első félévében szeretnénk a Ház elé terjeszteni. Szán dékaink szerint e törvény erejénél fogva, egyébként a szakmai önigazgatás nemzetközi gyakorlatával összhangban ismét működnek majd azok a szervezetek, melyek az ily módon kialakult kétlépcsős ellenőrzési rendszert garantálják a megnyugtató minőség- és ered etvédelem érdekében. A második kérdést illetően, mely szerint a Balatonfelvidéki szőlő- és bortermelő gazdák érdekvédelmi szövetsége háromnegyed éve hiába kéri az FMtől a tapolcai laboratórium működésének engedélyezését, szeretném leszögezni: senki és se mmi nem tiltja borászati laboratóriumok működését, így természetesen a tapolcait sem, de kizárólag vállalkozói alapon, szolgáltató jelleggel van erre csak lehetőség. Ehhez nem kell működési engedély, s hasonlók egyébként az ország különböző borvidékein már eredményesen működnek is. Az FM azonban ahhoz, hogy ez a laboratórium hatósági jogosítványokkal is felruháztassék, a hozzájárulást nem adhatja. Az eredet- és minőségvédelemben, a hamisítás elleni küzdeemben az érdekvédelmi szervezetek, termelői társulások közreműködését múlhatatlanul fontosnak tartjuk, de a közvetlen termelői érdekektől független hatósági ellenőrzést a nemzetgazdasági érdekek és a közbizalom megerősítése miatt is senkivel sem oszthatjuk meg. A felelősség a mienk, és ennek még részleges áth árítása ellen is jogérzékünk tiltakozik.