Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. december 2. hétfő, az őszi ülésszak 29. napja - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György): - TARDOS MÁRTON (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György):
1963 Befejezvén hozzászólásomat: Surányi úr a Világbankban – amelyhez fűződő kapcsolatunk igen fontos országunk szempontjából, tisztelt Ház – két évig dolgozott. Csak ennyit szerettem volna mondani. (Nagy taps a bal oldalon.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Pető Iván, a Szabad Demokraták Szövetségének frakcióvezetője. (Zaj. – Közbeszólás a jobb oldalról: Szavazzuk meg. – Az elnök csenget.) Csendet kérek! Napirend előtti felszólaló: Dr. Pető Iván (SZDSZ) PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ) Elnök úr! Tisztelt Ház! Igen, egy kis technikai nehézség van – úgy látszik, ott, szemben, a képviselő urak jobban értesültek má r, mint elnök úr: a frakciónk személycserét hajtott végre ma délelőtt a frakció élén. Én már nem vagyok frakcióvezető, de a technika még engem jelöl meg frakcióvezetőnek. Az új frakcióvezető, Tardos Márton hiába nyomta meg a gombot, nem jelezhette elnök úr nál, hogy ő a frakcióvezető, úgyhogy kérem elnök urat, hogy adja meg neki a szót helyettem. (Általános taps.) ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Frakcióvezető Urak! (Derültség.) Mindenekelőtt a leköszönő frakcióvezető úrnak köszönöm meg, hogy nem kell informá lis forrásokra szorítkoznom: én semmiféle hivatalos bejelentést az ülés megkezdéséig erről a változásról nem kaptam, így természetes, hogy frakcióvezetőként csak Pető Ivánnak adhattam meg a szót. Nyilvánvaló, hogy Tardos Márton megjelenő neve után ugyanúgy szavazást kértem volna, mint Soós Károly Attila esetében. Tekintettel arra, hogy nem vagyunk formalisták, a bejelentést köszönettel tudomásul veszem. Tisztelettel köszöntöm Tardos Mártont mint a Szabad Demokraták Szövetségének frakcióvezetőjét, és ilyen m inőségében minden további nélkül megadom a szót. (Általános taps.) Napirend előtti felszólaló: Tardos Márton (SZDSZ) TARDOS MÁRTON (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a tapsot. Igazán nem gondoltam arra, hogy ebben a funkcióban először miniszterelnök úrral való vitával fogom kezdeni a szereplésemet, de a helyzet: helyzet, és ehhez alkalmazkodni kell. (Közbeszólás a jobb oldalról: a helyzet, az van!) Egy perc alatt befejezem a mondanivalómat. Elsőként azt akarom mondani, hogy nem kevesen vannak az orsz ágban, akik nem értenek egyet miniszterelnök úr azon gondolatával, hogy Magyarországon a demokratikus jogok érvényesítése nincs veszélyben. (dr. Pálos Miklós: De nem is sokan vannak!) Másodszor azt szeretném mondani, hogy higgye el nekem, miniszterelnök úr , hogy a Nemzeti Bank függetlensége és szakértelme azon gazdasági körülmények között, amelyek között most élünk – amikor az infláció és a robbanó infláció veszélye állandóan kísért – , nem csekély. (Közbeszólás a jobb oldalról: Romániában?) Fontos, hogy oly an ember képviselje a monetáris politika ügyét az országban, aki erre föl van készülve, akinek ez a szakmája, és akinek a függetlensége az éppen aktuális politikai kérdésektől – amennyire ez lehetséges – biztosított. Harmadik, záró megjegyzésem pedig az, h ogy higgye el a miniszterelnök úr, hogy nem az védi az országot, aki a Kormánynak igazat ad, hanem az védi az országot, aki fontos kérdéseket, az embereket foglalkoztató kérdéseket értelmesen, világosan föl tud vetni, és annak megvitatására, abban való dön téshozásra alkalmat teremt. Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps a bal oldalon.) Határozathozatal napirend előtti felszólalásról ELNÖK (Szabad György) :