Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 25. hétfő, az őszi ülésszak 27. napja - A Belügyminisztérium volt III/III. Csoportfőnöksége hivatásos, valamint "szigorúan titkos" állományú tisztjei és hálózati személyei adatait tartalmazó 1990. február 14-én lezárt nyilvántartásának, továbbá az egykori államvédelmi szervek és karhatalmi ... - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
1860 felelős kormány tisztségviselői között ne legyenek olyanok, akik korábban egy senki által meg nem választott párt diktatúrájának fe nntartásán fáradoztak? Nem beszélhetünk leszámolásról a törvény szankcionálását illetően sem. A lemondásra történő felszólítás, illetve ennek eredménytelensége esetén az illetőre vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatala nem akasztás, nem börtön és nem kínz ás. Ennél sokkal inkább kollektív büntetés, amit Horn Gyula elfogadhatónak tartana: az egész lista közzététele. Ez olyan kollektív megszégyenítés, ami különbség nélkül érintené azokat is, akik úgy zárják le múltjukat, hogy nem ácsingóznak pozíciók után, ak ik nem akarnak mindenáron kaméleonok lenni. Ez olyan különbség, amit feltétlenül figyelembe kell venni. A törvény végrehajtásának módja humánus és tapintatos. És azt mondhatom, hogy a választóinknak ígért elszámoltatás minimuma. Ezért vissza kell utasítano m Kovács Jenő képviselőtársunk két héttel ezelőtti felszólalását, amiben e törvénytervezettel kapcsolatban Bástya elvtárs szellemének feléledéséről beszélt. Végezetül egy gyakorlati kérdésről szeretnék röviden szólni. Az egész törvény végrehajtását kérdője lezik meg azok, akik állandóan azt hajtogatják, lehetette hamisítani, és hamisítottáke a nyilvántartásokat. Ha ezt sikerül elhitetni az emberekkel, akkor jó kibúvó lehet mindenki számára, aki tagja volt ezen testületeknek. Nem véletlen, hogy épp a legpro minensebb III/IIIas, dr. Horváth József is igyekszik elhinteni ezt a gyanút, noha biztosra persze nem állítja. Bárki, akiről nyilvánosságra hoznak ilyen adatokat, mondhatja majd azt, hogy az ő esetében éppen ilyen hamisításról van szó. A nemzetbiztonsági bizottság jelentése pedig eléggé egyértelmű, miszerint ez jószerével csak elméleti lehetőség. Feltárták ugyanis, hogy az ügynökszervezés a látótérbe kerüléstől a nyilvántartásba vételig hét fázison ment át, ami az operatív tiszt és felettesei között többlé pcsős adminisztratív munkával járt, és persze hosszabb időt vett igénybe. Egyszerű bianco karton kitöltésével nem lehetett tehát kompromittáló célból álügynököket kreálni, a cég lélektani helyzetéből eredően is szinte kizárt az ilyen. A rendszerváltás előt t két évvel ennek ötlete sem merülhetett fel a III/IIIas tisztjeiben, hiszen akkor még teljes gőzzel ügyködtek az állampárt fenntartásán, s minden jel arra mutat, hogy még álmaikban sem merült fel, hogy 1991 őszén majd borsot törjenek egy szabadon választ ott parlament orra alá olyan kartonok gyártásával, amelyek kompromittálnák a demokratikus rendszerben pozícióba került embereket. A rendszerváltás előtti esztendőben pedig, amikor a titkosszolgálat vezetői úgynevezett tudományos ülésen tárgyalták azt a tén yt, hogy a párt, melynek támaszaként létrehozták és működtették szervezetüket, egyszerűen szétmállott, következésképp megzavarodott az ellenségkép is, amivel szemben fel kellett lépniük. A Dunagatebotrány idejére a III/IIIas főhadiszállása átjáróházzá vá lt, a szervezet puhánnyá, tehetetlenné, céltalanná lett. Ebben a helyzetben saját egzisztenciájuk érdekelte inkább a profi III/IIIasokat, mint az álkartongyártás. A nemzetbiztonsági bizottság jelentésével összhangban úgy vélem, nem kell félni attól, hogy kompromittáló célból készített álnyilvántartás bizonytalanná tenné a törvény végrehajtását. Mondandómat összegezve szeretném hangsúlyozni, hogy e törvény meghozásának van erkölcsi alapja, megalkotása a demokráciát stabilizálja, a törvény humánus és nem meg torló jellegű és egybeesik a magyar politikai közakarattal. Mindezek alapján a megfelelő módosításokkal kiegészítve a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlom a tisztelt Háznak. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm szépen. Következik Szige thy István képviselő úr a Szabad Demokraták Szövetségétől. Felszólaló: Dr. Szigethy István (SZDSZ) SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)