Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 19. kedd, az őszi ülésszak 26. napja - A szakszervezeti vagyon védelméről, a munkavállalók szervezkedési és szervezeteik működési esélyegyenlőségéről szóló 1991. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP) - ELNÖK (Szabad György): - PALKOVICS IMRE (MDF) - ELNÖK (Szabad György):
1724 hogy 15 millió forintért lemond ennek a lehetőségéről. És önök nagyon jól tudják, hogy egy 15 millió forintos költségvetésből milyen adminisztrációt lehet fenntartani egy országos szervezetnél. És ha má r itt tartunk, akkor hadd említsem meg azt is, mert nyilván ez is a nyilvánosságra fog kerülni, és ez is mint támadás fog bennünket érni, megsértek egy megegyezést, de meg kell tennem itt, és remélem, hogy megbocsátják a partnerek, az MSZOSZ ezt követően m ár engedékenyebb volt a törvény megszületését követően és 50 milliós javaslatot tett, hogy 50 millió forintot fogadjunk akkor el, hogyha ez a 15 millió kevés. Hát hogyha akkor kimondták azt, hogy nincs lehetőség többet adni, mert ezt meg azt kellene tenni és nem jogos egyébként sem, hogy megkapjunk ennél nagyobb összeget, akkor a törvény hatására mégiscsak volt arra lehetőség, hogy 50 milliót ajánljanak föl, de még ez is csak egy elenyésző összeg. Ez egyéves működésre esetleg elég lenne egy országos szervez etnek, de a továbbiakban esetleg egy érdekvédelmi szervezet vezetője azt gondolom, hogy nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy egy év múlva azt mondják a tagjai, akiket sikerült esetleg ebből az 50 millióból nem száz vagy kétszázezer fősre duzzasztan i, hanem annál nagyobb létszámra, hogy mostantól kezdve a működési feltételeinkhez ugyan még nem elég a tagdíjbevétel, tehát mondd meg azt, hogy most hova forduljunk, mert te lemondtál arról a jogról a mi nevünkben, hogy az összes vagyonról, az egész vagyo ntestről egyezkedhetünk, hogy milyen formában legyen megosztva. Ezt a két dolgot el kellett mondanom. Nem tudom, kielégítőe ez a válasz képviselőtársaimnak. (Gyér taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Gál Zoltán frakcióvezető újból rendkívüli lehetősége t kér felszólalásra. Felszólaló: Dr. Gál Zoltán (MSZP) GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP) Elnök Úr, csakis azért, mert képviselőtársam volt olyan udvarias és megkérdezett, hogy kielégítette a válasz. Én köszönöm a válaszát, egy megjegyzést azért hadd tegyek! A telje s igazsághoz tartozik, hogy azok az összegek, azok a több tízmilliók, amiket Palkovics képviselőtársam emlegetett, a tárgyalásokon úgy vetődtek fel, hogy egy átmeneti, ideiglenes, éppen a működéshez szükséges összegek, és a végleges vagyonmegosztást termés zetesen a szakszervezetek a választások után kívánták lebonyolítani. Csak azt szerettem volna megjegyezni, hogy nem arról volt szó, hogy ez az 50 millió forint egyszer és mindenkorra végleges összeg lett volna, ami a Munkástanácsok Országos Szövetségét az egész szakszervezeti vagyonból megillette volna. Köszönöm szépen. ELNÖK (Szabad György) : Palkovics Imre kétperces viszonválasszal kíván élni. Tessék! Felszólaló: Palkovics Imre (MDF) PALKOVICS IMRE (MDF) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A zt elfelejtettem mondani az imént – illetve nem akartam elmondani – , hogy ennek, az 50 millió megkapásának, bizonyos feltételei lettek volna. Nem más, mint az, hogy mondjunk le a XXVIII. törvény adta lehetőségünkről, illetve közösen forduljunk a Parlamenth ez, az összes szakszervezet immáron, hogy a Parlament felejtse el, érvénytelenítse a XXVIII. törvényt. (Zaj.) Ez azt jelentette volna, hogy a továbbiakban számunkra semmiféle garancia nincs arra, hogy még beleszólhatunk a vagyon további részének a felosztá sába is. Tehát az 50 millióért lemondtunk volna gyakorlatilag arról a lehetőségről, hogy éljünk azzal a lehetőséggel vagy próbálkozzunk, ami most nyílik számunkra. ELNÖK (Szabad György) :