Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 12. kedd, az őszi ülésszak 23. napja - Az 1991–92. évi Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - DÉNES JÁNOS (független)
1544 képviselőknek kézbesítettek: a Monopoly csoport eddig körülbelül ötvennél tart a szövegezésben. Ez leírási kérdés, ezt így most pusztán bejelentem, de már jeleznem kell azt, ho gy várhatóan, mikor a Kormánynak beérkeznek a törvényjavaslatai – számításunk szerint körülbelül 10 nap múlva – , akkor mind az ötvennek, sajnos, új változatát kell majd valószínűleg előterjeszteni. Ezt szerettük volna elkerülni. Köszönöm szépen. (Taps.) EL NÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Dénes János képviselő úr következik. Felszólaló: Dénes János (független) DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Jegyzőkönyvvezető! (Derültség. – Taps a jobb oldalról.) Teljesen megértem azt a kormá nyzati szándékot, amely a mai napon meg akarja teremteni annak a lehetőségét, hogy az Állami Vagyonügynökség az adott, kusza körülményei közepette, de mégis hathatósabban működhessék, és minél nagyobb törvényességi alapot tudjon maga mögött a napi munkája elvégzésében. A magam részéről a tisztelt Házban 1990. május elején elmondtam: nagy bűn az összehalmozott 22 milliárdos államadósság, de még nagyobb bűn lesz, ha ezt az államadósságot az ország eladásával fizetjük ki. Ebbéli véleményalkotásom nem változott , hanem az elmúlt években megerősödött – pardon: az elmúlt közel két évben megerősödött. Különösképpen akkor, ha betudhatjuk azt a tényt, hogy az elmúlt időszak a vagyon szempontjából feltétlenül – de sajnos, sok más szempontból is – a kommunisták magyaror szági pártjának diadalmas és győzedelmes éve volt, hisz birtokba vették, kérem, a vagyont! (Zsiros Géza: Igazad van!) A magam részéről azt is elmondtam, hogy a tulajdonost nem lehet gyártani, a tulajdonost nem lehet kitalálni – a tulajdonos a kétszer kettő : négy egyszerűségével van; a tulajdonost, ha a megrablott vagyonból "kisegítették", kérem szépen, azt vissza kell a tulajdonba segíteni. Ha őt nem, akkor örököseiben. Ez az évezredes jogi építmény. A többi pediglen, ami ezt figyelmen kívül hagyja, azt jel enti,hogy a rablott vagyont az orgazdához juttatjuk és ezt valami módon – kérem – törvényesítjük. Ehhez ez a Parlament nem járulhat hozzá. Tekintettel arra, hogy visszanyerhetetlen, visszafordíthatatlan hónapokat vesztettünk el akkor, amikor választási győ zelmünket 1990 májusától 1990 október 23ig nem tudtuk egy bizonyos dinamikus, lendületes tempóba hozni, hanem a csörgősipkás akadályháborúval, taxisblokáddal – kérem szépen – kényszerhelyzetbe került az egész ország. A Parlamentre azt kényszerítették rá, hogy ne feleljen meg annak a választási eredménynek, amely ezt a Parlamentet létrehozta és önöket – velem együtt – ide juttatta. Tekintettel arra, hogy kész tényeket, amik elé minket ez a mulasztás állított, a Parlamentnek már túlzottan nincs módja rendbeh ozni, sem most, ebben a törvényalkotásban, amely ebben az ügyben szeretne rendet tenni, sem pediglen a ciklus hátra lévő részében, mert azok a determináltságok, amelyek ezt a Parlamentet meghatározzák, erősen valószínű, hogy érvényesülni fognak a következő , közel két esztendőben – ami ebből a választási ciklusból hátra van. Épp ezért egy minimalista programot ajánlok a tisztelt Országgyűlésnek: vegye tudomásul körülbelül nagyjából, amit mondtam, legalábbis elvileg, és ebben a hátra lévő két évben igyekezzen lehetőleg minél tisztességesebben megfelelni annak a választói akaratnak, amely ezt a Parlamentet ebbe a házba bejuttatta. Ennek pedig az alapállása a következő: nagy dolog a munkabér, nagy dolog az európai munkabér és reálbér elérése, de ezt előbbutóbb, abban a mederben, amerre a világ halad, Magyarország számára és Magyarország bérből, fizetésből élő állampolgárai számára az élet meghozza – legfeljebb tízvalahány %kal kevesebb lesz, mint Bécsben, Berlinben vagy Párizsban. Ellenben – kérem – a vagyon, amit most, egyszer s mindenkorra jogtalanul az orgazdáknak szentesítünk parlamenti döntéssel, soha többet vissza nem szerezhető. Ezért az a tisztességünk kell, hogy legyen, hogy a vagyonpolitikai irányelvekben, ha lehet, még olyan döntéseket hozzunk, hogy
