Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 12. kedd, az őszi ülésszak 23. napja - Bejelentés: Trombitás Zoltán jegyző - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ)
1490 rendszerben értékesítsék, amely garantálja a színvonalas kulturális szolgáltatás fennmaradását és a szakértelmet honorálja, tehát egy alternatív hálózat létrejöttét is lehet ővé kellene tenni. Úgy tűnik, hogy a kulturális tárca ezzel szögesen ellenkező eljárást követ, fenn kívánja tartani azt a nagyvállalati szerkezetet, melynek rugalmatlan, gazdaságtalan, bürokratikus működése régóta bénítja a nívós irodalom forgalmát. A főv árosi könyvesboltok túlnyomó többségével rendelkező ÁKV esetében már megszületett a döntés, egy nagyvállalatból csinálnak kettőt, az egyik beszerzi a könyveket, a másik majd eladja. Élnek egymásból, a bolthálózat pedig egy kézben marad az állam gondoskodó, atyai kezében, amely az utódvállalatokban természetesen többségi tulajdonrésszel rendelkezik. Így tehát az égvilágon semmi sem változott. Akkor sem változik, ha az intézkedést további látszatprivatizáció követi, nevezetesen a vállalat kftket alakít az eg yes boltok üzemeltetésére az ott dolgozók bevonásával. Érdemes volna az eljárásról kikérni az Állami Versenyhivatal véleményét. Úgy vélem, az ilyen intézkedések csak arra valók, hogy konzerválják a nyolcvanas évek önpusztító kettős gazdaságát, az egyik old alon ésszerűtlen méretű és szerkezetű, posztállami nagyvállalatok, a másikon rablógazdálkodásra szorított féllegális magánvállalkozók. És aki ebben a rendszerben nem találja a helyét, az továbbra is Baracskán végzi. Még egy megjegyzés kívánkozik ide. Köztu domású, hogy a csökkenő vásárlóerő, valamint a növekvő előállítási és kereskedelmi költségek kettős szorításában vergődő magyar könyvpiacot az egészen közeli összeomlás veszélye fenyegeti. Ettől egyedül a továbbra is szükséges állami kulturális mecenatúra gyakorlatának sürgős megújítása mentheti meg. A társadalmiasított támogatási rendszer alapintézményei, az autonóm kulturális alapítványok, köztük a Magyar Könyvalapítvány tervezete tavaly nyár óta készül, mégsem került tető alá. Amennyit pedig a legújabb e lgondolásokból ismerünk, arra utal, hogy ezeket változatlanul a túlközpontosítás jellemzi. Félő, hogy a Magyar Könyvalapítvány, ha egyszer létrejön, mint új központi elosztó, mecénás, tulajdonos, és a kiadásra szánt művek gazdasági cenzora, nem csökkenti, hanem növelni fogja a központosítást, a könyvszakma kiszolgáltatottságát a kulturális kormányzattal szemben. De ha sikerülne is liberálisabb irányba terelni a tárca szándékait, ez az alapítvány… ELNÖK (Vörös Vince) : Megkérem képviselőtársamat, hogy tessék befejezni. MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ) Igen. Rögtön felteszem a záró kérdéseket, csak sajnos az időt nem tudom látni, mert rossz a tábla. (Derültség.) De ha sikerülne is liberálisabb irányba terelni a tárca szándékait, ez az alapítvány már mindenképpen csa k az 1992. évi állami költségvetés elfogadása után jöhet létre. Tehát a Kormány ismét jól időzíti a dolgokat, anélkül tehát, hogy a kormányzat kötelezettséget vállalt volna a működéséhez nélkülözhetetlen anyagi eszközök biztosítására. Ilyenformán 1992ben marad a teljes létbizonytalanság, amit – ezt világosan ki kell mondani – a könyvszakma nem képes még egy évig elviselni. Tartok tőle, hogy 1993ban már nem lesz kit támogatni. A kérdéseim az államtitkár úrhoz tehát a következők: Ha a tárca sem a kispénzű v állalkozó iránt méltányos privatizáció feltételeit nem teremtette meg, sem a mecenatúra új demokratikus rendszerét nem hozta létre, úgy miniszter úr az állampolgári engedetlenség gyakorlása helyett milyen tanácsot tudna adni a Katalizátor Iroda munkatársai nak, akik nem akarnak felhagyni az irodalom terjesztésével, de elutasítják a megbélyegző bírságolást. Ha a kormányzat híve a kulturális magánvállalkozás szabadságának – én úgy tudom, hogy az – , miért zárja el az ahhoz nélkülözhetetlen eszközöket a könyv vá llalkozó szakemberei elől. Mert ezt teszi, amikor a meglevő eszközparkot az örökölt nagyvállalati szerkezetben tartja fenn, és még inkább ezt teszi, amikor nem gondoskodik az alapvető kulturális szolgáltatókat megillető megkülönböztetett támogatásról.
