Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. június 18. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 2. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - PÁL LÁSZLÓ (MSZP):
75 kívánok foglalkozni a személyes megtámadtatással, mert miniszter úr tökéletesen tudja, hogy hány csúsztatást enged ett meg magának ebben a válaszban… (Taps a bal oldalról.) Ami a Videotont illeti, érdekes módon, miniszter úr ebben a néhány perces tájékoztatásban sokkal többet tudott mondani a Videoton múltját és sorsát illetően, mint amit a h arminc nap alatt az írásos válaszában sikerült kifejtenie. Valószínűleg azért volt nagyon nehéz megfogalmazni az írásos választ, mert el kívánt kerülni bizonyos kérdéseket, és nem kívánt foglalkozni velük. Felhívnám a tisztelt Parlament szíves figyelmét, h ogy most hangzott el ebben a Házban az, hogy elkerülhetetlen a Videoton felszámolása. A válaszlevélben, amelyik három nappal ezelőtt kelt, ez szintén nem szerepel. Én úgy tudom, hogy a tárgyalások nem is ebbe az irányba haladtak… Hogy a Videoton sorsa miér t alakult úgy, arról érdemes lenne – és én ezt javasoltam Kovács Pál képviselőtársammal közösen – a Parlamentben, a gazdasági bizottságban egy részletes vizsgálatot lefolytatni. Nem a szereplők személyes viselkedésével kapcsolatban – itt tizenhatezer ember ről van szó, többek szerint KeletEurópa legkorszerűbb elektronikai üzeméről van szó… (Zaj. Közbeszólások a jobb oldalról.) … Önök mondjanak korszerűbbet! Én szívesen meghallgatom és megismerem. (Közbeszólás: Európában?) KeletEurópát mondtam. (Zaj. Közbes zólások.) ELNÖK (Vörös Vince) : Csendet kérek, képviselőtársaim. Tessék folytatni! PÁL LÁSZLÓ (MSZP) : Elnök Úr! Megvárom a lehetőséget. Itt a magyar nemzeti vagyon egy jelentős részéről, több mint 12 milliárd forintnyi értékről van szó; nagyon komoly nemzet közi kapcsolatokról, korábban több mint 100 millió nyugatnémet márka értékű vegyesvállalati szerződésről, amelyek szép lassan fölmorzsolódtak az elmúlt kilenc hónap során. Miniszter úr kifogásolta azt a hivatkozást, hogy koncepciós volte az eljárás, amiko r megszabadult a vállalat vezetőitől. Én azt hiszem, koncepciós volt, mert az általam és Kovács képviselő úr által aláírt levélben lehet látni – idéztünk miniszter úr leveléből – , speciális vizsgálóbizottságot indított meg, amelynek az volt a feladata, hog y megfelelő adatokat szolgáltasson anélkül, hogy politikai ellenségei – ez nem az én kifejezésem, hanem az övé – és a sajtó erről idő előtt tudomást szerezne és elkapkodott döntésről beszélne. Sikerült egy vállalatot megszabadítani a vezérkarától… (Zsiros Géza közbeszólása) …, sikerült odaültetni a legnagyobb kormányzópárt egyik képviselőjét a vállalat élére, aki soha ezzel a szakmával nem foglalkozott. Én az embert nem ismerem, képességeit nem kérdőjelezem meg… (Zsiros Géza: Miért nem pályázta meg?) , de az t, hogy a vállalatba betanulni nem volt ideje, és egy olyan tevékenység folyt a vállalatnál, amelynek az eredményeképpen ma elmondhatjuk, hogy tényleg, sajnos, a felszámolása aktuális – ezt, azt hiszem, hogy nem lehet az előző Kormány nyakába varrni. (Mora j a jobb oldalon.) Hadd mondjam el, hogy eddig a munkanélküliség a VIDEOTONban és környékén elérte a négyezer főt, és ha igaz, akkor még nagyon sokak munkanélkülivé válása van előkészítve; a piaci kapcsolatokat sikerült nagyrészt felszámolni, az én ismere teim szerint a vezetők semmiféle komoly piaci munkát nem folytattak, pedig ezen múlik a vállalat sorsa elsősorban; a külföldi technológiai importakciók megszűntek. Erről itt már volt szó a Házban. Emlékezzenek vissza a telefontender ügyére, ahol a parlamen ti vizsgálat állapította meg, hogy sem az elbírálásban, sem pedig a kiírásban az iparpolitikai szempontokat nem érvényesítették, és ezt lehet, hogy nem a közlekedési tárca nem érvényesítette, hiszen nem az ő feladata lett volna, hanem az ipari tárcáé, de e z is ezer munkahelyeket jelentett csak ennél az egy vállalatnál, nem beszélve a másik nagyon érdekelt cégről. Elvetették a korábbi privatizációs elgondolásokat, amelyeket nagyon komoly világcégek készítettek elő, francia és nyugatnémet bankok megfelelő vál lalatai… Szinte el sem olvasták, és mondhatnám sorra a problémákat.