Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. augusztus 27. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 11. napja - Az államháztartásról szóló törvényjavaslat, valamint az államháztartási törvény hatálybalépésével kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - CSÉPE BÉLA (KDNP)
722 vállalkozás között lényeges különbség van. Ha kihasználja a kapacitásait, az nem azt jelenti, hogy gazdasági társaságba is beviheti. Ma Magyarországon, főleg Budapesten több példát látunk arra, hogy rendelőintézeteket lízingbe adják, apportba adják, úgy adják vállalkozásba, hogy azok a kapacitások, amelyek az Alkotmány szerint – ahogy Kupa úr említette – az állam egészségügyi ellátását szolgálják, azok pillanatokon belül magánkézbe mennek, míg a költségvetésnek, illetve az államháztartásnak az Alkotmány szerint továbbra is kötelezettsége lesz az egészségügyi ellátás. Tehát nagyon fontos volna, hogyha po ntosan tisztáznánk, hogy ki mit ért vállalkozás alatt, és borzasztóan fontos volna, hogyha lényegesen nagyobb korlátozások lennének a költségvetési szervekre vonatkozóan, mint ahogy ez a törvénytervezetben benne van. Tehát az előttem szólókkal ellentétben szigorítást kérünk. (Közbeszólás: Ezzel egyetértünk!) Részben egyetértenek, közben meg el is fogadják a jelenlegi status quóját a költségvetési szerveknek. A vállalkozó költségvetési szervek nem fognak költségelszámolásokat vezetni, csak pénzforgalmi könyv vitelük lesz – és ezt most kérdezem, vagy nem így van a törvénytervezetben? – , de ha mégis vezetnének eredményszemléletű nyilvántartást, akkor ezt miként fogják elhatárolni a pénzforgalmiaktól. És végül, ezek az intézmények – igaz, engedéllyel – alakí thatnake gazdasági társaságot, vagy csak én értettem rosszul a szöveget? Tehát – ahogy említettem – lényegesen nagyobb szigort és világosabb szabályokat kérünk. A felsorolt fogyatékosságok ellenére, amelyek kiküszöbölhetők és kiküszöbölendők, nagyon fonto snak tartjuk, hogy az állam gazdálkodásának szabályozásáról – beleértve annak számviteli és információs rendszerét is – törvény rendelkezzék. Világos és egyértelmű információkat szeretnénk látni a közpénzekről, és szeretnénk, hogy ne fordulhasson elő többé az az eset – még egy esetleges kapkodás esetén sem – , mint az 1991. évi – jelenlegi – költségvetési törvénnyel, amely nem tartalmazza a költségvetés mérlegét. Amennyiben az idők során a törvénybe került felesleges kompromisszumok száma jelentősen csökkent hető, akkor könnyebb, szabályozottabb és ellenőrizhetőbb lesz az állam visszavonulása, és az állami pénzügyek terén is végre megérkezhetünk vagy visszaérkezhetünk a huszadik századba. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megadom a szót Csépe Bélának, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának. Felszólaló: Csépe Béla, a KDNPképviselőcsoport nevében CSÉPE BÉLA (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kereszténydemokrata frakció álláspontját ismertetve én is először ennek a törvényjavaslatnak a fontosságát szeretném hangsúlyozni. Megítélésem szerint a politikai rendszerváltás, a gazdaság, a társadalmi intézmények átalakítása sorába tartozik az államháztartási reform is. Alapvetően azért, mert itt évtizedeken át az áll amháztartás egy olyan burok volt, egy olyan bura, amelyen nemcsak az egyszerű állampolgárok, de az itt, ezen a helyen ülő képviselők sem láthattak át, és eme bura mögött történt tulajdonképpen a magyar nép elárulása, ahogyan megfosztották munkája gyümölcsé től. Ez az államháztartás, amelyik évtizedeken át uralkodott, azoknak a világát szolgálta, akiknek a szobrait most döntögetik a Szovjetunióban. És itt zárójelben szeretném megjegyezni – tudom, hogy nem a témához tartozik, de talán megbocsátanak nekem ezért – , nem tudom, hogy miért áll még mindig a képviselői irodaház mellett Marx és Engels szobra! Szorosan a tárgyhoz visszatérve, tehát mi igen jelentősnek tartjuk azt, és örömmel üdvözöljük, hogy végre bekövetkezett, hogy ezen a területen egy döntő lépés kör vonalai bontakoznak ki. Ennek alapvető oka az, hogy a közpénzeknek a kezelése egy olyan terület, amelyben nagyobb kárt lehet