Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. június 18. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 2. napja - Az Állami Számvevőszékről szóló törvényjavaslat, valamint az Országgyűlés Számvevőszéki Bizottságról szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ):
66 amely az e területen dolgozók múltjával, rokoni állapotával kapcsolatos. Ugyanakkor a 18. § jelzi, illetőleg előírja, hogy amennyiben összeférhe tetlenség van, akkor ezt meg kell szüntetni. Nyilvánvaló dolog, hogy a múlttal és a rokoni állapottal kapcsolatos helyzet megszüntetése nem jöhet számításba, ellenkezőleg, a 19. §ban szereplő összeférhetetlenségek azok, amelyek megszüntethetik, tehát itt van a jogszabályban egy téves hivatkozás véleményünk szerint, kérjük, hogy ezt a bizottság majd nézze meg. Külön üdvözöljük azt, hogy a költségvetési támogatásban részesülő szervezeteknél a pénzkezelés szintén nyomon lesz most már követve ennek a törvényte rvezetnek az elfogadása után. Magam is részt vettem a költségvetési támogatásban részesülő társadalmi szervek részére a pénzelosztást végző ad hoc bizottságban. Úgy vélem, hogy a majd ennek a törvénytervezetnek elfogadásával kapcsolatban megalakuló bizotts ág vehetné át ezt a feladatot is, amely, mint emlékezünk rá, milyen nehézséget okozott a tisztelt Háznak, amikor a bizottság javaslatát kellett tárgyalni. Úgy vélem, hogy ezt is eme törvényjavaslat kapcsán lehetne megfelelő mederbe helyezni. A hatályba lép éssel kapcsolatban az a véleményünk, hogy ez a törvény kihirdetése napján lépjen élebe, hiszen vannak olyan feladatok, amelyeket azonnal meg kell oldani. Meg kellene vizsgálni azonban azt, hogy egyes rendelkezések, különösen a konkrét ellenőrzés területén, csak 92. január 1jétől lépjenek hatályba, erre lehetne egy külön klauzulát beiktatni, hogy melyek azok a paragrafusok, amelyek később lépnek élebe. Úgy véljük azonban, hogy magának a törvénynek a kihirdetése minél hamarabb szükséges, hogy ezen a téren is megszülessen az a jogalkotás, amelynek szükségességére rámutattam. Egyetlen gondolattal fejezem még be. Úgy vélem, hogy ez a kétharmados törvény, amely nagyon fontos területet érint, abba a kategóriába fog tartozni, ahol konszenzus lehetséges. A magam rés zéről mindig szeretek erre rámutatni, hogy vannak olyan alapvető, fontos dolgok, amelyekben a konszenzus szükségessége nagyon fennáll, és ezért örömmel üdvözöljük, hogy az a benyomásom, az a véleményünk, hogy ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban ez már nagyjából ki is alakulhat. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Még egy jelentkező van. Javaslom, hogy ebédszünet előtt hallgassuk meg. Megadom a szót dr. Áder János képviselő úrnak, Fiatal Demokraták Szövet sége. Felszólaló: Dr. Áder János (FIDESZ) ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ) : Köszönöm, Elnök Úr, s ígérem, hogy nem lesz hosszú a hozzászólásom. Ott kezdeném, ahol Tölgyessy Péter a hozzászólását befejezte, hiszen az előzményekről részletesebben, különösen nem kell , azt hiszem, beszélni. Vékony Miklós meglehetősen kimerítően és részletesen elmondta a bizottság felállításának történetét és az elvégzett munkát. Ehhez csatlakozott Remport Katalin, ezt megismételni nem szükséges. Tölgyessy Péter viszont egy politikai ér tékelést adott arról, hogy ennek a bizottságnak a munkája miért volt hasznos, és miért volt esetleg példaértékű a Parlament számára, hiszen egy kétharmados törvény előkészítése egy többpárti, egy hatpárti konszenzussal történt meg. Egyetértek Tölgyessy Pét errel, én is úgy gondolom, hogy ez az eljárás lehet mintaértékű, vagy ha úgy tetszik, modellértékű, lehet ezt az eljárást más alkalmakkor is kipróbálni és alkalmazni. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez nem első alkalom, nem példa nélküli, hiszen például a kép viselői jogállásról szóló törvényt hasonló körülmények között alkotta meg a Ház, illetőleg készítették elő a parlamenti pártok. Annál is inkább indokolt ez, mert úgy gondolom, hogy a parlamenti működés szempontjából igazán fontos törvények megalkotásával n em biztos, hogy tudunk várni addig, amíg kormányzati