Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. június 18. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 2. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának újramegnyitása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP):
53 Én azért voltam egy kicsit megdöbbenve, mert visszaemlékszem tisztelt Képviselőtársamnak, Torgyán Józsefnek a megnyilatkozására az alkotmányjogi és az ügyrendi bizottság közös ülésén, ahol ő még véletlenül sem ejtette ki a reprivat izációt, hanem kifejezetten az alkotmánybírósági határozat által megjelölt körben kívánta ő is a törvényt módosíttatni, kifejezetten az alkotmányos keretek között. Érzésem szerint vagy az nem szólt a nyilvánosságnak, vagy ez csak a nyilvánosságnak szólt, t ehát végeredményben nem értem, hogy felelős politikus miért beszél zárt körben így, és miért beszél a nyilvánosság előtt másképp. A koalíciós tárgyalásokon, megbeszéléseken úgy éreztem, s úgy érzem, én voltam a naiv, hiszen valamit azért az MDF módosító ja vaslatának a lényegéből tisztelt képviselőtársunk is megértett, tudniillik pontosan nem pár százezer vagy pár ezer embert kívánunk helyzetbe hozni, hanem a több mint 1 millió 600 ezer tulajdonost. Az árverés szó bennem is mint parasztemberben – és nemcsak vallott parasztemberben – nyilvánvalóan bizonyos ellenérzést kelt. De találjunk ki egy olyan műszót, hogy a volt tulajdonosok részére, a volt tulajdonosok igénye alapján a tsztulajdont árverezzük el. Sokkal jobb szájízt ad ez az embernek. Nyilvánvaló, hog y egyúttal piaci viszonyokat is teremtünk vele. Nem hiszem, hogy a mi parasztságunk ne volna olyan kristálytiszta gondolkodású, hogy a licitnél túl magas áron ugrik be, mert akkor arra – ha én is így csinálnék – azt mondanám, én egy buta paraszt vagyok. Az t viszont tényként mondanám el, ha valaki a módosító javaslatunkat átolvasta, akkor az tudja, hogy csak saját jogán jelenhet meg a volt földtulajdonos. A kárpótlási jegyeket tekintve a már elfogadott és az Alkotmánybíróság által meg nem támadott határozat is elismerte, hogy át nem ruházandó vagyonjegyet, igényt adunk gyakorlatilag. Úgy érzem, ennek a vitának tényszerű légkörben kellene lezajlania, mert egyébként ez csak részletes vitának csúfolható így. Véleményem szerint a módosító javaslatokra, illetve vé leményünk szerint a módosító javaslatunkra várunk olyan alternatív megoldást, amelyet a kollektív bölcsesség talán még jobbá tud tenni. Erre bárkinek lehetősége van, de ne hozzuk be a pártpolitikai csatározásokat a Parlament keretei közé. (Taps a kormánypá rt részéről.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Reagálásra szót kért dr. Torgyán József. Felszólaló: Dr. Torgyán József (FKgP) TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) : Köszönöm a szót, Elnök Úr! Nagyon sajnálom, hogy ismét kénytelen vagyok szót kérni, de ha már egyszer Kőrös (Köz beszólás: Kőrösi.) Kőrösi képviselő úr megkérdezi, hogy az alkotmányügyi bizottságban milyen álláspontot foglaltam el, akkor fel kell hogy világosítsam, jogi álláspontot, igen tisztelt Képviselőtársam. Tudniillik ott az a feladatom, hogy a jogi keretek köz ött fejtsük ki az álláspontunkat, míg itt természetszerűleg jogom és lehetőségem is kifejteni azt a töretlen meggyőződésemet, hogy ebben az egész komplexumban én a reprivatizálást tartottam volna helyesnek. De miután tegnap megkérdeztem a tárgyalásokon, ho gy hajlandó lennee a Kormány visszavonni ezt a törvényjavaslatát, és helyette egy reprivatizációs előterjesztést tenni, s azt a választ kaptam a Fórum küldöttségétől, hogy erre nem hajlandó. Természetszerűleg én ebben a körben most nem is terjesztettem el ő indítványt, de ez nem jelenti azt, hogy feladnám az elveimet vagy az én meggyőződésemet, hogyha a kifosztottak érdekeit tartanánk szem előtt, akkor reprivatizálnunk kellene és nem árvereznünk. Végül engedje meg Kőrösi képviselőtársam, hogy miután másodsz or fordul elő, hogy ilyen módon megszólít engem, hogy figyelmébe ajánljam – hangsúlyozom, nem magam kívánom a figyelmét erre felhívni – Jézus Sirak könyvét, melynek ha jól emlékszem V. fejezete 24. versében olvashatja: "Csak akkor szólítsd meg ellenfeledet , ha több eszed van annál." (Hangos derültség.) Köszönöm, hogy meghallgattak.