Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. június 24. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 3. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP): - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP):
151 kijelölt szövetkezeti, illetve állami földek elégségeseke egyáltalán az 1949 utáni – és így nem beszélve az 1939 és '49 közötti – igények kielégítésére. Fedezet hiányában a kárpótlásra jogosultaknak csak egy része juthat földhöz, ez pedig indokolatlan előnyt jelent, illetve hátrányt jelent a volt tulajdonosok részére, s mint ilyen különbségtétel ugyancsak alkotmányellen es lehet. Ennek a kiküszöbölésére irányul módosító indítványunk, amely egységesen kezeli a kárpótlás időbeli hatályát. Végezetül fel kívánom a tisztelt Ház figyelmét hívni az Alkotmánybíróság által kérdés hiányában nem vizsgált további alkotmányellenes ren delkezésekre. Sajnálatos, hogy az ügyrendi bizottság állásfoglalása nem teszi lehetővé az alkotmánybírósági határozat mellékletét képező különvéleményben rögzített problémák rendezhetőségét a módosító javaslatokkal. Ilyen a kárpótlási jegynek a társadalomb iztosítás terhére életjáradékként történő felhasználási lehetősége, és ilyen a kárpótlási jegy beválthatóságának időleges sorozatonként történő felfüggeszthetősége. Furcsállom ugyanakkor, hogy az ügyrendi bizottság állásfoglalása ellenére az erdők értékéne k a termőföld értékéhez viszonyított négyszeres értékre történő felemelésére tett a Demokrata Fórum módosító javaslatot. Ezzel egyébként egyetértenénk. Ez az indítvány ugyanúgy nincs összefüggésben az Alkotmánybíróság által határozatilag megállapított alko tmánysértő paragrafusokkal, mint az előbb általam említett példák. Ezeket a kérdéseket talán mégis együtt kellene kezelni. Az előterjesztett kárpótlási törvény az új módosító indítványokkal együtt rossz gazdaságilag, vitatható politikailag, ezért kérjük, h ogy a szavazáskor képviselőtársaink vegyék fontolóra módosító javaslatainkat, amelyeket bár az ellenzék terjesztett elő, mégis úgy hisszük, az önök konstrukcióját teszik az ország részére – ha úgy tetszik – elfogadhatóbbá vagy inkább elviselhetőbbé. Tiszte lt Ház! A Szabad Demokraták frakciója – úgy vélem – a kárpótlási törvény vitája során kisebbségi, ellenzéki lehetőségének minden eszközét megpróbálta felhasználni, hogy a koalíciós pártok által áterőltetett kárpótlási törvény ne legyen alkotmányellenes, ne sújtsa a gazdaságot, a politikai közhangulatot tragikus mértékben. Itt és most ki kell jelentenem: a parlamenti demokrácia keretein belül ezzel elfogytak eszközeink, a felelősség most már a koalíciós szavazótöbbséget terheli. Itt is hangsúlyozom; mi nem a kárpótlás szükségességét vetjük el, hanem a kérdésnek az általunk többször kifejtett, elhibázott kezelési módját, a jogalkotásban a kárpótlási törvény sorrendiségét. A kárpótlás ilyen megoldását önök kényszerítik az országra, és bevallom, nem nyugtat meg, nem elégít ki, hogy nem áll módunkban megakadályozni ennek az elhibázott törvénynek ilyen formában – hangsúlyozom: ilyen formában – való megszületését. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és a FIDESZ padsoraiban.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megké rdezem, dr. Torgyán József jelentkezett felszólalásra, mert egy listán itt szerepel a neve. Felszólaló: Dr. Torgyán József (FKgP) TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) : Korábban jelentkeztem elnök úr. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Akkor megadom a szót. TORGYÁN JÓZSEF, DR. ( FKgP) : Köszönöm elnök úr a szót. Tisztelt Ház! Rendkívül röviden kívánok csak felszólalni és a felszólalásomat én is a törvényjavaslat 2122. szakaszával kapcsolatos aggályaim kifejtésére szeretném felhasználni.