Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. április 9. kedd a tavaszi ülésszak 16. napja - Az ügyvédségről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
990 Na most, ahhoz, hogy a múlt bűneit jóvátehessük, néhány mondat erejéig vissza kell térnem ahhoz, hogyan verték szét az ügyvédséget Magyarországon. Nemcsak az ügyvédi munkaközössé gi keretek közé szorították az ügyvédeket, és nemcsak az a jogtalanság és méltatlanság esett meg velük, amelyet a miniszter úr egyébként helyesen hozott fel, hogy 1958ban az ügyvédségre méltatlan jogszabályokat hoztak – , de kerek perec ki kell mondanom, h ogy egyetlenegy társadalmi rétegre nézve sem hoztak ilyen súlyosan dehonesztáló törvényt, mint 1958ban az ügyvédségre, amikor is az ügyvédséggel szemben alkalmazták egyedül azt a módszert, hogy az ügyvédi tevékenységet megszüntették egy olyan határozattal , amely előtt az ügyvédet nem hallgatták meg; a határozatnak nem volt indokolása, tehát nem lehetett tudni, hogy miért zárták ki az Ügyvédi Kamarából; – még annyit sem lehetett tudni, hogy "a nép ellensége", mert még ennyi indokolásra sem volt szükség, min t a kulákok esetén, ezen túlmenően nem volt fellebbezési lehetőség ez ellen a határozat ellen. Ezt azért kell erről a helyről kijelentenem, mert ez tulajdonképpen jelzi, hogy egy ügyvédségnek milyen szerepe van egy ország életében, és hogy mennyire összeka pcsolódik az ügyvédség és a demokrácia fogalma, mert ahhoz, hogy egy diktatúra ne teljesedhessék ki, szükség van szabad ügyvédségre! Ha nincs szabad ügyvédség, akkor a diktatúra kifejlődésének nincs korlátja. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy ugyanezt a gondolatsort támasztja alá az a tény is, hogy nemcsak bekényszerítették az ügyvédséget ügyvédi munkaközösségi keretek közé, de olyan működési szabályokat írtak elő az ügyvédekre nézve, ahol is az ügyvédi munkaközösség elnöke, vezetője, "a kommunizmus megho sszabbított keze" lényegében hűbérúri jogokat kapott. Én merem állítani, hogy semmilyen ehhez fogható rendelkezés Magyarországon nem volt, és mindez azért volt, hogy az ügyvédséget megfélemlítsék, kordában tartsák, minden vonatkozásban olyan helyzetet idéz zenek elő, hogy az ügyvédség ne tudjon a jogfosztott nép érdekében megfelelő módon eljárni. És ez a dolog lényege, igen tisztelt Parlament, és ezért nagyon fontos körültekintően rendezni az ügyvédség helyzetét. Ebben a gondolatkörben még egyetlenegy mondat ot említenék meg, és akkor a múlttal leszámoltam véglegesen a magam részéről is: az ügyvédi munkadíj 1962es rendezése, amelyre az igazságügyminiszter úr hivatkozott, még párosult további olyan rendelkezésekkel, amelyek az ügyvédségre mérhetetlen terheket róttak: így például a polgári perekben a pártfogó ügyvédi tevékenység mérhetetlen sorának ingyenes ellátása, a büntetőügyekben a megalázó 10 forintos, 20 forintos, majd később már emelten 40 forintos kirendelési díj alkalmazása. Ez mind egységesen utal ar ra, hogy a pártállam milyen szintig kívánta az ügyvédséget víz alá nyomni! Na most, amikor a Minisztérium előterjesztette a †83 évi 4. számú törvényerejű rendelet módosítására vonatkozó törvénytervezetet, akkor azt kell mondanom, hogy lényegében ezeknek a hiányosságoknak nagyon nagy részben az érintett felekkel való egyeztetés kapcsán történő megszüntetését vállalta fel. Sajnos, nem illik azonban bele ebbe a koncepcióba az a tény, hogy a jogi oktatói munkaközösséget változatlan formai keretek között meghagy ta. Ez szerintem súlyosan diszkriminatív az ügyvédségre nézve, mert hogy csak egy példát említsek: a jogi oktatói munkaközösség lényegében mint egy szervezeten kívüli másik ügyvédi szervezet jogosult működni – anélkül például, hogy a kirendeltségek ellátás ának kötelezettsége rájuk vonatkozik. Ez nyilvánvalóan olyan diszkrimináció, amelyet fenntartani nem lehet. Hasonlóképpen diszkriminatívnak tartom a szakszervezeti jogsegélyszolgálat fenntartását. Ebben a körben egyidejűleg kellett volna rendelkezni, bár a miniszter úr jelezte, hogy ebben a kérdéskörben majd később egységes törvényalkotást kívánnak a Parlament elé tárni, de mégis szerintem ezek a kérdések nem várathatnak magukra, mint ahogy nem várathat magára például a magánnyomozói irodák engedélyezésével kapcsolatos jogszabályi rendelkezés sem, mert hiába fogjuk most már alanyi jogon engedélyezni az ügyvédkedést, hiába lesznek meg ennek a működésnek a jogállami feltételei, ha például a büntetőügyben eljáró védő nem tud saját nyomozóval egy más tényállást produkálni, mint amelyet az ügyészség produkált. Ebben az esetben ugyanis teljesen reménytelen lesz az a helyzete, hogy ő félként járjon el a büntetőeljárás során, tehát ugyanazokat a jogokat élvezze, mint az
