Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 5. kedd, a tavaszi ülésszak 2. napja - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter:
98 A másik égető téma, nyilván ezzel is kell fogla lkozni rövidesen, hiszen családok tömkelege él, élt az elmúlt időszakban Csongrád és Bács megyében baromfitartásból. Ezeknél, főleg Csongrád megyében rendkívül kritikus a helyzet. Végeredményben a szentesi baromfifeldolgozó vállalat az éves termelési tervé t 50%ra csökkenti. Nem tudom – önkéntelenül fölvetődik a kérdés – , hogy nincs szükség erre a kistermelők által előállított árura? Mindenkinek szeretnék valamit a figyelmébe ajánlani: 90 milliárd forint exportot adott a magyar mezőgazdaság. Ennek jó részét a kistermelők adták. Erre a pénzre nem lesz szükségünk a jövőben? Ne tessenek elfelejteni: a primőráru a korán vetett magvakból van. Ha elfeledkezünk róla, elmaradunk, akkor ezt később már nem tudjuk behozni. Köszönöm. ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. A kér désre dr. Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter úr válaszol. Dr. Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter válasza GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A szakágazat piacgazdaságra való átállását olyan körülmények között kell megvalósítani, amikor a külpiaci értékesítési lehetőségek váratlanul, szinte teljesen megszűntek a volt szocialista országok felé, párosulva a belföldi fizetőképes kereslet csökkenésével, ami az élelmiszergazda ság szinte valamennyi szakágazatában sürgős termelési és értékesítési problémákat okozott és okoz. A kistermelőket fokozottabban sújtó problémákat ismerjük, és a rendelkezésre álló eszközök igénybevételével maximális erőfeszítéseket teszünk a feszültségek enyhítésére. A tejtermelés problémáinak megoldására konkrét intézkedéseket hozott a Kormány, folyamatban van a sertésfelvásárlás feszültségének enyhítése érdekében teendő intézkedéssorozat is. Olyannyira, hogy szinte biztosíthatom Önöket, hogy másfélkét h ónapon belül ezt az egyszeri túltermelést, többletet levezetjük, és ismerve a sertéságazatban lévő helyzetet, ez az idén többet nekünk gondot nem okoz. Preventív intézkedéseket hozunk az egyéb szakágazatokban jelentkező esetleges piaci zavarok elkerülése é rdekében. Intézkedési lehetőségeinket azonban behatárolja, eredményességét korlátozza az Országgyűlés által megszabott szűkös keret, mintegy 29 milliárd forint miatt az exporttámogatás is elmarad a szükséges mértéktől, intervenciós beavatkozásra pedig szin te alig van lehetőség. Tekintettel arra, hogy a különböző ágazatokban kialakult feszültségek döntően a piaci körülmények gyors változásából alakultak ki, a földművelési tárcát, illetve a tárca területén dolgozó szakembereket közvetlenül felelőssé tenni mél tánytalan volna. Az új körülményekhez igazodó, piacorientált minőségi termelés, a mezőgazdaság szerkezetének megváltoztatása nélkül nem valósítható meg. A rendelkezésünkre álló eszközrendszer leghatékonyabb felhasználását az agrárpiaci rendtartás kidolgozá sával, és a rendtartás szabályozó elemeinek hatékony működtetésével kívánjuk elősegíteni. Ennek keretében a termelésszerkezetet meghatározó szakmai döntések meghozatalához támaszkodni kívánunk a közeljövőben létrehozandó terméktanácsok véleményére és javas lataira. A közeljövőben várható, és a képviselő úr interpellációjában előjelzett zöldség, gyümölcs, bor, gyapjú, bárány stb. termékek felvásárlási feszültségeinek levezetésére teendő konkrét intézkedésekről ma konkrétan nyilatkoznom korai volna, de megígér em a képviselő úrnak, éppen a termeléspártiságból fakadó elkötelezettségemből kifolyólag, hogy ezen a részen a sertésprobléma megoldásához hasonlóan nagyon hamar konkrét intézkedéseket teszünk. A piaci helyzetet döntően az fogja befolyásolni, hogy a Szovje tunióval, illetve az egyes köztársaságokkal különkülön milyen kereskedelmi megállapodásokat tudunk kötni. A kereskedelmi tárgyalások jelenleg is tartanak. A tőkés piacokon a kertészeti termékek 1991ben várhatóan csak kiváló minőségben és csomagolásban he lyezhetők el az előző években elért mennyiségben. Ezeknek a piacoknak a