Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. március 20. szerda, a tavaszi ülésszak 14. napja - Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KELEMEN ANDRÁS népjóléti minisztériumi államtitkár:
874 A betegségekre különösen hajla mos korosztályok és lakosságcsoportok védelmét szolgáló egészségvédelmi tevékenység, amely már a két világháború között felölelte többek között az anya, csecsemő- és kisgyermekvédelmet, az iskolaegészségügyet, az egyes népbetegségben szenvedők szűrővizsg álatát és gondozását, valamint az egészségnevelést, az állami tisztiorvosi szolgálat vezetésével vált szemléletében és módszereiben egységes egészségügyi tevékenységgé az 1930as évek második felében. A közegészségügyi és az egészségvédelmi tevékenység egy séges állami irányítása viszonylag rövid idő alatt érzékelhető javulást eredményezett akkor a lakosság egészségének alakulásában. Az egészségvédelmi feladatok erőltetett különválasztása következtében viszont a közegészségügyi szolgálat feladatköre beszűkül t. Ezzel tulajdonképpen a megelőzés egész rendszere szenvedett kárt. A jelenlegi törvényjavaslat nemcsak a külföldi példák, de főleg a magyar hagyomány alapján kíván egy új népegészségügyet megvalósítani. Ezzel kimondhatjuk – bá r patetikusan hangzik – , százéves álom teljesülhet most, ha a tisztiorvosi kar mind önállóságát, mind hatósági jogkörét a tisztelt Háztól megkapja. Jeleztem, hogy természetes törekvése a tisztiorvosoknak az egészségvédelemmel való foglalkozás lehetősége. T omcsik József, az Országos Közegészségügyi Intézet világhírű igazgatója írta le abból az alkalomból, amikor a hatósági orvosok részt vehettek az egészségvédelmi munka megszervezésében, hogy "A mai kor tisztiorvosa fejlettebb közegészségügyi kultúrájú orszá gokban már nemcsak hivatalnok, hanem a járás vagy város közegészségügyének aktív irányítója, a nép egészségvédelmének és egészségügyi nevelésének megszervezője és vezetője". Tisztelt Ház! Az állami népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatról szóló 980as számú törvényjavaslat kapcsán mind a bizottságokban, mind a tisztelt Ház színe előtt számomra rendkívül tanulságos felfogásokat ütköztető vita folyt. Szinte mindenki érintette a szolgálat és az önkormányzatok viszonyát. Volt, aki attól tartott, hogy a tisz tiorvosi szolgálat "rátelepszik" az önkormányzatokra, és átvesz tőlük népjóléti igazgatási, szakmai ellenőrzési feladatokat. Ugyanakkor viszont a közegészségügyi szolgálat egybefogásának szükségességét ez a felfogás is vallotta. Álláspontunk szerint ahogy – és idézek ellenzéki képviselőtől – "nem jó az, hogyha a közegészségügyi hatóság hivatott ellenőrizni fenntartójának cselekedeteit is" – eddig az idézet – , úgy az egészségügyi igazgatási együttműködési feladatok tekintetében nekünk ugyanez az elvünk. Sőt szükséges az egészségügyi intézményekre vonatkozó szabályok érvényesülését a fenntartótól függetlenül felügyelő szervezet. Ez egyúttal arra is alkalmas, hogy szakmai javaslatokat tegyen a fenntartónak, például az önkormányzatnak, mégpedig úgy és anélkül, h ogy korlátozná annak jogát a saját ellenőrzésre, de biztosítva ugyanakkor az ellátás minőségét mint követelményt. Gondoljunk csak a törvénytervezetben szereplő arra a helyre, ahol a gondozókkal foglalkozik, ahol egyértelműen a gondozóhálózatot meghagyva a z önkormányzat tulajdonában, azt az igényt tartva csupán fenn, hogy egységes szemléletű legyen az irányításuk. Azt hiszem, ez érthető. A másik vélemény az egészségügyi magángyakorlatot és vállalkozásokat gátló tényezőnek fogja fel a tisztiorvosi szolgálato t, és legszívesebben rábízná ezek engedélyezését az önkormányzatokra. Nos, a vállalkozás szabadságát, azt hiszem, mindnyájan valljuk. Csupán az ezzel kapcsolatos szakmai megítélést látjuk a Kormány részéről jó helyen a tisztiorvosi szolgálat intézeteinél. A tegnapi vitában felmerült az az első pillantásra valósnak tűnő vagy valósnak tűnhető érv, hogy a tisztiorvosi szolgálat ellenőrzi és minősíti magát a szolgálatot irányító miniszternek a munkáját is, hiszen az egészségügyi rendszerért a népjóléti miniszte r a felelős. Azt hiszem, itt visszaköszön az a beidegződés, amit Illyés Gyula úgy jellemzett, hogy eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe. Hiszen ez a felvetés figyelmen kívül hagyja azt, hogy az egészségügyi intézmények több mint 90%a önkormányzati tul ajdonba került. Így a miniszter irányítási jogköre csupán az országos intézetek és az egyetemi klinikák tekintetében érvényesül maradék nélkül. A minisztérium pedig a szó eredeti, klasszikus értelmében a szolgálat irányában fejlődik a parancsnok vagy hűbér úr korábbi helyzetéből.
