Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. március 18. hétfő, a tavaszi ülésszak 12. napja - A társadalmi szervezetek 1991. évi költségvetési támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - CSÉPE BÉLA az ideiglenes bizottság előadója:
753 Zimányi képviselő úr javaslatának van egy része, amely a Történelmi Igazságtétel Bizottság javára kér átcsoportosítást. Ezt képviselő úr a bizottság ülésén visszavonta, mivel az előző javaslat támogatásával ez a kérdés má r megoldódott, tehát ebben már nem kell hogy szerepeljen. Ezzel én ismertettem a bizottsági döntéseket, amennyiben támogatással vagy nem támogatással terjeszti elő a tisztelt Házhoz ezeket a különböző módosító indítványokat. Említettem, hogy a tárgyalás kö zben több bizottsági tag kérte, hogy a bizottság módosító indítványt terjeszthessen be, amire ilyenkor még van jogi lehetőség. Két ilyen bizottsági módosítási indítványunk van. Az egyik a Magyar Politikai Foglyok Szövetségét, a POFOSZt érinti. Mint már em lítettem, Hasznos képviselő úr a bizottság előtt bemutatta ezt a bírósági végzést, amelyet lényegében a bizottság elfogadott, hiszen eddig ugye a szakértői tájékoztatásra támaszkodva olyan állásponton volt, hogy a POFOSZt nem tudja a tisztelt Ház támogatá sában részesíteni, mert politikai párt. Ennek megváltoztatása itt most megtörtént, tehát a bizottság ezt elfogadta. Ugyanakkor jelentős különbség van a kért pénzösszeg és a bizottság által javasolt támogatás között, jelentős a különbség, mert a bizottság 1 millió forintot szavazott meg a tisztelt Ház részére javaslatként, a kért összeg pedig 20 millió forint. Jelentős összeg. Hasznos képviselő úr megjelölte a forrást is: a Társadalmi Egyesülések Szövetsége terhére, amire majd még külön ki fogok térni. Tehát a bizottságunk azt javasolja, hogy a POFOSZ 1 millió forint költségvetési támogatást kapjon a TESZnek a terhére. Bizottságunk másik módosító indítványa, amely szintén képviselői módosító indítványokat érint, a következő. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kapjon 4 millió forint többlettámogatást, tehát azon felül, ami az eredeti javaslatban volt, a politikai ifjúsági szervezetek részére tartalékolt 4 millió forint terhére. Tehát lényegében ennek a törlése mellett foglalt állást a bizottság, hogy ne történj en tartalékolás ezeknek a politikai jellegű ifjúsági szervezeteknek a részére. Itt lényegében megváltoztatta korábbi javaslatát, mert korábban ezt nemcsak hogy támogatta, hanem ő maga tartalékolta ezeknek a politikai jellegű ifjúsági szervezeteknek a részé re, amely később került volna felosztásra. Ezt az összeget akkor a bizottság eme javaslata szerint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kapná meg. Ez a javaslatunk csatlakozik Varga Mihály és Rózsa Edit képviselő úr és képviselőnő javaslatához, mivel tulajdon képpen ők ugyanezt kezdeményezték, csak az átcsoportosítást a MISZOT részére kérték. Tehát a 4 millió forint átcsoportosítása ama javaslat szerint más irányban történt volna. A mi bizottságunk azt kezdeményezi, hogy ezt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ka pja meg. Mint már említettem, bizottságunk tekintettel volt a javaslat pénzügyi egyensúlyára. Amennyiben a tisztelt Ház a rövidesen kiosztásra kerülő bizottsági javaslatokat elfogadná, akkor semmiféle pénzügyi probléma nincs. Amennyiben a tisztelt Ház ezen túlmenően javaslatokat elfogadna, nyilvánvalóan ott kell lennie mellette a fedezetnek, és ez ezekben a képviselői indítványokban tulajdonképpen meg is van jelölve. Jeleztem még, hogy a Társadalmi Egyesületek Szövetségével kapcsolatban még ki kell hogy tér jek valamire, illetve közölnivalóm van. Ennek a témának az általános vitájában tulajdonképpen a legtöbb probléma azzal kapcsolatban vetődött fel, hogy a TESZ részére a bizottsági javaslat jelentősebb összeget irányzott elő, és több módosító indítvány is ez t célozta meg fedezetként, akár a POFOSZra gondolok, vagy más módosító indítványokra. Tehát ezt jelölték meg fedezetnek. Ezzel kapcsolatban meg kell említenem a következőt. A bizottsági ülés befejezése után, de majdnem pontosan azzal egy időben kaptam kéz hez Szabad György elnök úr aláírásával azt a levelet, amelyben továbbítja dr. Gyúró Ferenc professzornak, a Társadalmi Egyesületek Szövetsége elnökének március 13án kelt, de Szabad György kezeihez csak ma jutott levelét, és amit mi pedig a bizottsági ülés után kaptunk meg. Ennek lényege. A TESZ elnöke ebben a levélben leírja: ennek az