Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. március 18. hétfő, a tavaszi ülésszak 12. napja - Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - SOMOGYI TAMÁS, DR. (MDF) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KOCSENDA ANTAL (FKgP)
749 alsó szintjei n ennek a szolgálatnak szükségesnek tartjuk, hogy a kinevezendő főorvosok rendelkezzenek speciális közegészségügyi szakismeretekkel. Ugyancsak ennek megfelelően tartjuk fontosnak, hogy az országos népegészségügyi hivatalhoz csatolandó intézmények köre az a higiénés intézményeket ölelje fel csak, és nem a gyógyító, terápiás jellegű intézményeket. Ehhez a gondolatkörhöz kötődik a többi módosító indítványunk is, amely végső soron tehát egy koncepciót alkot. Ennek lényege – ahogy mondtam – az, hogy a klasszikus közegészségügyi teendők szerveződjenek egy intézményrendszerbe, ezek különüljenek el a fenntartóktól, de a szakmai felügyelet, az egészségvédelem, illetőleg a népjóléti igazgatásnak az egészségügyi része maradjon az önkormányzatok ke zében. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik dr. Somogyi Tamás képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórumtól. Felszólaló: Dr. Somogyi Tamás (MDF) SOMOGYI TAMÁS, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! 1480as sz ámon a 4. § (2) bekezdésének d) pontjához, mely a népegészségügyi szolgálatnak a tuberkulózis és a szexuális úton terjedő betegségek elleni küzdelemben betöltendő szerepét határozza meg, nyújtottam be módosító javaslatot. Javaslatom, hogy a szolgálathoz in tegráljuk a világviszonylatban is igen fejlett pulmonológiai és venerológiai gondozóintézeti hálózatot. Annak hatékonyságát növelhetnénk ezzel. Sajnos, erre nincs mód, ugyanis a tisztiorvosi szolgálatnak nincsenek ehhez anyagi eszközei, nem tudja fenntarta ni ezt a hálózatot. Ezért ezt a módosító javaslatomat visszavonom. Köszönöm. (Gyér taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik Kocsenda Antal képviselő úr a Független Kisgazdapártból. Felszólaló: Kocsenda Antal (FKgP) KOCSENDA ANTAL (FKgP) Köszönöm, Elnök Úr! Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az állami népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatról szóló törvényjavaslat részletes vitája során a következőket ajánlanám a tisztelt Ház szíves figyelmébe. Ismeretes egészsé gügyi rendszerünk jelenlegi zavaros állapota, s félő, hogy a jelenleg tárgyalt törvény ezt még tovább fokozza. Nem tudni, hogy a leendő tisztiorvosi kar az állami egészségügyi szolgálat része lesze, vagy csak az egészségügyi közigazgatás szerve. A logikai és a politikai sorrend is megkívánná, hogy az egészségügyi törvényt tárgyaljuk először, amiben rögzíthetnénk az állampolgárok jogait és kötelességeit, és csak ezt követően kellene tárgyalnunk a tisztiorvosi szolgálatot. Egy egészségügyi törvényben kijelöl hetnénk a tisztiorvosok helyét, feladatait, kompetenciáját. E fordított állapot, valamint az általános vita során elhangzott kritikai vélemények is utaltak e törvénytervezet konstrukciós hibáira. Ezek egyike a törvénytervezet 3. §ának c) pontja: "Tudomány osan megalapozza azokat a közegészségügyi követelményeket, melyek betartása, illetőleg érvényesülése lehetővé teszi a környezeti ártalmak és egészségkárosodások kialakulásának megelőzését stb." A tisztiorvosi szolgálat e jogosítmánya a Tudományos Akadémia orvosi osztályának irányítási feladatait is magába foglalná. A törvénytervezet nem ad választ arra sem, hogy az egészségügy minden területén a szolgálat vezessene a kórháztól kezdve a mentőkön keresztül a nyilvános illemhelyekig bezárólag, vagy csak az eg észségügyi közigazgatás a feladata. A törvénytervezet 4. §ának pontjaiban felsorolja a szolgálat egészségügyi feladatát, de például nem tér ki a növényegészségügy, állategészségügy és népegészségügy összefüggéseire és