Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. március 18. hétfő, a tavaszi ülésszak 12. napja - Az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az egyes nyugdíjak felülvizsgálatához szükséges adatszolgáltatásról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes részletes... - ELNÖK (Szabad György): - SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
732 Itt csak ugyanazt tudom elmondani, amit már eddig is elmondtam, hogy a Parlament kétháromezer embert helyez ugyanolyan nagy serpenyőbe, míg egy másik ser penyőbe tartozna százszázhúszezer ember, aki egyáltalán nem jogosult nyugellátásra. Abban az esetben, ha a Parlamenttől vagy pedig a Kormánytól megfelelő garanciákat kapnék arra, hogy a százszázhúszezer ember is megkapja ugyanilyen méltányosságból azt a minimális ellátást, amit most hatezer forintban állapít meg, minden további nélkül meg tudnám szavazni ezt a törvényjavaslatot. Abban az esetben viszont, ha nem, akkor sajnos kénytelen leszek tartózkodni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Szólásra következik Schiffer János a Magyar Szocialista Párt részéről. Felszólaló: Dr. Schiffer János (MSZP) SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Indulatok kísérték e törvényjavaslat vitáját, de én ú gy hiszem, úgy gondolom, nem lett volna szükség indulatra, ha egymás gondolataira, a mondatokra jobban odafigyelünk. Mert úgy hiszem, nem volt különbség közöttünk. Egyetértettünk abban, hogy a semmilyen teljesítménnyel nem igazolható kivételes nyugdíjakat meg kell szüntetni. Nem volt ebben vita, és nem volt abban sem vita, hogy az egyes kitüntető címekhez, kitüntetésekhez járó elismerést nem a társadalombiztosítás, hanem a költségvetés fizesse. A gond akkor kezdődött, amikor tudatosan vagy tudatlanul – s ez nem menthető – összecsúsztattak össze nem illő dolgokat. Amikor az Ideiglenes Nemzetgyűlés által adományozott Szabadság Érdemrend kitüntetettjeit – hogy eltereljék arról a figyelmet, hogy itt valamiről megfeledkeztek – összecsúsztatták az 1957ben kitünte tettekkel. Miért nem lehet elismerni azt, hogy figyelmetlenség volt? Miért kell Almási altábornagyot, Illyés Gyulát, Károlyi Mihályt, Kéthly Annát, Maléter Pált, SzentGyörgyi Albertet – akik ugyancsak megkapták e kitüntetést – összecsúsztatni azokkal, aki k 1957ben kapták a kitüntetést? Vagy miért kell az 1944. évi sátoraljaújhelyi felkelőkkel kapcsolatban l956ot emlegetni? Vagy miért kell a kitüntetés kérdését összecsúsztatni, összekeverni a korengedményes nyugdíjak, a kivételes nyugdíjak ügyével? Azt mo ndtam az általános vitában, hogy embertelen ez a törvényjavaslat. Azt kell mondanom, hogy embertelen az a gyakorlat, amely tudatos csúsztatásokkal aláz meg embereket. Hadd idézzem elnökünk, Szabad György egy nyilatkozatát. "Én érett fejjel éltem át, majdne m felnőtt fejjel a második világháborút, a német megszállást, Magyarország hadszíntérré válását, az emberüldözés korát és mindazt, ami vele jár. Noha abban az időszakban, merem mondani, negatív szerepem nem volt, de a szerepem főleg önmagam mentésére irány ult, a túlélésre. S nekem mindig komoly lelkiismereti válságot okozott, hogy annál a minimumnál, amit ennél többet tettem, vajon nem sokkal többet kellett volna tennem akkor 2021 évesen." Nagyon tisztességes ez a megnyilatkozás, emberi. Mert fontos azzal tisztában lenni, hogy mit tettünk, és mit nem tettünk. Fontos az is, hogy most ugyanúgy látja a múltat, ahogy az volt. És fontos ez a nyilatkozat szerintem azért is, mert felszólít arra, hogy akik megtették azt, amit meg tudtak tenni, és meg kellett tenniü k, azokat ebben a köztársaságban ne érhesse méltánytalanság. Sőt, gondolom, azon kellene munkálkodnunk – ahogy ezt Európában teszik, tették – , hogy kiemelten ismerjük el azokat, akik itt tisztességgel tudtak helytállni. Módosító javaslataim a fentieket cél ozzák. Úgy gondolom, aránytalan és méltánytalan lenne, ha az 1946ban adományozott miniszterelnöki elismerés mellett egy sokkal magasabb elismerés, a Szabadság Érdemrend – amelyet a második köztársaság elnöke adományozott – nem szerepelne a felsorolásban. Úgy gondolom, méltánytalan lenne, ha elismerjük azt, hogy volt valós tudományos, művészi vagy sportteljesítmény az elmúlt időszakban, hogy akkor elfeledkezünk a nemzeti ellenállási mozgalom, a náciellenes szabadságharc valódi részvevőiről. Tehát azt javasl om, hogy nemcsak a magát, hanem a hazát is mentők kerülhessenek azonos elbírálás alá, mondjuk a 230 centimétert ugró atlétával. A beterjesztett javaslat – én úgy ítélem meg,
