Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. március 11. hétfő, a tavaszi ülésszak 11. napja - A társadalmi szervezetek 1991. évi költségvetési támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - HORVÁTH JÓZSEF, DR. az ideiglenes bizottság elnöke: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - HORVÁTH JÓZSEF, DR. az ideiglenes bizottság elnöke:
703 számít a megjelent támogatások körében. Ez a szervezet eddig olyan sok állami támogatást kapott, hogy ez az összeg, amit most meg fog kapni, gyakorlatilag arra lesz elegendő, hogy ha azonnal el kezdi a saját felszámolását, akkor a most alkalmazott dolgozóknak talán ki tudja fizetni azokat a járandóságait, amik ehhez kellenek. Kérem, hogy ilyen módon és mértékben mérlegeljük ezeket a szervezeteket. Az egyéb kategóriába nagyon sok pályázat érkezett , amelyek részben ifjúsági, részben sportjellegű pályázatok voltak. Ezeket a bizottság azért nem támogatta, mert a Társadalombiztosítási Alapnál létrejött, általunk megszavazott 450 milliós összeg gyakorlatilag ezeket a szervezeteket kívánja átfogni. Ezeke t a pályázatokat oda át fogjuk küldeni, és felhívjuk a figyelmüket, hogy ott pályázzanak. Nagyon sok alapítvány is pályázott, de alapítványok nem kaphatnak, hiszen a társadalmi szervezeteknek volt biztosítva ez a keretösszeg. Fel kell hí vnom a tisztelt Ház figyelmét egy gépelési hibára: a 7. oldalon az egyéb társadalmi szervezeteknél a 40. pont alatt szerepel a magyar orvosmozgalom a nukleáris háború megelőzéséért: 311 ezer forint támogatást javasoltak. Ez a szervezet gépelési hiba folytá n került be a javaslatba, ezt bizottságunk nem javasolja. Kérem, hogy minden képviselőtársunk húzza ki ezt a listájáról. A tavalyi év kapott összegét gépelték át véletlenül erre az ívre. Még egyet szeretnék kiemelni az egyéb kategóriában. Valószínűleg vitá ra ad okot, mert már jelezték: a 11. pont alatt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége: egymillióötszázezer forint. Még mielőtt bárki bármilyen rosszra vagy jóra gondolna, semmi mást nem szolgálna ez a pénz, mint amire a pályázatukat is beadták, a MUOSZ f enntart egy újságíró iskolát, amelyet gyakorlatilag eddig az állam finanszírozott, a mai napig állami finanszírozásból él. Ennek az újságíróiskolának a fenntartására, továbbműködtetésére juttatjuk ezt a pénzt. Egyébként ennek a tízszeresét kérték, tehát ne m hiszem, hogy ebből meg fogják tudni oldani az iskola fenntartását. Azt kérném a tisztelt Parlamenttől, hogy amikor módosító indítványokat adnak be – már érkezett is aránylag szép számmal – , mindig mérlegeljék azt, hogy ha valakinek többet javasolnak, akk or valahonnét el is kell venni. Ennek mérlegelésével adják be a módosító javaslatokat! Még egyet szeretnék elmondani, azt, hogy a következő megoldandó feladatok várnak a tisztelt Parlamentre a közeljövőben. Az egyik: el kell dönteni, hogy a továbbiakban az állami költségvetés kíváne támogatni társadalmi szervezeteket vagy sem. Azt hiszem, hogy ezt könnyen el lehet dönteni. Ha igen, akkor valamilyen szabályozást kell kidolgozni ezeknek a szervezeteknek a támogatására, mert az nem követhető úgy, hogy van egy keretösszeg, és akkor aszerint próbálunk meg nézőpontokat keresni, hogy tudjuk csökkenteni, mert adott az összeg. Miután ez az Országgyűléshez rendelt költségvetésben megszavazott összeg, ennek a jövő évi előirányzatát valakinek elő kell készíteni. Ha a P arlament ennek az összegnek az elosztója, akkor úgy gondolom, hogy a Parlamentnek kell azt az összeget javasolnia a költségvetésnek, hogy mi legyen ez a keretösszeg. Ennek az időbeli előterjesztését el kell végeznünk. Nagyon sok gond van – éppen ezért ezt is meg kell oldania a Parlamentnek – azzal, hogy különféle helyeken vannak pályázati pénzek elhelyezve: a tárcáknál, a minisztériumoknál, külön a nemzetiségi szervezetnek van meghatározva egy keret, külön ez a keret. Nincs közöttük egységes nézőpont, nincs közöttük egységes szabályozás arra, hogy mik legyenek azok az irányelvek, amelyek ezeket szabályozzák. Bizottságunk véleménye szerint ezeket is egységesíteni kell. A másik pont: el kell döntenie a magyar Országgyűlésnek, hogy ezeknek a pénzeknek a kifizet ése után akare valamilyen ellenőrzést gyakorolni, és ha igen, akkor ezt milyen rendszer alapján végzi. Most az ellenőrzésre egyetlen mód van, az Állami Számvevőszéknek joga van arra, hogy szúrópróbaszerűen vizsgálja a szervezeteket, mint állami pénzhaszná ló kapocsszervezeteket. Tisztelt Parlament! Tisztelt Elnök Úr! Bizottságunk még egyszer fogja a Parlamentet egy előterjesztéssel zavarni, amely ezeknek a problémáknak a megoldására kíván javaslatot tenni, illetve