Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. március 11. hétfő, a tavaszi ülésszak 11. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - KŐSZEG FERENC (SZDSZ)
675 képviselőtársaimat, akik egy a dott helyzetben, amikor a nép konkrét szenvedéséről, bajairól van szó, és van valaki, aki szeretne ezen segíteni, ezzel önök nem értenek egyet. Köszönöm a türelmüket. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Kőszeg Ferenc a Szabad Demokraták Sz övetsége részéről. Napirend előtti felszólaló: Kőszeg Ferenc (SZDSZ) KŐSZEG FERENC (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy gyászjelentésről olvasom fel Ady Endre sorait: "Életet és hitet üzen egy halott nektek, fiatal, elhagyott testvérek. Az olvasztó tüzet k üldi a hamu, s lángóhaját, hogy ne csüggedjetek el, március van, s határtalan az élet." Rákoskeresztúron ebben az órában temették el Krassó Györgyöt. Századunk hivatásos forradalmárai lejáratták a forradalmár eszményét. Krassó György a múlt század romanti kus forradalmárainak volt utóda és lelki rokona egy olyan korban, amely ellenkező értelművé próbálta változtatni a forradalom szót, forradalminak nevezvén az elnyomást, és ellenforradalomnak az ellene vívott szabadságharcot. A megtorlás és az álságos megbo csátás váltófürdője után a magyar nép nagyobbik része elfojtotta emlékezetében 1956 forradalmát. A társadalom tudatában végbement az a jelenség, amelyet a szamizdatként megjelent Bibóemlékkönyvben Csurka István találó kifejezéssel Bibófelejtésnek nevezet t. Még a börtönből szabadultak többsége is felejteni és megbékélni igyekezett. Krassó hét év rabság után alighogy elhagyta a gyűjtőfogházat, nyomban emlékezni és emlékeztetni akart. Le is tartóztatták újból, és csak rendkívüli éberségének és a lenyűgözően furfangos jogászi észjárásának köszönhette, hogy nem ítélték el megint hosszú évekre. Emberöltőnyi csend után tudomásom szerint ő volt az első, aki 1981 októberében a forradalom 25. évfordulóján nyilvános megemlékezést szervezett – egy magánlakásban, hogya n is lehetett volna akkor másképpen – népes hallgatóság és kellő számú besúgók előtt. Az utóbbiak jelenlétére vall, hogy a következő napokban több tucat résztvevőt állítottak elő, hallgattak ki és fenyegettek meg. Súlyosabb megtorlásra nem került sor, a Ká dárrendszer végjátéka már megkezdődött. A forradalom élő emlékét védelmezve a pártállami rendszert és liberálisnak mondott magyar változatát támadva Krassó mindig, mindennel és mindenkivel vitában állt. Vitázott a forradalom értelmiségével, mert számára a forradalom elsősorban és igazából csakis az utca forradalma volt, a pesti srácoké. A vitában, bocsáttassék meg neki, sebeket okozott, és – követtessék meg emléke – sebeket kapott. Vitázott a másként gondolkodók fiatalabb nemzedékével, amelyre óhatatlanul is hatott a kádárista propaganda, és kételkedett benne, hogy egyértelműen demokratikus volte a népfelkelés. Krassó makacsul vallotta: a magyar október teljes elfogadása nélkül nincs magyar demokrácia. Vitázott azokkal, akik a reformkommunistákban bíztak, de vitázott a demokratikus ellenzék tekintélyeivel is. A rendszert nem lehet megreformálni, és nem lehet vele társadalmi szerződést kötni – állította. A rendszert csak megdönteni lehet, és meg is lehet dönteni, ha eljön majd KeletEurópa népeinek s köztük az orosz népnek a mindent megváltoztató nagy forradalma. 1989 eseményeire gondolva kézenfekvő a kérdés: nem neki volte igaza? Úgy vélem, igaza volt, ahogy a hitvallóknak és remetéknek is mindig igazuk van a politikus püspökökkel szemben. Olyan igazság ez, amely magányosságra kárhoztatja hirdetőjét, és amely a látszat ellenére nem cselekvésre buzdít, hanem eltántorít a tartalmas cselekvéstől. Olyan igazság, amelynek mindig jelen kell lennie a világban, de amely nem követhető. Ez a fajta absztrakt igazság ta rtotta vissza Krassó Györgyöt attól, hogy elfogadja a kialakuló parlamenti rendszert, és ez volt az oka, hogy nem ült itt közöttünk. A régi makacsságával hangoztatta, hogy nem történt rendszerváltás. Saját feladatunkat, a választóinktól kapott felhatalmazá sunkat tagadnánk meg, ha ebben igazat adnánk neki. De el kell ismernünk – és mind többen látják ezt így valamennyi pártban – , hogy illúzió volt a rendszerváltást dátumokhoz kötni, és azt hinni, hogy az Alkotmány módosításával beteljesül az alkotmányos forr adalom ígérete.
