Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. március 4. hétfő, a tavaszi ülésszak 9. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - ELEK ISTVÁN (MDF)
530 Természetes az, hogy a parlamenti demokráciában külön kell vizsgálni ennek a demokráciának az alkotó tényezőit, kinek m i a felelőssége pontosan. S erről elég sokat írnak, beszélnek – erről beszélni is kell. Azt is tudomásul kell azonban vennünk, hogy csak egy bizonyos határig lehet különválasztani a felelősséget. Egészen egyszerűen azért is felelősek vagyunk – be kell ezt látnunk – , amit a másik fél mond itt a Parlamentben, legalább részben felelősek vagyunk. Nagyon jól tudjuk, hogy a politikai kultúra meghatározásában, egyáltalán a parlamenti munka ütemének meghatározásában, abban, hogy mi történik itt, a két nagy pártnak óriási szerepe volt. Ennek a két nagy pártnak a viszonya a kezdettől fogva át volt szőve bizalmatlansággal. És sajnos, annak ellenére, hogy sokat és sokan tettek ennek ellenében, mindmáig ez határozza meg a két párt viszonyát. Voltak kedvező pillanatok, ke dvező szakaszok, a Parlament indulásakor az a megállapodás, amelyik lehetővé tette, hogy világos szerepek alakuljanak ki, a Kormány szerepe és az ellenzék szerepe; azzal a reménnyel kecsegtetett bennünket, hogy ez az ellentét konszolidálódik, nem lesz több , mint ami egy normális parlamenti demokráciában ellenzék és kormánypárt ellentéte. Sajnos a helyzet, úgy tűnik, nem ez. Sőt, az utóbbi hetekben mintha erősödni látszana a bizalmatlanság hangja. Egyre durvább példák mutatják, hogy milyen mélyre lehet sülly edni közös erővel. Ha az ellenzék oldaláról az eme oldalon ülők a dzsungel csimpánzüvöltését idézik, az itteniek pedig az ottaniakat az idegenség és a nemzettiprás letéteményesének tekintik, akkor nagyon nehéz közös előadásban jól szerepelni! Azt gondolom, ezt könnyű belátni. Ne gondoljuk, hogy nem számít, hogy ezek a szavak, ezek a mondatok nem itt hangzanak el a Parlament falain belül – egyetlen nyilvánosság van! Azok az indulatok és az azokra az indulatokra adott indulatos válaszok, amelyek elhangzanak a Parlament falain kívül, beszüremkednek ide, és meghatározzák az itteni egymás közötti viszonyunkat is. És ami a legfontosabb: akadályoznak bennünket a hatékony munkában. Itt van a legutóbbi példa. Valamennyien emlékszünk rá, a múlt héten a politikai kivál tságok formájában élvezett nyugdíjkiegészítések vitája, ennek a törvénytervezetnek az egész pályafutása. Elvileg valamennyi párt egyetértett abban, hogy ezeket a kiváltságokat meg kell szüntetni. A szocialistáknak elemi érdekük lett volna, lenne, hogy az ilyen természetű ügyekben mielőbb eredményhez jusson a Parlament, mielőbb lezáruljanak ezek az ügyek. A Kormánynak szintén, hiszen a politikáját a kormánypártok és a közvélemény is jelentős részben éppen azért bírálják, mert ebben a körben az igazságtétel, az elszámoltatás stb. érdekében túl kevés történt érzésük szerint, és túl lassan történt az is, ami megtörtént. Az ellenzéknek szintén érdeke, hiszen az ő programjukban is szerepelt mindaz, ami itt előttünk volt. És mi történik mégis? Hosszú órák vitái so rán nagy igyekezettel rábizonyítjuk egymásra, hogy egyik párt sem kívánja igazán ezt a programot, akadályozza a törvény megszületését, nehézségeket támaszt – ahelyett, hogy a gyors munkát segítené. Történik minden egy olyan kérdésben, mint mondtam, amelybe n közös nevezőn voltunk, amely közös programunk volt a rendszerváltás előtt! Nem tudom elhinni, hogy ennek törvényszerűen így kell elkövetkeznie, és nem ez az első eset. S azt tapasztalom, nagyon sokan vannak itt a Parlamentben, akik hasonlóképpen gondolko dnak és éreznek. Azt javaslom, azt mondom nekik is, mindannyiunknak, hogy ne sajnáljuk egymástól a bizalomkeltő gesztusokat, és ne sajnáljuk az önmérsékletet, amivel a másikat megajándékozhatjuk! Azt gondolom, újra kellene szőni azt a bizalmi hálót, ami né lkül normális parlamenti demokrácia nem működhet, aminek az ellenzéki pártokat a kormánypártokkal is össze kell kötnie ahhoz, hogy ezek az intézmények működőképesek legyenek. Félreértés ne essék, ez nem zárja ki a vitát. Nem zárja ki azt, hogy világos, kem ény viták legyenek elvi kérdésekben és részletkérdésekben; legyenek szakszerű, racionális viták, és legyenek tiszta elvi viták! Ne hivatkozzunk annyit a népre, ne beszéljünk annyit arról, hogy mit kellene a másiknak csinálni; ne beszéljünk arról, hogy mi a hátsó szándéka a másiknak, és lehetőleg ne vonjuk kétségbe a másik fél legitimitását! Mert egyikünknek sincs erre joga! (Elnök: Felhívom képviselőtársam figyelmét, hogy 12 perce szól!) Befejezem rögtön, köszönöm.
