Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 26. kedd, a tavaszi ülésszak 8. napja - A társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló 1990. évi LXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - VASTAGH PÁL, DR. (MSZP) - ELNÖK (Szabad György): - VARGA ZOLTÁN (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - PUSZTAI ERZSÉBET, DR. (MDF)
522 Meg vagyok róla győződve, hogy a Kormánynak nem az a szándéka, hogy a korábbi rendszerből visszamaradt szervezeteket így támogassa, azonban a törvényjavas lat ezt a hatást magában hordozza. Teljes egészében ezért a magam részéről és a bizottságban részt vett ellenzéki képviselők részéről ezzel nem tudok egyetérteni. Indokolatlan ez a halogatás, indokolatlan a Varga Zoltán által fölvetett okokból is, és egész en egyszerűen azt szeretném itt most elmondani, hogy az újonnan megalakult társadalmi szervezeteknek, az újonnan alakult demokratikus pártoknak legalábbis esélyegyenlőséget szeretnék ezen a területen elérni. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Szólásra következik Vastagh Pál a Magyar Szocialista Párt részéről. Felszólaló: Dr. Vastagh Pál (MSZP) VASTAGH PÁL, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is a Varga képviselő úr által elmondott példához szeretnék némi kommen tárt fűzni. Magam is ismerem az esetet, jártam ott, de nem tartom szerencsésnek a példát előhozni akkor, amikor az ügyben még nincs jogerős bírói határozat, nincs jogerősen elbírálva. Kétségtelen, hogy a Parlament és az ország nyilvánossága előtt ebben a s zakaszban példaként felhozni nem helyes, mert befolyásolhatja az ügy eldöntését. Ezért nem tartom célszerűnek és nem tartom szerencsésnek. Ha szót kaptam, szeretném a módosító javaslatomat is összekapcsolni azzal, amit Varga képviselő úr elmondott éppen az ért, hogy ebben az ügyben végre legyen egységes rend az országban, azért, hogy valamennyi párt azonos feltételekkel használhasson ingatlanokat, azért terjesztettem be ezt a rövid módosító javaslatot, hogy az ingatlanok hasznosításának módjáról történő korm ányzati előterjesztéssel egy időben a Kormány terjesszen elő a pártok elhelyezésének jogszabályi feltételeirőI is törvényjavaslatot. Ebben az esetben egyszer és mindenkorra azonos feltételekkel, normatív alapon, valamennyi párt számára megoldódik ez a soka k által már eléggé bonyolultnak és követhetetlennek minősített helyzet. Köszönöm szépen. ELNÖK (Szabad György) : Varga Zoltán kíván kétperces reflexióval élni. Közben megkérem, hogy legyenek szívesek beszólítani a folyosón, netán a büfében tartózkodó ké pviselőket, mert határozathozatal következik. Felszólaló: Varga Zoltán (MDF) VARGA ZOLTÁN (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megszólíttattam dr. Vastagh Pál képviselő által, és úgy gondolom, hogy nagyon röviden még egyszer szeretném nyomatékosítani: n em foglaltam állást oly módon, hogy bármilyen módon is befolyásolni kívántam volna a búóságot, amely ezzel a perrel sajnálatos módon foglalkozik. Úgy gondolom azonban, hogy kötelességem választott körzetem polgárainak érdekét képviselni, és nem kevesebbről van szó, mint azt bizonyára Vastagh Pál képviselő úr is tudja, hogy több mint ezer aláírás gyűlt össze Tótkomlós községben. Az aláírók között többek közölt a Magyar Szocialista Párt tagjai is jó néhányan megtalálhatók. Úgy gondolom, az ő kérésüket - értem ez alatt Tótkomlós község társadalmát - itt tolmácsolni, és egy ilyen példa keretében is - amit nagyon sajnálatosnak tartok - kötelességem, mert erre többek között képviselői hivatásom is kötelez. Köszönöm szépen. ELNÖK (Szabad György) : Felszólalásra nem jelentkezett további képviselőtársunk. Pusztai Erzsébet igen. Felszólaló: Dr. Pusztai Erzsébet (MDF) PUSZTAI ERZSÉBET, DR. (MDF) Elnök Úr! Ügyrendi kérdésben kérnék szót. (Elnök: Tessék!) Tudomásom szerint elnök úr asztalán ott van a folyosói csengő. Meg lehetne azt tenni, hogy az ilyen délutáni tárgyalások során,