Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 26. kedd, a tavaszi ülésszak 8. napja - Az 1990. évi Ideiglenes Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló 20/1990. (III.12.) országgyűlési határozatot módosító 92/1990. (XII. 29.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása
514 Ügyrendi kérdésben. ELNÖK (Szabad György) : Nem adhatom meg. (Taps a balközépen.) Tehát az előterjesztett indítvánnyal kapcsolatban határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat. Aki igenne l szavaz, támogatja, aki nemmel, ellene foglal állást. Köszönöm. (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 110 szavazattal 91 ellenében, 33 tartózkodás mellett az önálló indítványt elutasította. Most megadom a szót Kónya Imrének. KÓ NYA IMRE, DR. (MDF) Köszönöm szépen, Elnök Úr, hogy most megadta a szót. Valóban ügyrendi kérdésben szerettem volna hozzászólni, tekintettel arra, hogy az indoklásban amit hallottunk, két olyan kitétel is elhangzott, ami a zárt ülés jegyzőkönyvének megelő legezett nyilvánosságra hozatalát jelentette. Először nem tettem volna szóvá, de amikor Dornbach Alajos alelnök úr személyiségi jogait érintő módon történt hivatkozás arra, hogy Dornbach Alajos alelnök úr hogy és miként foglalt állást a zárt ülés alkalmáva l, az a véleményem, hogy alapvető jogait sérti az alelnök úrnak ez az eljárás, ugyanis az olyan tevékenység, amit abban a tudatban tesz az Országgyűlés bármely képviselője, hogy zárt ülésre tekintettel titkos iratként kezelendő az a nyilatkozat, amit ott m egtesz, az ő hozzájárulása nélkül senki által nem hozható nyilvánosságra. (Taps.) Legjobb tudomásom szerint az alelnök úr nem volt abban a helyzetben, hogy nyilatkozhasson, hogy engedélyt ad a fölszólaló képviselőnek, hogy elmondja, hogy ő mit tett a zárt ülés alkalmával. Ezért voltam kénytelen szót kérni ügyrendi kérdésben. Kémi kívántam az elnök urat, hogy figyelmeztesse erre a kötelességére a képviselőt, hogy figyelembe kell venni másoknak a jogait is, és nemcsak a saját jogi érdekében vindikálni magának a jogot, hogy fölszólalhasson. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon sokunknak lenne hozzáfűznivalója az elhangzottakhoz; én sem akarok elnöki tisztemmel, lehetőségeimmel visszaélni. Egyetlenegy ténymegállapítá sra kell reflektálnom, mert ténykérdés. Kósa Ferenc indoklásában azt említette, hogy néhány nappal a zárt ülés után egy levelet juttatott el hozzám. Valóban, jó néhány nappal, december 30án éjjel történt, ez tehát megfelel a valóságnak. A levélben foglalt akra vonatkozóan azonban egy pontatlan utalása volt. A levélben az aláírók azt kérték, hogy a levelet juttassam el Göncz Árpád köztársasági elnök úrhoz - megtörtént; Antall József miniszterelnök úrhoz - megtörtént; és csatoljam a zárt ülés jegyzőkönyvéhez - megtörtént. A levél nem tartalmazza egyértelműen az országgyűlési képviselőkhöz való eljuttatását a szövegnek, egy feltételes mód szerepel benne - nagyon jól emlékszem , amelyik felveti az egész kérdéskör újratárgyalásának kérdését. Úgyhogy ezt szeretné m most tényszerűen leszögezni, másra most nem kívánok visszatérni. Egyetlenegyre azonban igen, ami már nem az indítványt, hanem az egész kérdéskört érinti. Az előterjesztés alkalmával nem egyszerűen titkolódzási, hanem biztonsági szempontok messzemenően sz erepel játszottak. (Taps a jobb oldalon.) Ennek jelzése tudniillik azért lehetséges számomra, mert a zárt ülés összehívása alkalmával nem az én számból, de erre vonatkozó figyelmeztetés a nyilvánosság előtt már akkor elhangzott. Köszönöm a figyelmüket. Az 1990. évi Ideiglenes Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló 20/1990. (III.12.) országgyűlési határozatot módosító 92/1990.