Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 26. kedd, a tavaszi ülésszak 8. napja - Az Országgyűlés 1990. december 18-i zárt ülésével kapcsolatos intézkedésekről szóló Országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - ELNÖK (Szabad György): - KÓSA FERENC (MSZP)
512 S most, amikor v égre Úszta vizet önthetnénk a pohárba, amikor szabadon választott Országgyűlésünk van, amikor végrevalahára az alkotmányos legitimáción túlmenően erkölcsileg is legitimálhatnánk a hatalom és a nép viszonyát, oktalanul titkolózni kezdünk, mégpedig olyan ké rdésekben, amelyek alapvetően érintik országunk és népünk sorsát, lehetséges jövőjét. Ha az államközi kapcsolatok bonyolult rendszerében léteztek olyan valóságos okok, amelyek legalábbis átmenetileg indokolták a zárt ülés titkosságát, akkor ez úton is elné zést kérek az illetékesektől. Kérem azonban a beavatottakat, legyenek megértők, legyenek nyitottak a hozzám hasonló, enyhén szólva hézagosan tájékoztatott képviselőtársaim aggodalmai iránt. Távol álljon tőlem a zárt ülésen hozott döntésünk jelentőségének é s várható következményeinek túldimenzionálása is. Inkább csak azt mondanám: egy sajátos határhelyzethez érkeztünk, mint már annyiszor a történelmünk során ezúttal is döntenünk kellett, miközben nem voltunk döntési helyzetben, sem elegendő információnk, sem elegendő mozgásterünk, sem elegendő időnk nem volt az optimális döntés meghozatalához. Természetesen nem az iraki agressziót elítélő ENSZhatározathoz való csatlakozással van gondom. Megéltem a háborút, a forradalmat, volt alkalmam megtapasztalni, milyen az, ha egy kis ország szuverenitását földbe tiporják az ilyen, olyan nagyhatalmak tankjai. A saját szememmel láttam, amint egy önfeledt T34es úgy gázolt át az egyik évfolyamtársam koponyáján, hogy még csak meg sem döccent. Mindezt láttam, és nem feledhet em. Számomra tehát magától értetődő, sőt kizárólag az az egyetlen elfogadható magatartás, ha a mindenkori letiportak mellé állunk a mindenkori eltiprók ellenében. A csekély létszámú egészségügyi alakulat kiküldését erkölcsi értelemben inkább keveslem is, m intsem sokallanám. Egy olyan háborúban, amelyben egyetlen hónap alatt hatszor annyi pusztító erőt vetettek be, mint amennyi Hirosimát elpusztította, és amelynek máris több mint 100 000 áldozata van, ez a maroknyi magyar alakulat valóban csak afféle humanit árius gesztus, mintsem háborús tényező. A gond, sokunk gondja abból ered, hogy ez a százezernyi embertársunk valóban embertársunk, férfiak, nők, gyermekek, akiknek éppúgy egyetlen életük volt, mint nekünk. Azonkívül elgondolkodtató, hogy a szövetséges erők nem ENSZzászlók alatt harcolnak, ilyenformán Magyarország még oly szerény és jelképes részvétele is hadiállapotnak minősíthető. A kérdés tehát így merül föl: vajon mi magyarok helyesen cselekszünke, ha valamely hatalmi tömb oldalán háborúba bocsátkozunk ? Vajon nincse abban némi abszurditás, ha az Isonzo és a Don folyó környékén szerzett keserves tapasztalataink után a Tigris és az Eufrátesz folyók környékén próbálunk szerencsét? (Zaj.) Nem volnae ésszerűbb és célszerűbb, ha két világháborúval az emléke zetünkben, és a velejáró irdatlan vérveszteségünk tudatában azt mondanánk, mi magyarok túlságosan kevesen maradtunk már ahhoz, hogy akár önmagunkkal, akár másokkal háborúba bocsátkozzunk. Minket már annyiszor megtévesztettek a legkülönfélébb magasztos célo kkal és igazságos háború jelszavaival, Ferencz Jóskától Hitler Adolfig, Sztálintól Brezsnyevig, hogy egyelőre hagyjanak minket békén, és mi is békén hagyunk másokat. Egyszóval Magyarország békéjéről, lehetséges katonai semlegességéről, vagyis a magyarság m egmaradásának esélyeiről kéne elgondolkodnunk. Nem többről, de nem is kevesebbről. Lám, a történelem egyik pillanatról a másikra homlokunknak szögezi a kérdést: akarunk háborúzni, vagy sem? És miként a zárt ülésen is tapasztalhattuk, eléggé készületlenek v agyunk az efféle kérdések megválaszolására. Ahelyett, hogy mélyen belegondolnánk, mit is akarunk tulajdonképpen, magunkra zárjuk az ajtókat, kikapcsoljuk a mikrofonokat, aztán döntünk, döntünk, döntögetünk. A helyzet fonákságára akkor döbbentem rá, amikor a zárt ülésen kértem az elnöklő Dornbach Alajos urat, tegye föl a szavazásra a semlegesség alternatíváját is. Ám, ó ezt egy udvarias
