Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP)
441 hogy igenis, följavítva vagy módosító indítványokkal ez a törvény megszavazható oly módon, hogy se az erkölcsi elv ne sérüljön, mind pedig a mezőgazdaság minél gyorsabb működőképessé téte le kötelezettségének eleget tegyünk. Igen, én úgy gondolom, hogyha elvi alapokról indulunk ki, semmilyen kérdéskörben nem lehet abból az álláspontból engedni, hogy akit egyszer kár ért, annak valamiféle kárpótlást adok, de mégis úgy gondolom, hogy ennek a kérdésnek van egy megoldása akkor, ha fölteszek Önöknek egy hatásköri kérdést, amit ebben a teremben, ebben a vitában még senki nem tett föl. Ha jogállamot akarunk, melyik az a szerv Magyarországon, amely jogosult eldönteni egy meglévő vagy idejétmúlt törv ényről, hogy vajon az alkotmánysértőe? Ez szerv – Hölgyeim és Uraim! – nem az Országgyűlés. Ez a szerv az 1989. évi XXXII. törvény alapján az Alkotmánybíróság. Engedtessék meg, hogy amiről valahogy megfeledkeztünk a felkészülés során, vagy sokak figyelmét elkerülte, hadd olvassam föl a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának 1057/1990. határozatának 4. pontja bizonyos részét: "Az Alkotmánybíróság értelmezése a jogilag hibátlan állami tulajdonra vonatkozik." Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy folyamatban v an előtte különböző államosítási jogszabályok alkotmányosságának vizsgálata. Engedtessék meg, hogy ezt a szakaszt ne olvassam föl egészében, hanem csak hivatkozzak rá abban a téves feltevésben, hogy a képviselőtársaim mindegyike ismeri, hogy miről van szó. Itt van az a pont, ahol állítom, hogy ennek az egész kérdéskörnek valamilyen megoldása lehetséges, és nem fogunk továbbjárni körbekörbe, mint a nyomtató lovak, úgy, hogy közben rajtunk van a szemellenző. Ha elfogadjuk azt az alkotmányos tételt, hogy nem a tisztelt Ház, hanem az Alkotmánybíróság jogosult arra, hogy meghatározza az egyes jogszabályok szégyenteljes vagy nem szégyenteljes, igazságos vagy nem igazságos, jogos vagy jogtalan voltát, akkor igenis azt állítom, hogy nem sérülhet az az erkölcsi elv, hogy akit kárt ért, annak kártalanítás jár. Különösképpen nem abban az esetben, ha – ismereteim szerint 1949től 1971ig a vizsgált időszakban – kilenc olyan jogszabállyal rendelkezünk, amely azzal a klauzulával zárul, hogy az állam az elvett vagyonért a polgárokat kártalanítja. Ebben az esetben pedig az Alkotmánybíróságnak kell állást foglalnia arról a kérdésről, hogy vajon ez a kötelezettség hogyan és miként kötelezi a mai államot. Van egy gyakorlati álláspont, hogy ennek az országnak ma nincs pénze, vig yázni kell arra, hogy az ország gazdasági működőképességét megoldjuk. Én ezzel tökéletesen egyetértek egyfelől. De egy pragmatikus gondolkodással és a pragmatizmusból ne próbáljunk elveket alkotni, mert azok soha nem elvek lesznek, hanem egy gyakorlati kér dés. Azt állítani, hogy ezt a kérdést így nem tudjuk megoldani, ebből nem állíthatunk olyan elvet, hogy akit kártalanítás illet meg, akkor őt a kártalanítás – véleményem szerint – legalább háromszoros degresszióval illeti csak meg. Háromszoros degresszióva l, mert ezek a szorzókulcsok teljesen önkényesek és nem alkalmazhatók. Amikor a Magyar Statisztikai Hivatal a jogszabályelőkészítők rendelkezésére bocsátotta, egy szocialista statisztikát örökölt, az értékarányokat, az árarányokat eltérítették, és csak eg y példán hadd mutassam be: egy ház ért 30 ezer forintot négy és félszeres szorzóval, nem hiszem, hogy valaki komolyan gondolná, hogy 150 ezer forintot ér a ház, amit két és félmillió forintért tudok eladni. Nyilvánvaló, hogy ez egyszeres degresszió. A máso dszoros degresszió a százalékos kulcs alkalmazása. A harmadik pedig nyilván az a kérdéskör, hogy csak a damnum emergens, a tényleges kárban gondolkodik a törvényalkotó. Ennél fogva ez lenne a harmadik degressziós lépés. Ennek ellenére azt állítom, hogy ige nis ezekben a kérdéskörökben gondolkodva és a lehetőségeink határain belül, amit nyilván a Pénzügyminisztérium és a pénzügyminiszter úr ismételten végig fog gondolni – engedtessék meg, hogy itt az általános vita keretein belül egyetlen dolgot hadd mondjak – , ma nem ismerjük az állami vagyon értékét, idézek a pénzügyminiszter úrtól; van egy könyv szerinti értékünk. Elnézést kérek: amikor privatizálni fogunk, akkor nem könyv szerinti értékben privatizálunk, hanem forgalmi értékben. Márpedig csak azonos minősé g vethető össze azonos minőséggel. Ezzel szemben, ha elfogadom a Statisztikai Hivatal szorzószámait, ami nem a forgalmi értéket fejezi ki, az egy kérdés. A másik oldalról: amikor privatizálni fogunk, akkor
