Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ZSUPOS LAJOS (MDF)
411 ZSUPOS LAJOS (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy az előttem szóló Kállay képviselőtársam után én is megpróbáljam megvédeni a Demokrata Fórum, illetve a Kormány által beterjesztett törvényjavaslatot. És teszem ezt, mint egy olyan egyéni képviselő, aki döntően mezőgazdasági eredésű lakosság köréből származik. Nevezetesen Balmazújváros, Hortobágy és Polgár térségéről van szó. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy az eddigi felszólalások közül a ko ncepció jellemzőit alapvetően három csoportba lehet sorolni. Elsőül mint legmarkánsabbat a Független Kisgazdapárt Torgyán József által képviselt reprivatizációs elméletét említeném; a második csoportba a FIDESZ Orbán Viktor által tálalt, senkinek semmit me gfogalmazású álláspontját teszem, amelyhez igen közel áll szerintem az SZDSZ Tardos Márton által említett mindenki jogosult koncepciójú kárpótlási javaslata. A közelállóságot azért mondom, mert ismert állítás az, hogy aki mindenkinek ad, senkinek nem ad. L egalábbis a sértett szempontjából igaz. Engedjék meg, hogy tömören elmondjam a véleményemet a három koncepcióról az igazságosság és a kivitelezhetőség vonatkozásában. Én úgy gondolom, nem tévedek, ha a Torgyán úr által képviselt elméletre azt mondom, hogy igazságos, de nem kivitelezhető. Ezzel szemben az Orbán Viktor által előadottak kivitelezhetők, de nem igazságosak, míg a Tardos úr által megfogalmazottak szerintem sem nem igazságosak, sem nem kivitelezhetőek – legalábbis az én véleményem szerint. A Torgyán úr által kévpiselt teljes reparáció koncepciójának a megvalósítását nemcsak azért tartom lehetetlennek, mert az ország jelenlegi helyzete – ahogy azt a miniszteri expozéból hallottuk – nem teszi lehetővé, de megvalósíthatatlan azért is, mert a ká rosultak köre felmérhetetlen, és a kár nagyságát még becsülni sem lehet. Engedjék meg, hogy néhány példát mondjak rá. Hogy lehet megállapítani a kárt, ahol a bolsevik elvekből következően kiszoríttattak az iskolákról, az egyetemekről egy tulajdonosi réteg gyermekei, akik születésüknél fogva már másodrendű állampolgárokká váltak? De milyen kárpótlást adjunk azoknak a szakembereknek, akik nem voltak hajlandók egymást túllihegve dicsőíteni az elmúlt rendszert, és ezért örökös erkölcsi és nem kevés anyagi veszt eséget szenvedtek? De lehetne példát mondani a sport területéről is, az talán népszerű. Talán mindenki ismeri Papp Laci egykori történetét az elmaradt profi világbajnoki döntőről; és a többi élsportoló, akiktől jól megérdemelt, zsíros profiszerződéseket ta gadott meg a rendszer. És most nem ritkán szegényen, elesetten, magukra hagyva élnek. Úgy gondolom, bármennyire igazságos volna visszahelyezni minden károsultat eredeti tulajdonába, be kell látni, ez lehetetlen. Mert újabb igazságtalanságokat eredményezne. Azontúl a most alakuló társadalmi rendet alapjaiban ásná alá. Az Orbán Viktor által képviselt elmélet úgy gondolom, nagyrészt megfelel az általa képviselt korosztály szellemének. Ők nem élték át sem azt a korszakot, amikor ezek a tulajdonok így létrejötte k, és nem ismerhetik azt a kort sem, amikor megtörtént a megfosztás gyakorlatilag a tulajdontól. Ebből eredően nem ismerhetik, hogy mibe került, milyen energiákat kellett befektetni azért az egy kataszteri hold föld megvásárlásáért, és hát azt sem, hogy mi be kerül az, amikor az embert a tulajdonától fosztják meg. Nem vetem természetesen a szemükre, nem tehetnek róla. Nem tudom elfogadni, bár logikusnak és ésszerűnek tartom a nézetüket, de szerintem nem igazságos. Nem tudom elfogadni az állampolgári jogon ép ülő kárpótlási elméletet sem, amit Tardos Márton javasolt. A károsultak körének ilyen mértékű kiterjesztése abból az alapelvből indul ki, hogy a negyven év alatt mindenki sérült. Ha másként nem, azáltal, hogy a hatalom minden fillért, ami a létfenntartáson felül volt, elvett és újra elosztott. A megállapítás igazsága szerintem nem teljes. Az érvelés több szempontból is támadható. Először is úgy vélem, nem kell bizonygatnom, hogy voltak az évtizedeknek, ezeknek az évtizedeknek haszonélvezői is. És nem is kev esen. Nemcsak azokra az apparátcsikokra gondolok,
