Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 19. kedd, a tavaszi ülésszak 6. napja - A megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal létesítéséről és egyes hatáskört megállapító jogszabályi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter:
381 Köszönöm, Elnök Úr! Nagyon rövid leszek valóban. Tisztelt Országgyűlés, szólnom kell, mer t nagy örömmel és ugyanakkor szégyenkezve hallgattam Torgyán képviselőtársam interpellációját. Örültem azért, Elnök Úr, mert olyan dolgokat mondott el, amivel nap mint nap szembesülök a körzetemben, nagyon nagy örömmel hallottam tőle ezeket, ugyanakkor szé gyenkeztem, hogy én ezt eddig nem mertem elmondani. Nagyon várják tőlem ezekre a kérdésekre a választ a körzetemben, s én nagyon nagy örömmel csatlakozom az 6 kérdéséhez, s nagyon kérem a kormányzópárt tisztelt képviselőit és a Kormány tagjait, legyenek ra jta, hogy ezeket a törvényeket az önkormányzatok és az illetékesek minél hamarabb a kezükbe vehessék. (Gyér taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm, csak arra szeretnék hivatkozni, hogy a törvényalkotás kezdeményezésének lehetősége természetesen képviselőtá rsaim kezében is megvan. Tisztelt Országgyűlés! A munkarendünknek megfelelően az Országgyűlés 1990. december 18i zárt ülésével kapcsolatos intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása lenne soron. A házbizottság azonban megállapít otta, hogy nincs esélye annak, hogy ma ez a határozat megszülessék, különös tekintettel arra, hogy a határozati javaslathoz tegnap késő délután módosító javaslatok benyújtására került sor, amelyeknek megtárgyalására a honvédelmi és a külügyi bizottság a ho lnapi napon mutat készséget. Így ennek a napirendi pontnak az elnapolása vált szükségessé. Kérem ennek szíves tudomásulvételét. A megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal létesítéséről és egyes hatáskört megállapító jogszabályi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása ELNÖK (Szabad György) : Soron következik a megyeifővárosi Földművelésügyi Hivatal létesítéséről és egyes, hatáskört megállapító jogszabályi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat új változatának megtárgyalása . Képviselőtársaim az új változatot az 1702es számon kapták kézhez. Megadom a szót Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának. Dr. Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter, a napirendi pont előadója GERGÁTZ ELEMÉR, DR. fö ldművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A megyei, fővárosi Földművelésügyi Hivatal létesítéséről és egyes, hatáskört megállapító jogszabályi rendelkezések módosításáról szóló 978as számú törvényjavaslatot a közelmúltban tárgyalt a a tisztelt Országgyűlés. A törvényjavaslathoz több módosító javaslat érkezett. A módosító javaslatok és az országgyűlési bizottságok véleménye alapján, figyelemmel a vitában elhangzottakra is, úgy ítélem meg, hogy a törvényjavaslat néhány rendelkezését p ontosítani kell. Az ennek megfelelően átdolgozott 1702es számú törvényjavaslatot terjesztem most a tisztelt Ház elé. A törvényjavaslat célja olyan agrárigazgatási intézmény létrehozása, amely biztosítani képes az agrárigazgatási feladatok folyamatos ellát ását. Az alkotmányügyi és önkormányzati bizottságok javaslatára egy olyan kötelezettséget fogalmaz meg az 5. §, amely szerint 1991 novemberéig a földművelési igazgatás intézményrendszerét tartalmazó, a Földművelési Hivatalokról szóló törvényjavaslatot a ti sztelt Országgyűlés elé kell terjeszteni. A hivatalok létesítése ennek megfelelően kiindulópontja egy hatékony, az átalakuló agrárgazdasághoz igazodó agrárigazgatási rendszer kiépítésének. A létesítendő hivatal feladatainak meghatározása az önkormányzati