Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 18. hétfő, a tavaszi ülésszak 5. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)
315 Kisgazdapárt meg fogja szavazni a kárpótlást, hisz egyetlen lehetősége, hogy választási ígéreteit betartsa. Ezen is elgondolkod tam. Akkor miért folyik ez a hosszúra nyúlt vita, és miért vannak ezek a szenvedélyes érvek, mint ahogy ma már itt elhangzott, ha minden előre le van játszva. A másik. A Kisgazdapárt úgy érzem, radikalizálódott ezen az úton, és elszántsága tiszteletre mélt ó ugyan, de néha földön vagy földdel fogható jogszerűségét vitatja ilyenkor az ember. Az ellenzék vagy meghaladja a kárpótlást, vagy elutasítja, vagy feltételekhez köti annak elutasítását. Úgy érzem azonban, ha vizsgáljuk a társadalmi reálfolyamatokat a Pa rlamenten kívül is, hogy a társadalom is megosztott, ugyanúgy legalább, mint a parlamenti pártok, és kérem, ezen el kellene gondolkodni. Én tehát a kérdés felvetését tartom elhibázottnak, mert először is – nem visszaismételve kisgazda képviselőtársam gondo latait – nem került meghatározásra a privatizáció helye a gazdasági reformfolyamatban. Nem lett vázolva a reformfolyamatnak a közgazdasági megalapozottsága. Vázolva sem lett. Téves a meghatározása a tulajdonviszonyok rendezése tekintetében, és ennek összev etése is téves a kárpótlási igényekkel. A kárpótlással kényszerpályára szorul a privatizáció, főleg, ha az reprivatizációs elemekkel keveredik. Nem világos a tulajdonviszonyokon belül a privatizáció aránya, és vitás a bevezetés sebessége is. A privatizáció t meg lehet kérem valósítani. Kárpótlási jegyet is lehet kiadni, de a valós értékelést biztosító ár- és versenypiacok nem jönnek létre önmaguktól. Nem történt meg az állami vagyon piaci értéken történő számbavétele. A Kisgazdapárt szakértőkre hivatkozott, amikor ellentmondás merült fel, majdnem négyszeres a pénzügyminiszter úr értékelése és a Kisgazdapárt szakértőinek értékelése között. Úgy érzem, ez egy újabb kényszerpálya. Én nem a gazdasági folyamatok lassú átszövését szorgalmazom, csak ezeket a lépéseke t kárhoztatom. A privatizációs előkészletek magasabb fokán némi előrelátásunk, betekintésünk lehetne az egész folyamatba. Szeretném javasolni, hogy ne haladjuk meg lehetőségeinket, mert ez egy veszélyes út. Egy gondolattal visszatérnék a társadalmi szerződ ésekre. Szerződni annyi, mint feltételekkel hozni áldozatot, nemcsak adni, kapni is kell. Ha most újra kitekintek a társadalomba, akkor az a kép tárul elébünk, hogy akinek tegnap nem volt, annak ma sem lesz, a nincstelen pedig nemhogy kapni nem fog, de tov ábbiakban is fizetni. Azt hiszem, az eddig elmondottakkal pont azt a képtelenséget hoztam össze, mint ami a kárpótlási törvény eddigi vitájában elhangzott, tehát majdnemhogy tévúton járunk. Mi ebből a megoldás? Három dolgot szeretnék említeni. Az első. Hel yes volna, ha a kárpótlás biztosítását, ha egyáltalán ennél az elvnél megmaradunk, egy stabil gazdasággal rendelkező állam elemi kötelezettségévé tennénk. De hol van a stabil gazdaság? Hát mindazoknak a folyamatoknak az előkészítettsége után, a nemzet, a P arlament, a Kormány, a pártok fáradságot nem kímélő munkájával néhány év alatt kerülhetnének olyan helyzetbe, hogy volna miből kárpótolni. Kötelezettsége lenne ez az államnak azért is, mert akkor már magángazdaságokon alapul. Én elhibázottnak tartanám, ha ez az egész magángazdaság, a reformfolyamat archeológiai kutatásokra és leletekre épülne, és nem pedig a XX. századi Európa közgazdasági valóságán, gyakorlatán és elméletén alapozódna meg. Úgy gondolom, csak egy ilyen ország, csak egy ilyen állam adhat kár pótlást a tönkretett egzisztenciákért, vagy az ifjúságnak az elrabolt jövőjéért, vagy az elvett vagyonokért. A kárpótlásnak általánosnak és egyenlőnek kellene lenni. ma már fölmerült Wekler képviselőtársam, a múlt heti ülésen Szauter képviselőtársam előadá sában, hogy ez a törvény nem általános és nem egyenlő, mert például a németség kárpótlását nem oldja meg. Én is felvetnék egy másik ilyen meg nem oldást, amit a 21. § valamikor 34 évre sorol tovább, ez pedig a magyar zsidóságnak a kárpótlása. Azt hiszem, ha a társadalmi szerződés gondolatát, az egész intézményrendszer igazságosságát alaptételként fogadjuk el, akkor a magyar demokrácia hagyományaira – ha másra nem – legalább
