Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 18. hétfő, a tavaszi ülésszak 5. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - ÓMOLNÁR MIKLÓS, DR. (FKgP)
298 markát, azok is, akiknek máskülönben eszébe sem jutott voln a a nagypapa üzlete, boltja vagy földje. Amúgy technikailag tényleg egy remek találmány a felszólalási jegy, én magam egy vészkijárathoz hasonlítanám egy békés magyar forradalom zsákutcájának a végén, ahol a falat az Alkotmánybíróság nagytekintélyű bírái h úzták fel. Igen, technikailag alkalmas lehet az Alkotmánybíróság döntésének a kicselezésére. Hogy az ellentmondásokat tovább soroljam, az ország nehéz gazdasági helyzetére hivatkozók – ez a legdöbbenetesebb részlete számomra a törvénynek – meghirdették az ingó kárpótlást, túllépve mindenféle ésszerű reprivatizációs elképzelésen. A Kisgazdapárt soha nem követelte, a szélsőségekkel gyakran megvádolt Független Kisgazdapárt soha egyetlen követelésében nem mondta, hogy ingó kárpótlást is kér, tudván, hogy az elv itt tehénkéért, vagy az ávós által lehúzott aranygyűrűért kárpótlást kérni egyszerűen abszurditás. Az ingó kárpótlás miatt, ha a jelenlegi formájában marad a törvénytervezet, biztos, hogy végeláthatatlan perek hazája lesz Magyarország. A jelszavak csatája mögött persze nem nehéz felismerni a különböző érdekcsoportokat. Nem szeretném elismételni a sokszor elhangzott érveket a gonosz kapitalistává átvedlett funkcionáriusokról, egy azonban bizonyos, ez az a réteg, amely nemhogy a reprivatizáció elutasításában, de valójában a kárpótlás elutasításában is érdekelt, még ha felmérve a közhangulatot nem mindig mondja is ki. Ez a réteg abban érdekelt, hogy a Kádárkorszak vége felé megszerzett gazdasági pozícionális status quot fenntartsa. Ők azok, akik esküdt ellensé gei, nemhogy a reprivatizációnak, hanem az ellenőrzött keretek közé szorított gyors privatizációnak is, hiszen ha nem húzódik el évekre az állami vagyon kiárusítása, akkor ez rontja az ő vagyonfelhalmozási esélyeiket. A mai nap két pontosan dokumentált ese tet voltam kénytelen ebben a témában végigolvasni. Az egyik egy nagy Budapest környéki tsz forgatókönyve, hogyan alakítják át néhány napon belül részvénytársasággá a szövetkezetet, a másik pedig bármelyik képviselőtársam számára hozzáférhető, ez az Állami Vagyonügynökség egyik esetéről szóló állami számvevőszéki jelentés, csak annyit mondok Gerbeaudügy. Tessenek alaposan áttanulmányozni, hátborzongató élmény. Ehhez a réteghez periférikusan tartoznak csak hozzá az egykori falusi, városi, kisvárosi párttitká rok. Sokkal inkább ide veendők az egykori központi apparátusok, beleértve a KISZ funkcionáriusait. Azok az ügyes gazdaságpolitikai, MSZMPs, régi MSZMPs menedzserek, akik ott találhatók még ma is számos fontos döntéshozatali pozícióban. Egyszer a BajcsyZ silinszky Társaság egyik lelkes tagja fölvázolt ezzel kapcsolatban egy nagyon érdekes családfát. Pontosan levezette, hogy a KISZ KB és az MSZMP KB egyes székeiből hogyan vezetett egyenes út bizonyos bankok, ügynökségek, hadd ne soroljam, döntéshozatalt biz tosító székeibe. A kérdés számomra végső soron csupán az – ebben is ismétlek számos, előttem már elhangzott gondolatot – , hogy kikből lesz az új magyar polgárság. Sajnos, prüszkölhetünk bárhogyan, azt hiszem, hogy kénytelenek leszünk belenyugodni abba, hog y részben az átvedlett funkcionáriusokból. Az ő kaméleonbőrükön azt hiszem, hogy semmiféle Justitiaterv papírmasé dárdái át nem hatolhatnak. Ahhoz sokkal következetesebben végig kellett volna vinni a magyar forradalmat, hogy ne belőlük legyen jelentős rés zben az új magyar polgárság. Persze, a funkcionáriusok mellett nagyon örülünk, ha a Kádárkorszak utolsó harmadának ügyes, jelentős alkalmazkodó képességről bizonyságot adó vállalkozóiból is polgár lesz, de azért – itt is előttem elhangzó érveket ismétlek – ezen vállalkozóknak csak némelyike érdemli meg a citoyen dicsérő jelzőjét. A nagy kérdés a tulajdoni rehabilitációs kérdésben az, hogy visszahelyezhetőe történelmi jogaiba a magyar kispolgárság, amelyik sajnálatos módon egy meglehetősen vékonyka réteg v olt, talán azért is érintené 10%át a mai állami vagyonnak ez a reprivatizáció. Hangsúlyozom ismét, automatikus elvi esetben. Ez az eldöntendő alapkérdés, a többi jogtechnika, és szakmailag tisztázandó részlet. Ezen a téren sokkal fokozottabb a kormánypárt ok felelőssége. Tessék csak visszaemlékezni arra, hogy kik voltak azok, akik az előprivatizációs törvénytervezetből a régi tulajdonosnak még a nevét is kigyomlálták. (Közbeszólások: Ez az! Úgy van.)
