Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 12. kedd, a tavaszi ülésszak 4. napja - A külügyi és a honvédelmi bizottság együttes jelentése a jugoszláviai fegyvereladásokról - ELNÖK (Szabad György): - KIRÁLY ZOLTÁN (független)
211 Én nem vitatom természetesen azt a jogot, hogy bírálni lehet a Kormányt. (Megnyilvánulások az SZDSZ padsoraiban: Ho.) Miniszterek lemondását is lehet követelni. De aki ezt egy ilyen külpolitikai szituációban teszi, az óhatatlanul azt a véleményt ke lti a velünk ellentétes oldalon állókban, vagy azokban, akik csak messze vannak tőlünk, és ezért nem látják világosan a részleteket, hogyha egy jelentős és önmagát felelősnek valló ellenzéki párt vezetője, vagy pedig az önmagát objektívnek mondó sajtóorgán umok, egyes sajtóorgánumok követelik egy ilyen ügy kapcsán egyes minisztereknek a lemondását, akkor azt a következtetést vonhatják le, hogy ez valóban olyan súlyú ügy – olyan súlyú ügy – , hogy igaz lehet az a híresztelés, amit egyetlen felelős magyar polit ikai erő sem fogad el egyébként, hogy Magyarországot bármiféle felelősség terheli egy szomszédos államban kialakult helyzetért. Ezt egyetlenegy felelős magyar tényező nem állítja, de ennek nyomán mégis azok, akik ezt ellenünk föl akarják használni, bizony föl tudják használni. És aki ehhez pártpolitikai okokból alkalmat teremt, az igenis felelőtlen. (Taps a jobb oldalon és középen.) Köszönöm szépen. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A képernyőn a nevek sokasága sorakozik. Legyen szabad jeleznem, hogy a jelzett sorrendben adom meg a szót. A függetlenek csoportjából elsőként Király Zoltán jelentkezett. Felszólaló: Király Zoltán (független) KIRÁLY ZOLTÁN (független) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem csupán jelentkeztem elsőként, hanem a függetl en képviselőcsoport többségi véleményét szeretném közreadni. Egyik képviselőnk különvéleményt vall, másikójuk pedig írásban kívánja kifejteni véleményét. Azonban, ha éppen Kónya Imre után kaptam szót, akkor hadd mondjam őszinte sajnálattal, hogy bizony saj nálom, hogy Kónya Imre nem a napirendi pontról, nem a tárgyról szólt. (Taps a bal oldalon.) Úgy gondolom, sok tekintetben amiről ő beszélt, az témája lehetne annak a parlamenti nyílt vitának, amelyet – ha jól emlékszem – éppen a múlt héten kért valamelyik képviselőtársunk, hogy a Magyar Köztársaság külpolitikájának koncepcionális kérdéseiről vitatkozzék itt nyílt színen, annak a múlttal való összevetéséről és jelenéről és a szükséges jövőjéről a Parlament. Így hát engedelmükkel én nem kívánom követni Kónya Imre stílusát, a tárgyat megkerülő és a felszólalókat és a felszólalásokat minősítő stílusát. Úgy gondolom, jogos kételyek merültek föl a fegyvereladási botrány kapcsán mindannyiunkban. Én ezeknek a kételyeknek szeretnék a képviselőtársaim többségét képvis elve hangot adni, és a szintén hitem szerint jogos kérdéseinket föltenni. Hadd bocsássam előre, hogy helyzetünknél fogva nincs képviseletünk sem a külügyi, sem a honvédelmi bizottságban, így véleményünk kialakításában autentikus forrásként a kormányzati és az együttes bizottsági jelentésre támaszkodhattunk. Nos, e két jelentés, valamint a külügyminiszter úr feljegyzése alapján azt kell mondanunk, hogy a fegyvereladás körülményei és indokai nem tisztázódtak kellő mértékben és megnyugtató módon. Az elmúlt het ekben felelős vezetőktől több alkalommal elhangzott, hogy itt egy szokványos kereskedelmi ügyletről van szó. A józan ész mondatja elsőként velem: ha valóban szokványos ügyletről lett volna szó, akkor sem Jugoszláviában, sem nálunk nem dagadhatott volna bot rányszagú üggyé! Bár nem ismerem kellő mélységben az erre vonatkozó jogszabályokat, feltételezem, hogy még a rendszerváltás évében, tehát tavaly az évtizedek alatt kialakult gyakorlatot kissé nehezen túlhaladva, a formálisan még Varsói Szerződéstagországo k katonai együttműködése alapján történő fegyverszállítás szokványosnak lenne minősíthető. Ebben az esetben azonban teljes mértékben elfogadható az államtitkári bizottság kompetenciája. Úgy vé lem azonban, hogy minden olyan eset, amely egy ilyen kapcsolaton túlmegy, túlmutat, az nem szokványos, hanem rendkívüli. Rendkívüli, mert egy nem szokványos fegyverüzletnek olyan
