Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. június 5. szerda, a tavaszi ülésszak 34. napja - A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - ISTVÁN JÓZSEF (FKgP):
2028 a dolog világos és egyértelmű rendezését. Ezt követően tudok felvilágosítással szolgálni. Kösz önöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy a hétfői ülésnapon felkértem az alkotmányügyi és az ügyrendi bizottságot, hogy alakítson ki a két bizottság lehetőleg egységes állásfoglalást és véleményes javaslatot a kárpótlásról szóló törvény tárgyalási rendjére vonatkozóan. A két bizottság együttes jelentését a mai ülésünk időszakában kézhez kapják képviselőtársaim, a távollévők pedig futárposta útján. Ennek megfelelően az előterjesztés a hétfőn kezdődő ülés tárgysorozatába kerül , amit majd akkor megtárgyal az Országgyűlés. A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! A mai ülésnapunkon a volt egyházi ingatlanok tulaj doni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitáját folytatjuk. A felszólalásokra a szokásos rendnek megfelelően a pártok váltakozó sorrendjében kerül sor, viszonylag nagyszámú, előre bejelentett felszólaló van. A sorrend szerint elsőként István József képviselőtársunk, a Független Kisgazdapárt részéről szólal fel. Felszólaló: István József (FKgP) ISTVÁN JÓZSEF (FKgP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 2093as s zámú törvénytervezet, amely három hét óta van a Parlament előtt, nem olyan jó, hogy minden korrekció és módosítás nélkül elfogadható lenne, de nem is olyan rossz, hogy a megcélzott feladatoknak, nevezetesen az egyházi hitélet mellett a szerzetesi rend, a d iakonissza közösségek működését, az oktatást, a nevelést, az egészségügyi, szociális, gyermek- és ifjúságvédelmet, valamint az egyházi kulturális célt, a nemzeti tudat terén végzendő egyházi szolgálatot ne segítené elő. Az 1948as erőszakos és kíméletlen e gyházi vagyonok államosításával, javainak elrablásával nagyon is korlátozott hitéleti tevékenységet kivéve, azt is a templomok falai közé szorított módon, a fenti felsorolt tevékenységeket szinte egyik napról a másikra megszüntették. Az államosítással, az egyházak épületeinek és javainak többségét, a paplakások, parókia, néhány nagymúltú iskola, papnevelde, teológiák kivételével, nagyon rövid időn belül szinte egy tollvonással a kommunista hatalom kezébe került. Az államosított intézményben azonnal megszünt ettek minden egyházi tevékenységet; a tisztségviselőket, nevelőket, oktatókat, pedagógusokat, szerzeteseket, papokat, szolgálattevőket embertelenül elüldözték, vagy kegyelemből alsóbb iskolai intézményekbe helyezték. Az egyházakat több mint negyven esztend őn át arra kényszerítették, hogy szinte mindenüktől megfosztva, minden javaikból kifosztva, a hithű egyháztagok, akik többségét ugyanúgy kifosztottak, azok önkéntes adományaiból és áldozataiból tartsák el. A második világháború után sok elpusztult, lerombo lt egyházi épület, imaház, templom volt, amelyet újjá kellett építeni, újra működésbe hozni saját erőből. Hogy ez milyen mérhetetlen tehertételt jelentett akkor az egyházaknak és a híveknek, ezzel mitsem törődve az akkori hatalom, csak azok tudják igazán, akik hitükből fakadóan minden üldöztetés ellenére megmaradtak az egyházak közösségében, és vállalták az erő feletti áldozatvállalást. Az úgynevezett államsegély az elorzott egyházi vagyon helyett és annak fejében csak a gazdagok asztaláról aláhullott morzs a volt. Csak később, a 60as évek közepétől adott a kommunista rendszer nem a hitélet támogatására, hanem a nemzeti érdekek megőrzésére híres könyvtárak, levéltárak, kiemelt műemléki épületek, valamint szeretetintézmények támogatására szűkös segélyezést. T ermészetes, hogy a kommunista rendszernek
