Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. május 21. kedd, a tavaszi ülésszak 28. napja - A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - HERCZEG JÁNOS (KDNP) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - HERCZEG JÁNOS (KDNP) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP)
1657 Az ellenzéki érvrendszer egy közös pontja, hogy a történel mi megközelítési mód sérti az emberi jogokat, az Alkotmányt, a felekezeti egyenjogúságot. Az előbbiekben igyekeztem felvázolni a törvényalkotás történeti folyamatát, és arra kívánok rámutatni, hogy ez az a törvény, amelynek folyamatában mindvégig az egyház akkal konzultáltak, és alapelveikben az érintettek és az önkormányzatok szövetsége is ebben a kompromisszumos formában hagyták jóvá. Ha tehát a törvényt koncepciójában változtatjuk, úgy egy régi újfajta paternalizmust élesztünk fel. Az egyházak és az önkor mányzatok autonómiájának ugyanis egyik ismerve, hogy a rájuk vonatkozó szabályokat ismerjék, és arról állást foglalhassanak. Tisztelt Ház! Nem mi, nem a törvényalkotók, hanem a történelem tett különbséget az egyházak között. Nekünk szükséges ezt a történel mi tényt felismerni, és szükséges ennek a következményeinek a rendezése is, mert csak tiszta tulajdoni viszonyokra alapítható az új tulajdoni rendszer. A FIDESZ vezérszónoka hivatkozott az alkotmánybírósági határozatra, bár ezt hiányosan tette, ezért kényt elen vagyok kiegészíteni. Az egyházaktól való tulajdonelvétel a történelmi egyházakat érintette, mégpedig hét jogcímen. Ebből a hét jogcímből egyről máris kimondta az Alkotmánybíróság az alkotmánysértő voltát. Vajon miképpen vélekedne az Alkotmánybíróság, és miképpen vélekedik a jogászi gondolkodás arról a jogcímről, a közérdekű elvételről, amivel kapcsolatban még azt a fáradságot sem vette az elmúlt hatalom, hogy jogszabályt alkosson. Továbbvezetem ezt a kérdést. Ha ez így van, akkor a tulajdonjog elévülés ének a hiánya miatt most a közérdekű elvétel esetén bármelyik volt tulajdonos pert indíthatna, és egy jogállamban feltehetően ezt a pert meg is nyerné, hiszen soha olyan jogszabály nem volt, amilyen jogcímen az ingatlanát elvették. Ha ezeket a kérdéseket m egkerüljük, és ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozunk, akkor a privatizációs folyamat elé valóban olyan csapdákat állítunk, mely beláthatatlan dolgokhoz vezethet. Elismerve azt, hogy minden, a meggyőződéséhez hű állampolgár az Állami Egyházügyi Hivatal zsa rnoksága alatt másodosztályú állampolgárrá degradálódott, a történelmi egyházaknak ugyanakkor a mártíromság koronáját is átnyújtották. Hajtsuk meg itt és most a fejünket Apor Vilmos, Mindszenty József, Márton Áron és Ravasz László hősiessége előtt, de gond olok a napokban befejeződött Regnum Marianum per áldozataira, vádlottaira, ugyanakkor gondoljunk azon éjszakára, 1950. június 6ára, amikor órák alatt az utcára tereltek és földönfutóvá tettek hatezer szerzetest. Ez az a történelmi többlet, amit megfogható kárként és többletként lehet kimutatni, és kötelesek vagyunk ezeket a kérdéseket rendezni, mégpedig a funkcionalitás elve alapján. Foglalkoznunk kell az ellenzék javaslataival, a gazdálkodás kérdéseivel is, előre bocsátva azt, hogy meggyőződésem, hogy ez a kérdéskör csak a jogrend egészében, külön jogszabályban rendezendő. Egyrészt azért, mert már vannak és léteznek ilyen jogszabályok, tessék a vallási törvényre gondolni, vagy arra a kormányrendeletre, amely az egyházak gazdálkodásáról rendelkezik, vagy te ssék önmagunkra gondolni, mert mi is különböző törvényekben hoztunk olyan rendelkezéseket, amelyek az egyházak gazdálkodását érintik, gondolok itt az illetékmentességre. Nyilvánvaló, hogy a jogállamban és a jogrendben szükséges ezeknek a szabályoknak a kod ifikálása, szükséges az egész egyházi gazdálkodás áttekintése, együtt a nonprofitvállalkozással. Ezért fel kell tenni a kérdést, hogy vajon a látványos megfogalmazásokon túl vane alapja azt állítani a nemzetközi összehasonlításban itt bárkinek, hogy a kö ltségvetésből való részesedés egyben azt jelenti, hogy az egyházak autonómiája és az államegyház szétválasztása nem történne meg. Kérdezem, hogy erre milyen nemzetközi példát tudnak felhozni, mert az általam ismert nemzetközi gyakorlatban egyedül és kizár ólag az 1905ös francia megoldás mond ennek ellent. Sem Svájcban, sem az NSZKban, sem Ausztriában, sem Belgiumban és még sorolhatnám, föl sem vetődik az állampolgárban az, ha a költségvetés finanszíroz egyházi tevékenységet, akkor az egyházak függetlenség e veszélyeztetve lenne. Úgy látszik, itt egy új gondolkodás alakul ki, mely csak itt nem fogadható el.
