Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. május 21. kedd, a tavaszi ülésszak 28. napja - A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP)
1643 Ez az eljárás korrigálná az első évi elosztás alapjául szolgáló jelenlegi, ki tudja mennyiben mesterséges arányokat. Javaslataink összessége tehát egyszerre szolgálja, hogy az egyházak függetlensége megteremtődhessen, hogy az egyház a hívőké legyen és ne az államé, valamint a modern társadalmi szerepvállalásu khoz szükséges anyagi biztonság megteremtését. Tehát azt, hogy az egyház ne az állami költségvetés infúziójára kapcsolt beteg óriás legyen, hanem a saját lábán járó életerős szervezet. Köszönöm figyelmüket. (Lelkes taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Szűrös Má tyás) : Szólásra következik dr. Szabó János képviselő úr a Független Kisgazdapárt részéről. Felszólaló: Dr. Szabó János (FKgP) SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szocializmus társadalomfilozófiája a kizárólagosságra törekedett. Enne k alapján, amikor a pártállam az orosz szuronyokkal a háta mögött ennek próbált helyet csinálni, akkor lényegében mindent igyekezett szétverni, kidobni az ablakon, lett légyen az jó és hasznos vagy pedig haszontalan. Így következhetett be az is, hogy sajno s az évszázados tapasztalatokkal és ismeretekkel rendelkező egyházat tulajdonképpen kiszorították a tanító, a gyógyító és egyéb kulturális nevelő funkciójából. Semmi sem számított, csak az, hogy ennek az új rendnek az eszméi, ennek az új rendnek a gyakorla ta foglalhassa el helyét az előzővel szemben. Engedjenek meg egy példát. Egy tragikomikus eset, amely végül is happy enddel végződött, egy távoli ismerősömmel történt meg. 1949ben érettségizett jelesen a piaristáknál. Mindenáron mérnök szeretett volna len ni, azonban a tárgyi tudását illetően sikeres felvételi vizsgája ellenére is megsúgták neki, hogy tekintettel arra, hogy a papoknál végzett, nem veszik fel. Nagyon el volt keseredve, de nagyon munkált benne az elhatározás, hogy mégis mérnök lesz. Ezért val aki azt az okos tanácsot adta neki, hogy érettségizzen le még egyszer, szakérettségit végezzen, illetve tegye le. Kérem szépen, aki nem tudná, mondom önöknek, hogy a szakérettségi egy csökkentett igényt kielégítő valami volt. Barátunk természetesen ezt az akadályt lendületből vette, ezt követően már semmi akadálya nem volt annak, hogy felvegyék az egyetemre, és azóta kiváló mérnök. Az a körülmény, hogy az ő esete happy enddel végződött, semmit nem von le abból a körülményből, az akkori kulturpolitikának – h a egyáltalán kultúrnak lehet nevezni – a bűneiből, mert megítélésem szerint be sem látható, fel sem mérhető annak a bűnnek a mértéke, amit elkövettek annak idején azzal, hogy az egyházat kiszorították ezekből a funkciókból. Ahelyett, hogy végül is befogták volna, hagyták volna őket dolgozni, hiszen tudjuk, hogy egy pap vagy egy apáca, aki az életét arra tette fel, hogy ezt a szolgálatot, amelyet végeredményben vállalt, egész életén keresztül végezze a nap 24 órájában, ha úgy tetszik, nyilvánvaló, hogy olyan szinten tudja csinálni, hogy végül is hozzá fogható nem lehetséges. Gondoljunk arra, hogy egy papi gimnáziumban végzett valaki – már a későbbi időkre gondolok, amikor elismert volt az, hogy az ott szerzett tudás alapján is lehet érvényesülni – , hogy hogya n viszonyult például más gimnáziumokhoz vagy középiskolákhoz képest az egyetemi felvételi arány. Mindig megelőzte azokat. Gondoljunk arra, hogy olyan munkát, olyan szolgálatot végezni civilként aligha lehet, mint például az apácák, például amit a magyar Te réz anya tett. Ha arra gondolok, hogy ezeket a bűnöket elsősorban az ifjúság nevelése terén követték el, amikor a papokat kiszorították ebből a tanító funkcióból, akkor azt kell mondanom: itt az ideje, hogy szélesre tárjuk a lehetőségét annak, hogy az egyh áz ismét elfoglalhassa ebben a kérdésben méltó helyét. Ugyanis meg kell állapítanunk, hogy a szocializmus, bármilyen szép eszméket tűzött a zászlajára, olyan nagymérvű a társadalmi gyakorlatban az ellentét a meghirdetett eszmék és a kialakult valóság közöt t, hogy a bécsi televízió egyik kommentátora azt mondotta, hogy az eszmék
