Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. május 7. kedd, a tavaszi ülésszak 24. napja - Az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - KOMOR SÁNDOR, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság titkára: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KATONA BÉLA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ)
1395 vagy kerestek kapcsolatot az ellenzéki szerveződésekkel, ennek oka főként az volt, hogy nem akartunk tovább olyan országban élni, amilyenben addig éltünk. Ha nem is mindig definiáltuk pontosan, milyen lenne az általunk kívánt ország, egyet mindenképpen tudtunk; olyan, amelyben otthon vagyunk és itthon vagyunk valamennyien. Tudtuk, ehhez le kell bontani mi ndent, amiben az akkori állampárt túlburjánzott, az állampárti intézmények szövevényes rendszerét és a monolitikus állami tulajdont. Azt gondolom, akkor még abban is egyetértettünk, Hölgyeim és Uraim, üljünk most bármelyik oldalán a Háznak, hogy az újraelo sztást úgy kell majd végrehajtani, hogy ne tegyen bennünket ismét kiszolgáltatottá, hogy szabadságunk legyen, ne csak a szólásra, hanem az új élettér megteremtésére is. Most mégis születnek, kerülnek a Ház elé olyan tulajdoni törvények, amelyek a társadalo m jelentős rétegeit kiszolgáltatottá teszik. A kárpótlási törvény azokat, akiket csak alkotó gondolataiktól, munkájuk értékétől fosztottak meg és nem valamikori tulajdonuktól. Az egyházi törvény esetleg azokat, akik világnézetileg semlegesek maradtak, és h itték, hogy végre elérkezett az az idő, amikor megszabadultak az erőszakos állami ideológiától. A most tárgyalt törvény pedig kiszolgáltatottá tesz valamennyiünket, mert kiszolgáltatottá teszi az ország természetes életterét, az emberek lakóhelyét, a civil társadalom mozgási körét – a helyi önkormányzatokat. Nagy figyelemmel hallgattam miniszter úr expozéját, és örömmel hallottam, hogy ezen a törvényjavaslaton túl születnek majd újabb olyan törvények, amelyek önkormányzati tulajdont adnak át. Ez egy kicsit ellentmond ugyan e törvény indoklásában foglaltaknak, hiszen ez a törvény azt írja, hogy ezzel a törvénnyel végbemegy az önkormányzatok tulajdonának kialakítása. Másrészt olyan ígéreteket már sokszor kaptunk az önkormányzatok vonatkozásában – például az ön kormányzati törvény idején – , hogy november 30ára megkapják a tulajdonukat. Azóta sem kapták meg igazából. Miniszter úr azt is mondta, hogy ennek a törvényjavaslatnak az érdekszövetségekkel való egyeztetésekor csak azokat az érdekszövetségi álláspontokat nem vették figyelembe, amelyek szélsőségeket tartalmaztak. Az önkormányzati bizottság vitájában az érdekszövetségek álláspontja, számomra legalábbis, másmilyennek tűnt. Olyannak, hogy ők is elfogadják azokat a kijelentéseket, amelyeket a törvényjavaslattal kapcsolatban magam, frakcióm nevében kívánok megtenni. Ez a törvény alkalmatlan az önkormányzatok tényleges szabadságának megteremtésére, az önkormányzatiság valódi kibontakoztatására. Ez a törvény kizárja a helyi közösségeket a gazdasági válság problémái nak kezeléséből, miközben a válság összes negatívumát és elviselendő terhét helyi közösségekre hárítja. Ez a törvény nem az állami tulajdont bontja le, hanem az önkormányzati tulajdont vonja el. Ez a törvény bonyolult, nehezen érthető megfogalmazásaival mi ntegy leplezni próbálja, hogy az előterjesztőknek kényelmetlen ma már néhány alkotmányos elvet és az önkormányzati törvényben megfogalmazott tételes rendelkezést betartani. 1990 nyarán Horváth Balázs akkori belügyminiszter még azt mondta: az önkormányzati törvényt előterjesztő Kormány a szabadság kormánya akar lenni. Azóta sok példával igazolható, igen szűken értelmezi a Kormány – szabadon választott Parlamentünk első felelős kormánya – ezt a szabadságot. Legalábbis az önkormányzatokra nézve. Tudjuk, nagyon keveset ér annak a gazdagság, akit börtönben tartanak. De a tétel fordítva is igaz: nincs igazi szabadság ott, ahol nincsenek ennek szilárd anyagi alapjai. Maga a nemzeti megújhodás programja is így fogalmaz: az új önkormányzatok alappillére tulajdonosi m ivoltuk elismerése. Ez a program még ígéretet tesz arra, hogy az állami tulajdon lebontásában olyan vagyonhoz juttatja az önkormányzatokat, mely vagyonnal növelhetik a települések megtartó erejét, mely vagyon lehetővé teszi a gazdasági fejlődést, az életkö rülmények javítását, a helyi gazdasági és emberi erőforrások önálló célszerű felhasználását. Mi maradt mára az ígéretekből? Kárpótlási jegyek kötelező elfogadásával terhelt lakóházak, iskolák, óvodák, kórházak – ha nem voltak valamikor egyházi tulajdonban – , néhány beépítetlen földterület vállalati adóssággal terhelten, nyereséget nem hozó közművállalatok az elavult, korszerűtlen közműhálózattal. Mindez tetézve olyan költségvetési elosztással, amely a tényleges működési feltételeket sem, nemhogy a fejleszté seket fedezni tudná.
