Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. április 29. hétfő, a tavaszi ülésszak 22. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György):
1289 Az emberi jogi, vallásügyi, kisebbségi bizottság 1990. november 7én tartott ülésén állította föl az albizottságot, szigorúan azzal a feltétellel, hogy az említett jelentés a bizottság számára készüljön. Az 1990. július 31én felállított, ugyanezen levéltárral foglalkozó, az egyházi iratanyagokat feltérképező képviselői tényfeltáró bizottság ezzel a döntéssel három főről hat főre bővült, és a fent említett feladatokat kapta. A döntés tényéről és körülményeiről Fodor Gábor, a bizottság elnöke tájékoztatta a művelődési és közoktatási minisztert, és kérte, hogy biztosítsa az ÁEH irattárába való betekintés technikai feltételeit és a formális engedélyeket az albi zottság tagjainak. Írásos válasz hosszú hónapokon át mind a mai napig sem az érintett képviselőkhöz, sem a bizottsághoz nem érkezett. Híresztelések jutottak csupán a fülembe, miszerint az MM és a Parlament elnökének hivatala levelet váltott e tárgyban, szó beli érintkezések során a Parlament elnöke és kezdetben a művelődési miniszter félreértésekre hivatkozott, és türelmet kért. 1991. április 9én Iványi Gábor képviselő úr társaságában személyesen fölkerestük a művelődési miniszter titkárságát, és mind ez al kalommal, mind április 22én a miniszter úrral való folyosói egyeztetés során homályos, illetve meghökkentő válaszokat kaptunk. Nevezetesen azt, hogy ebben a kérdésben az iratok felügyeletének megoldatlansága, a hozzáférés technikai biztosításának nehézség ei és a kutatói koncepció kidolgozatlansága folytán a miniszterelnök úr kompetens egyedül, s ezért a Minisztérium nem vállalhatja a döntéssel járó politikai felelősséget. Tudtommal a miniszterelnök úr mind ez idáig még nem tudott válaszolni a művelődési mi niszter úrnak, és így minden bizonnyal ő is csupán ezen okból nem tudott válaszolni az érintett honatyáknak. Csodálkozásomnak adok hangot: amennyiben parlamentáris demokráciában élünk, tarthatatlan, hogy a Parlament jogszerű, semmilyen törvénybe és rendelk ezésbe nem ütköző döntését, illetve a képviselők jogállásáról szóló törvényben lefektetett jogok gyakorlását, akármilyen indok alapján egy Minisztérium szabotálja. Hogyan jön ide az, hogy tisztázatlan a miniszteriális felügyelet? Valóban vannak egyházi any agok az MM mellett a BM, a megyei önkormányzatok s a Magyar Szocialista Párt felügyelete alatt, s valóban rendet kell tenni, de nem lehet addig vita tárgya, hogy mely intézmény viseli a felügyelet felelősségét. Hogyan lehet összetéveszteni a kutatók kutatá si szabadságát és az ehhez szükséges jogi szabályozás és politikai döntés szükségességét, a Parlament, illetve a képviselők jogait? A miniszterelnök úr kompetenciájához ezen helyen inkább nem fűzök megjegyzést. Csodálkozásomnak adok hangot továbbá, mert me ggyőződésem, hogy a múlt lezárása, szűkebben a kommunista egyházüldözéssel való számotvetés a nemzet egészének és így minden bizonnyal a demokratikus politikai pártoknak és a kormányzatnak egyaránt akarata és érdeke. Az evangelisták megnevezték Júdást. A R ómai Birodalom rendszerváltását követően Nagy Konstantin is elrendelte az üldözött és mártíromságot szenvedett őskeresztények üldözői neveinek feltárását, s a mai Magyarországon ez a parlamenti albizottság még nem is névfeltárással, hanem az ÁEH iratanyagá val és működésével kapcsolatos, az üldözöttekkel foglalkozó belső jelentés elkészítésével van megbízva. Tájékoztatásként hangsúlyozom, hogy nem az egyház belső életébe való beavatkozás, hanem az állam egyházüldözésének politikai relevanciájú vizsgálata az albizottság feladata. Kérdezem azt, hogy kinek az érdeke és kinek a felelőssége, hogy zsenge demokráciánk több, mint egy éve nem tette meg a szükséges lépéseket e tárgyban, s hovatovább mi a magyarázata, hogy az illetékesek törvénysértő módon áthághatatlan akadályokat gördítenek a jelentés elkészítésének útjába. Itt jelzem, hogy e tárgyban interpellációt is benyújtok, talán választ kapok a kérdésekre. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezek nem költői kérdések. Őszintén csodálkozom, őszintén állok értetlenül az eset előtt. Köszönöm. (Taps balról.) ELNÖK (Szabad György) : Amikor megköszönöm Németh Zsolt felszólalását, hozzá kell tennem valamit, mégpedig azt, hogy valóban értetlenséget okozhat, hogy ez a felszólalás miért napirend előtt s miért nem