Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. április 29. hétfő, a tavaszi ülésszak 22. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - LUKÁTS MIKLÓS (KDNP) - ELNÖK (Szabad György): - KISS GYÖRGY, DR. (MDF)
1286 LUKÁTS MIKLÓS (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hamarosan Esztergomban végső nyughelyére helyezik Mindszenty József hamvait. Mindszenty József nemcsak egyházának főpásztora, de történelmünk elmúlt 45 évé nek egyik tragikus sorsú szereplője is volt. Úgy érzem, nekünk is, itt is meg kell emlékeznünk róla. Bár már tizenhat éve, hogy elhunyt, csak most vált lehetségessé, hogy végre hazai földben nyugodjon. Csak ennek az eseménynek, itthoni temetésének kapcsán mondhatjuk el, hogy számára is véget ért az az évtizedekig tartó, mindig valamilyen idegen hatalom és hazai hívei által folytatott diktatúra, amelyekkel szemben sohasem hátrált meg. Életútjának stációi talán legtöbbünk számá ra ismertek. Mint veszprémi püspök az üldözött zsidók védelmében a nyilasokkal szemben való fellépése miatt 1944 novemberében Sopronkőhidára került. A háború után már mint egyházának vezetője száll szembe az új diktatúrával, amelyik az egyházakkal való les zámolás fontos lépésének tekintette az ellene és társai ellen lefolytatott pert, így 1948 utolsó napjaiban letartóztatták. A hírhedt Andrássy út 60ba került, kínzásokban volt része, mígnem 1949 februárjában életfogytig tartó börtönre ítélték. Nyolc évet t öltött fogságban, csak 1956ban, a forradalom napjaiban szabadult. Néhány nap múlva a szovjet agresszió miatt az amerikai követségen kért és kapott menedéket. Másfél évtizedet töltött itt, 1975 szeptemberében hagyta el a követséget, külföldre kellett menni e. Hazájába haláláig, 1975 májusáig már nem tudott visszatérni. Tudom, másoknak is adatott hasonlóan tragikus vagy még tragikusabb sors ezekben az években, de mégis mint ismert főpap, nemcsak híveinek, de minden honfitársának példát adott mindenkori kiállá sával, amikor nem félt szembeszállni bármilyen elnyomó hatalommal, legyen az nemzeti szocialista vagy kommunista. Bár aktív működése idején az ökumenikus mozgalmak nem éltek úgy, mint napjainkban, mindenekelőtt ezért tisztelhetjük és tiszteljük őt mi is, p rotestánsok, példaképként. A sok, évtizedek alatt belénk sulykolt róla alkotott hamis kép helyett bizonyára most már megismerhetjük teljes és igazi arcát, melynek elsősorban meghatározója az emberszeretet, az igazság szeretete, a bátorság, az áldozatvállal ás. Reméljük, olyan történelmi szituációk már nem ismétlődnek meg, amilyenekben neki kellett élnie, de hogy valóban ne ismétlődhessenek meg, az ő sorsára is emlékeznünk kell. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Ugyancsak napirend előt ti felszólalásra kért lehetőséget Kiss György képviselőtársunk a Magyar Demokrata Fórum részéről. Napirend előtti felszólaló: Dr. Kiss György (MDF) KISS GYÖRGY, DR. (MDF) Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az a cél késztetett napirend előtti h ozzászólásra, hogy elejét vegyem esetlegesen egy olyan tévhit széles körben történő elterjedésének, miszerint a magyar Országgyűlés tagjai vagy azok többsége bűnöző és törvényeket nem tisztelő személyeket támogat vagy vesz méltatlanul védelmébe. Az utóbbi időben ugyanis – bár ilyen megnyilvánulás korábban sem volt ismeretlen e teremben – gyors egymásutánban két ízben is hallhattunk erre utaló felszólalást. Folyó hó 9én interpelláció hangzott el a bűnelkövetőkkel szembeni rendőri fegyverhasználattal kapcsol atban. Az interpelláló képviselőtársunk aggályosnak tartja, hogy – mint mondotta – "Fél éven belül három ízben fordult elő olyan rendőri fegyverhasználat, mely rendbontó személy életét oltotta ki". Ezzel egyet is érthetünk abban az esetben, ha az interpell áció nem pusztán a rendőri intézkedés ellen irányult volna. Képviselőtársunk felszólalásában nem fejtette ki – ami egyébként nem is tárgya az interpellációnak – , hogy ebből milyen következtetéseket von le. Egyet azonban biztos, hogy nem. Arra ugyanis bizon yosan nem gondolt, hogy a szaporodó rendőri intézkedéseknek oka lehet a bűnözés növekedése, az esetenkénti fegyverhasználatnak pedig az, hogy egyre durvább, erőszakos