Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. április 24. szerda, a tavaszi ülésszak 21. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: - ELNÖK (Szabad György): - EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György): - EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
1273 Tisztelt Országgyűlés! A szavazás menetét időközben áttekintve megállapítottuk, hogy a 8. § (4) bekezdésére vonatkozóan a Parlament elfogadott egy módosító javaslatot. Ezek után felesleg esen határozott a törvényjavaslat eredeti szövegéről. Visszautalóan abban az esetben a felesleges szavazásért szíves elnézésüket kérjük. Tisztelt Országgyűlés! A törvényszöveghez benyújtott módosító javaslatok elbírálásának végére értünk. Emlékeztetem képv iselőtársaimat, hogy szavazásunk kezdetén a címről nem határoztunk. A már elfogadott módosító javaslatok alapján megkérdezem Balsai István igazságügyminiszter urat, melyik címjavaslat felel meg a módosító javaslatok tükrében – ítélete szerint – a törvényj avaslat kívánatos címének. BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügyminiszter: Elnök Úr! Az eredetileg beterjesztett cím felel meg: "A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott káro k kárpótlásáról szóló törvény." ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Igazságügyminiszter úr nyilatkozata alapján javaslatot teszek az eredeti cím elfogadására. Kérem, szavazzanak. Most kérem szavazatukat! (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűl és a törvényjavaslat eredeti címét 176 szavazattal 44 ellenében, 52 tartózkodással elfogadta. Megadom a szót Eörsi Mátyás képviselőnek. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ) EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) Elnök Ú r! Tiszteletem előrebocsátása mellett szeretném megállapítani, hogy Házszabályellenesen tette fel elnök úr a szavazást. Először a módosító indítványokat kell feltenni, utána lehet a Kormány előterjesztéséről szavazni. Amiről most szavaztunk, úgy tudom, a Kormány eredeti előterjesztése volt, ehhez képest nagyon sok módosító indítvány szerepel, először ezeket kell feltenni, után a Kormányét. (Taps az SZDSZ részéről – Mozgás – Közbeszólások.) ELNÖK (Szabad György) : A kérdésben a következőket kell figyelembe v enni. A tisztelt Ház szavazások sorozatával elfogadta a benyújtott törvényjavaslat 1. §át, ezzel a címhez fűzött módosító indítványok túlnyomó többségét eleve elvetette. (Zaj, közbeszólások.) Természetesen, mert hiszen az 1. § az eredeti címjavaslattal eg ybehangzó szöveget tartalmazott, tehát annak elfogadása a vele ellentétes címjavaslatokat automatikusan elvetette. (Zaj, mozgás.) Én alternatív lehetőséget terjesztek elő. Az 1. §sal el nem vetett címek tekintetében két megoldás van – ha elmondtam, Eörsi Mátyásnak megadom a szót – , az egyik racionális, gyorsabb és értelemszerűen a Házszabályoknak megfelelő. Ez az, hogy a miniszteri nyilatkozat után én generálisan felsorolom azokat a pontokat, amelyekkel kapcsolatban az előbbi szavazásunk folytán felesleges sé válik a szavazás. Van egy formális megközelítési lehetőség, amelyik azt mondja – s erre irányul Eörsi Mátyás javaslatának a másik lehetősége – , hogy formálisan minden olyan ponton szavazással végigmegyünk, amelyik az így elfogadott címmel – amely, ne fe lejtsük el, az eredeti címjavaslat, s amely az 1. § elfogadásával megerősített címjavaslat – mégis összeütközésbe került. Eörsi Mátyás javaslatának tudniillik van egy tartalmi fogódzója, a sorrendiség kérdése, ha ilyen értelemben alárendelt vonatkozásban i s. Megadom a szót Eörsi Mátyásnak. EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) Köszönöm szépen, elnök úr. Azt javaslom – hogy a Házszabály is betartásra kerüljön, s ne legyen hiba sem a törvényben – az elnök úrnak, tegye fel a kérdést a képviselőknek, fenntartjáke indítvá nyukat a címmel kapcsolatban. Gondolom, hogy felelősségteljes képviselők vissza fogják vonni, ha úgy érzik, hogy nincs esély az elfogadásra. Ha valaki fenntartja, azért elnök úr tegye fel