Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. április 23. kedd, a tavaszi ülésszak 20. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SZIGETHY ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
1198 értelemszerűen következik ebből, hogy a sérelmeket alkotmányos módon meghozott jogszabály megalkotásával kell orvosolni. Ilyen jogszabályt pedig demokratikus keretek között csak ilyen nagyarányú nézetütköztetés útján lehet eredményesen létrehozni. Ezért egyáltalán nem tartom bajnak, hogy tisztelt képviselőtársaim esetenként homlokegyenest ellenkező nézeteket fejtettek ki, és tulajdonképpen közös p latformra kerültek olykor olyan egymástól rendkívül távol álló politikai nézeteket valló képviselők, illetőleg pártok, mint ahogy ez tapasztalható volt. Gyakorlatilag minden lehetséges megoldás felszínre került, kezdve attól, hogy kapjon vissza mindenki mi ndent, lehetőleg ugyanott, eredeti formájában, egészen addig, hogy senki ne kapjon semmit, legföljebb szóban deklarált erkölcsi elégtételt. A többség a pártok egységesen kialakított álláspontjával és ezen belül a képviselők igen változatos egyéni javaslata iban a két véglet között kereste az utat, természetesen kiki a politikai alapállásának és választói vélt kívánságának, és azt hiszem, nem kis mértékben vérmérsékletének megfelelően. Engedjék meg, hogy sorra vegyem a legmarkánsabb véleményeket. A teljes vi sszaadás nyilvánvalóan megoldhatatlan, az pedig, hogy senki ne kapjon semmit, elképzelhetetlen. A reprivatizáció lehetetlenségét a törvényjavaslat előterjesztésekor részletesen már megindokoltam, ezért most erről nem kívánok szólni. Arra a véleményre viszo nt, hogy fölösleges az anyagi elégtétel, hosszabban ki szeretnék térni. Tisztelt Országgyűlés! Még a régi rendszer fennállása alatt, amikor éppen csak jelentkeztek a jogállam jelei, tehát még nemigen volt vagy alig volt remény bármilyen elégtételre, már me gindultak a levelek, külföldről, belföldről jelentkeztek igényeikkel a volt tulajdonosok. A rendszerváltozás óta – ezt saját magam is tapasztalom – levelek, telefonok, személyes megkeresések ezrei érkeznek a legkülönbözőbb fórumokhoz, amelyekben vagyoni sé relmeik orvoslását kérik, követelik a sérelem valamilyen reparálását. Már önmagában ez is egyértelműen bizonyítja, hogy a tulajdonhoz, saját vagy hozzátartozói munkájának eredményéhez végsőkig ragaszkodik mindenki, vetődjön bármerre a világban, és bármilye n körülmények között éljen. Számtalanszor bebizonyosodott az is, hogy a fejlődés mozgatója nyilvánvalóan a magántulajdonra alapozott gazdaság, és azt hiszem, hogy számos nagy tévedése között talán a legnagyobb tévedése a kommunista ideológiának az volt, ho gy a magántulajdon elvetését hirdette. Tisztelt Országgyűlés! Nem lehet az véletlen, hogy a kárpótlás szükségességét a legifjabb nemzedék pártja tagadja a legjobban, hiszen életkoruknál fogva nem is érezhetik és feltehetőleg nem is értékelik megfelelően az t, hogy mit jelent egy élet munkájának vagy akár több nemzedék munkájának eredménye, és ezzel kapcsolatban egy olyan döntés, amely egyetlen perc alatt ettől megfosztja, illetőleg egy olyan évtizedes tapasztalat, amely alatt előttük bebizonyosodik, hogy fel előtlen, szakszerűtlen, hozzá nem értő idegen kezekben ez a tulajdon mivé válik. Nyilvánvaló azonban, hogy a kárpótlás megadását nem kizárólag az ezt követelő levelek tömege indokolja, és a kárpótlás megtagadásának az elvetését sem azért javasoljuk, mert a zt éppen egy ellenzéki párt képviseli. Ha egyszer a magántulajdont elismerő és védő, a privatizációval ezt éppen jelentősen bővítő társadalmunk ebben a tekintetben is meg kívánja tagadni az elmúlt rendszert, akkor nem léphet túl egy gesztus értékű sajnálko zással a magántulajdonban okozott károkon. Ez a megoldás nagyon olcsó lenne, de nemcsak anyagilag, hanem erkölcsi értelemben is. Én tehát a többség véleményére is támaszkodva azt mondom, hogy kárpótlást kell adni itt és most, és lehetőleg sürgősen. Tisztel t Országgyűlés! Utaltam arra, hogy a sérelmeket alkotmányos módon meghozott jogszabállyal kell orvosolni. Ezt tartotta nyilván szem előtt annak a pártnak 52 képviselője is, amely párt a kárpótlással kapcsolatban a sajtó által – elnézést, a sajtót idézem – csak egy intellektuális viccnek aposztrofált megoldást tudott a tisztelt Ház elé terjeszteni. Ők ötvenketten bizonyára segítőkészségükben arra gondoltak, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja meg a javaslat általuk vélt alkotmányellenességét. Én azt most nem részletezem, hogy ilyen módon az Alkotmánybíróság kvázi tanácsadója lenne az Országgyűlésnek, és nem az eredeti feladata szerint bírája az Országgyűlés
