Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. január 28. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 14. napja - A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - JÓZSA FÁBIÁN, DR. (MDF) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - JÓZSA FÁBIÁN, DR. (MDF) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)
824 hiányában nem t artja majd kötelezően ellátandó feladatának egyikmásik szociális kérdést, de ugyanakkor nem tudja megoldani azt sem, hogy társulások jöjjenek létre az önkormányzatok között. Ez az egészségügy esetében és a szociális intézmények esetében különlegesen rossz ul van szabályozva a törvény szövegében, mindenképpen korrekcióra kellene sort keríteni. Mi lenne tehát megítélésem szerint a helyes? Én azt gondolom – és itt hadd ne a saját véleményemet mondjam – , helyes lett volna a törvényelőkészítésben a Magyarország i Szociális Munkások Egyesületének a javaslatát is figyelembe venni, amit úgy tudom, valamennyi képviselőtársam megkapott. Az önkormányzat számára azt ajánlja ez a szakmai egyesület, hogy legyenek felelősek a területükön levő minden állampolgár létminimumá ért, lakhatásáért, foglalkoztatási biztonságáért a szociális törvényeknek megfelelően, a gyermeki jogok teljesüléséért, az idősek megfelelő színvonalú ellátásáért, a családok működőképességét garantáló háttérért, a piaci értékítélet alapján hátrányos helyz etben levők életfeltételeinek a biztosításáért, a tömegesen leszakadó rétegek életviszonyai zuhanásának a megakadályozásáért és azért, hogy a különböző betegségben szenvedők megfelelő emberi körülmények között élhessenek. Ezekhez a feladatokhoz természetes en hármas pénzügyi rendszer kiépítését javasolják a szakemberek: az állami finanszírozást, az önkormányzati és az önkormányzat terén a saját erőforrások bevonását is ajánlják. Éppen ezért, mert ilyen széles értelemben lehet és érdemes az önkormányzatok köt elességét, felelősségét értelmezni, ezek a szakemberek ellenzik a szociálpolitikai és egészségügyi alap- és szakfeladatok elvonását az önkormányzatoktól, és ajánlják azt, hogy vonják be a szakmai testületeket, hogy ne egészségügyi és szociális hatóságokat építsenek ki, hanem hogy az erre fordítandó pénzeszközöket is a szociális ellátás javítására fordítsa a Kormány, és fordíthassák az önkormányzatok. Azzal fejezném tehát be, hogy az egészségügyi és szociális hatáskörök összerendezetlenek, nem koherensek, ne m korrektek, és szakmailag is hibásnak minősíthetők, éppen ezért mindenféleképp javítani kell az önkormányzati törvénynek a szövegén e tekintetben is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. További hozzászólók jelentkezte k. Következik dr. Józsa Fábián képviselő úr a Magyar Demokrata Fórumtól. Felszólaló: Dr. Józsa Fábián (MDF) JÓZSA FÁBIÁN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Én előljáróban azt szeretném Öntől megkérdezni, hogy amennyiben elfogynak a hozzászólók, akkor a mai nap on le kívánjae zárni a kérdés általános vitáját. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Nem. Az a tervünk, hogy az általános vitát a következő ülésen folytatjuk. JÓZSA FÁBIÁN, DR. (MDF) Köszönöm szépen. Akkor elállok a hozzászólástól. Ugyanis módosító indítványaim let tek volna, de akkor ezeket be fogom nyújtani írásban. Köszönöm szépen. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik Wekler Ferenc képviselő úr a Szabad Demokraták Szövetségétől. Felszólaló: Dr. Wekler Ferenc (SZDSZ) WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ) Kösz önöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Ház, tisztelt Elnök Úr! Az általános vitában két kérdéssel szeretnék foglalkozni: az egyik az önkormányzatok kötelező feladatait, a másik pedig a polgármesterek államigazgatási feladatait érintené. Az előttünk fekvő törvényj avaslat több pontja kötelező feladatokat, kötelező feladatok teljesítését írja elő az önkormányzatok számára. A nyár