Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. január 22. kedd, a téli rendkívüli ülésszak 13. napja - A fővárosi és a fővárosi kerületi önkormányzatokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - REMPORT KATALIN, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - MAGYAR BÁLINT, DR. (SZDSZ)
760 Úgy gondoljuk, hogy nem elégséges az, hogyha a fővárost érintő törvények vonatkozásában csak a főváros véleményét kérik ki. Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy a kerületek véleményét kikérjék, vagy a kerületek szövetségének véleményét kikérjék a törvényelőkészítés során. Ami a főváros és a kerületek viszonyá t illeti, ebből a szempontból a legfontosabb kérdés a rendeletalkotás joga és a rendeletalkotás körüli konfliktusoknak a feloldása. Véleményünk szerint két követelménynek kell megfelelnie ennek a passzusnak, ennek a résznek a fővárosi törvényen belül. Egyr észt rendelkeznie kell arról, hogy a kerületi rendeletek azok ne lehessenek ellentétesek a fővárosi rendeletekkel, másrészt a kerületek érdekének védelmében úgy gondoljuk, hogy fővárosi rendeletek megalkotásához szükséges kell, hogy legyen a fővárosi kerül etek 50%ának, vagy az általuk felhatalmazott kerületi szövetségeknek az egyetértése. Ez az a kettős kapocs, ez a kettős garanciarendszer, amely lehetővé teszi, hogy az alku mechanizmusát ne a fővároson kívülre, az alku mechanizmusának a súlypontját ne a f ővároson kívülre, hanem a főváros és a kerületek közti rendszerben helyezzük el. Másrészt a bevételi források és vagyontárgyak megosztása nem tudja követni a feladat- és hatáskörök megosztásának változó rendjét, hiszen a bevételi források szerkezete nem ig azodik automatikusan a feladatok rendjéhez, nem képezi le automatikusan ezeknek a feladatoknak a rendjét. Ami a feladat- és hatáskörök megosztását illeti, erről nem kívánok részletesebben szólni, módosító indítványaink során pontosítani kívá njuk ezt a részét a törvénynek, viszont kell beszélni a bevételi források megosztásáról. Úgy érezzük, hogy a bevételi források döntő többségének a fővárost és a kerületi önkormányzatot osztottan megillető bevételi forrásnak kell lennie, a fontosabb bevétel i források közül nemcsak a személyi jövedelemadónak, hanem minden, az állandó lakónépességhez és az inaktív népességhez kapcsolt normatív támogatásnak is, hiszen számos olyan feladatot kell ellátni a fővárosnak, amelyhez nem rendelhető közvetlenül a felada thoz kapcsolódó normatív támogatás. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy a helyi adóknak is a fővárost és a kerületi önkormányzatokat osztottan, megosztottan megillető bevételeknek kell lenniük, de itt a megosztásnak más normákat kell követni, mint az SZJA vagy pedig az állandó lakónépességhez kapcsolt normatív támogatások esetében. Tökéletesen egyetértünk azzal, hogy a helyi adóknak, a helyi adókból származó bevételeknek azt a települési önkormányzatot kell megilletniük, ami kiveti azt a helyi adót és begyűjti. De viszont a törvénytervezet rendelkezése szerint ez a kerületek bevételeihez van sorolva, viszont el tudunk képzelni olyan helyi adókat, amelyeket a főváros vet ki, és a főváros gyűjt be. Ennek megfelelően ezt, a helyi adókat ebből a részből át kell emeln i a fővárost és a kerületeket osztottan megillető bevételek közé. Véleményünk szerint helyi adók bevezetéséről, helyi adók bevezetésének lehetőségéről fővárosi rendeletben kell dönteni, és ugyanakkor a kerületeknek kell megadni azt a jogot, hogy valóban be vezetike azokat az adókat, a mentességeket, a mértékét ezeknek az adóknak meghatározzák, és amennyiben ők gyűjtik be ezeket az adókat, akkor a kerületek bevételi forrását növelje ez. A feladatokhoz kapcsolódó normatív támogatásnak természetesen, magától é rtetődően a feladatot ellátó önkormányzatokhoz kell kerülnie. Ennek megfelelően a főváros, illetve a kerületi önkormányzatok kizárólagos bevételeinek a köre meglehetősen leszűkül, érthetően leszűkül. Jellemző, hogy a törvénytervezetben is legelső pontban a főváros kizárólagos bevételei között a vadászati jog értékesítéséből származó bevételek szerepelnek, amelyek országosan az elmúlt évben nyolcmillió forintot hoztak, nem tudom, hogy a fővárosra ebből mennyi jutott, nem hiszem, hogy túl sok, de ha ezt megka pta volna mind a főváros, akkor sem lenne valami jelentős bevételi forrásnak tekinthető. A vagyontárgyak megosztásáról rendelkezik legkevésbé ez a törvénytervezet. Ezek a részek a leghiányosabbak, és nem tartjuk elfogadhatónak, hogy ezt majd későbbi törvén yekben rendezzék, hiszen nem játszható tovább az, hogy az önkormányzati törvényben nem rendeztük a főváros viszonyát, a fővárosra vonatkozó törvényben pedig nem fogunk rendezni számos olyan fontos