Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. január 16. szerda, a téli rendkívüli ülésszak 11. napja - A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Szabad György): - ELNÖK (Szabad György):
662 elmozdulást kívántak elérni a felek, nevezetesen azt, hogy a nagyon régen megállapított tízezer forintos határ kerüljön följebb. A változtatásoknak ez az egyik célja. A másik, hogy a társadalmilag el nem fogadható, kiugróan magas nyugdíjak letörésér e ez a táblázat adjon segítséget. Mi tehát egy olyan javaslatot fogunk támogatni, a Solt Ottilia által benyújtottat, amely ezt a kérdést szolgálja. Nagyon nagy gondot jelentett annak a kérdésnek az elfogadása vagy el nem fogadása, hogy a fogyatékos vagy ta rtósan beteg gyermekeket ápoló édesanyák hosszabb nyugdíjalapot tudjanak ezen a címen szerezni. Ennek a javaslatnak a szellemében tulajdonképpen mindenki egyetért, a bizottsági munka és az elemzések során azonban derültek ki olyan problémák, amelyek miatt jelen formájában a témát nem fogadjuk el, javasoljuk az elutasítását. Nem a gondolat elutasítását jelenti ez. A fogyatékos gyermeket otthonukban nevelő szülők problémáját 1968 előtt és után egyaránt meg kell oldani. Az ez évben beterjesztendő törvényben te szünk is megoldási javaslatot erre. A külföldön tanuló diákokkal kapcsolatban szeretném jelenteni, hogy az ezen törvénnyel együtt érvénybe lépő kormányrendelet azoknak a gyerekeknek a dolgát, akik alsó- vagy középfokon külföldön tanulnak, a javaslat szelle mében rendezi. A felsőfokúakra azonban csak a külföldiek esetén a kiterjesztés nem látszik indokoltnak, ráadásul vegyük figyelembe, hogy a felsőfokú oktatásban adott ösztöndíj összege lényegesen magasabb, mint a családi pótlék. További támogatás ezen a tér en az ország jelenlegi helyzetében nem látszik megengedhetőnek. Jelentős problémaként jelent meg számunkra az a javaslatsorozat, részint Balogh Gábor, részint Solt Ottilia képviselőtársunk és más SZDSZes képviselőtársaink javaslatában, amely az Alap szétv álasztására tesz kísérletet, javaslatot. Ezeknek a szellemével egyetértünk, de az a vélemény alakult ki, hogy most az Alap mechanikus szétválasztása nem hozná meg ezt a funkcionális hasznot, amely hosszú távon mindenképpen elérendő. Elfogadjuk azokat a hat ározatokat, amelyek ezt a hosszú távot nem is teszik olyan rendkívül hosszú távvá. Egyébként is elsősorban talán a családi pótléknál találkoztunk olyan törvényjavaslatokkal, amelyeknek ugyanúgy, mint az előzőekkel, a szellemével egyet tudunk érteni, a konk rét megnyilvánulási formái azonban, néha a benyújtott szöveg végül is rosszabb helyzetet eredményezett volna az alacsonyabb szintű jogszabályok figyelembevétele kapcsán, mint ami a javaslattevőnek is valószínűleg a szándéka volt. Ezért lesz néhány olyan ja vaslat, amely első hallásra egyértelműen támogatandónak tűnik, de itt és most mégis a Kormány részéről arra kérem a tisztelt Házat, hogy a javaslatokat ne fogadja el. Ennek az lesz a magyarázata, hogy a jelenleg érvényes alacsonyabb szintű jogszabályoknak csak egy kis részét emelné törvényszintre, és ezáltal a működésben zavarokat okozna. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm s zépen. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításával foglalkozó javaslat ügyében a határozathozatal. Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : A határozathozatal alapját a szociális, a költségveté si, illetve az alkotmányügyi bizottság 1458. számú együttes jelentése, valamint a költségvetési bizottság 1464. számú kiegészítő jelentése képezi. Az 1. pontban Balogh Gábor a törvényjavaslatot új paragrafussal javasolja kiegészíteni, amely a törvény 25/A § (1) bekezdésére vonatkozik. Lényege: a gyermek 3 éves koráig járjon gyermekgondozási díj. A javaslatot ebben a formájában egyik bizottság sem támogatja. A miniszter urat kérdezem.