Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. január 15. kedd, a téli rendkívüli ülésszak 10. napja - A családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Vörös Vince):
652 kiemelkedjenek ebből a megalázott, függő helyzetből, mert ha mindig csak segélyeket adunk, a kiemel kedés lehetőségét megvonjuk, akkor úgy tűnhet, mintha ezt a helyzetet tudatosan akarnánk fenntartani. Egy korábbi beszédemben már említettem, hogy Magyarország is csak akkor lehet szabad, ha nem engedi magát függésben tartani örökös hitelek és hitelezőik á ltal. Ugyanígy, ha a családok függésben vannak, akkor az ország is függésben lesz. Szabad polgárok csak szabad országban és csak szabad családokban nevelkedhetnek fel. Ehhez pedig olyan családpolitika kell, amely esélyegyenlőséget biztosít. Az elmúlt évtiz edekben azonban egyértelműen család- és gyermekellenes politika folyt annak ellenére, hogy a családi pótlék, a gyes és a gyed intézményesült. Ez azonban nem vakíthat el bennünket, mert a családokban második és harmadik műszakot is kell vállalni a szülőknek ahhoz, hogy a gyermeknevelés feltételeit biztosítsák. A múlt rendszer gyermek- és családellenessége talán onnan eredeztethető, hogy Magyarországon 1956ban tizenéves gyermekek és diákok is adták életüket a szabadságért, vették ki részü ket a diktatúra szétzúzásában, és ezt az a hatalom nem bocsátotta meg nekik. A gyermekáldás azonban szentség és gyönyörűség, nem pedig szégyen, mint ahogy az elmúlt évtizedekben különösen a nagycsaládosok érezték. Az a társadalom, amely a többgyermekes csa ládokat alsóbbrendűnek tekinti, és tűri, hogy tömegesen szegénysorba süllyedjenek, az egészséges társadalom erkölcsi alapját kérdőjelezi meg. "Mert az anyák naponta újra szülnek, derekuk majd leszakad, földre feszülnek, tenyerük csillagos ég, alatta illato zik a kenyér, virágzik almafa, rózsa, kócos gyerekfej. De helyettük kérvényt kell szerkeszteni, írást tenni a hivatalnak, amely leinti, elnapolja a jövőjüket, pedig kisujjukban van az igazság" – ahogy Ratkó József mondta. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Tap s.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Következő felszólalónk Raj Tamás, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője. RAJ TAMÁS (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha megengedik, én egy speciális problémáról beszélnék, és nem olyan nagy általánosságban , olyan nagy, lényegbe vágó problémáról, mint Maczó Ágnes az imént. Nevezetesen, egy törvénymódosító javaslatot nyújtottam be a családi pótlékkal kapcsolatosan, történetesen csupán arra vonatkozóan, hogy a külföldi tanulmányait folytató gyermek után is meg kaphassa a szülő a családi pótlékot… ELNÖK (Vörös Vince) : Elnézést, Képviselőtársam! Ha a családi pótlékhoz kíván hozzászólni, az a következő napirendi pontunk lesz. RAJ TAMÁS (SZDSZ) Köszönöm szépen. (Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Maczó Ágnes is erről beszélt.) ELNÖK (Vörös Vince) : Kérdezem, Képviselőtársaim: a nyugellátással kapcsolatban vane még felszólalás. Mivel több felszólaló képviselőtársunk nem jelentkezett, a vitát lezárom. A határozathozatalra szintén holnapi plenáris ülésünkön kerü l sor. A családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Vörös Vince) :