Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1990. december 17. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 1. napja - Bejelentés a rendkívüli ülésszak napirendjének kiegészítésére - A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - MÓZES MIHÁLY, DR. (SZDSZ)
42 csoportja nevében, hanem magánképviselői indítványként – egy javaslatot, amely 32 500 forintban szeretné ezt megállapítani. Ennek nyilvánvalóan költségvetési kihatásai vannak: számításaink szerint 2,8 milliárd forint, azonban az iskolák működőképességének fenntartása szempontjából ez szükségesnek látszik. Örömmel üdvözöljük a Kormány hajlékony magatartását arra vonatkozóan, hogy a gimnáziumi fejkvóták emelését – eljutott hozzánk többféle tervezet – hajlandó végrehajtani. 44 ezer forintot irányzott elő, ami nem elég a gimnáziumoknak. A 49 ezres szint, úgy gondolom, talán éppen csak hogy – meg lehet itt is próbálkozni egy olyan módosító indítvánnyal, amely ennél valamivel nagyobb összeget fog meghatározni. A gimnáziumoknál hadd hívjam fel a figyelmet egy nagy on fontos dologra. Óriási súly nehezedik a magyar gimnáziumokra számos tekintetben. Például a nyelvoktatás korszerűsítése nagyon nagy pénzeket követel, az, hogy biztosítani tudjuk, hogy talán az általános iskola harmadik osztályától legalább heti öt órában egy nyelvet tanuljanak a gyerekek, és a gimnáziumban ezt öt vagy nyolc órában féltagozati vagy tagozati formában folytassák. Ez költségvetési kihatásokkal jár – márpedig ez a magyar jövő szempontjából létérdek. Nagyon fontos, hogy a nyelvoktatás javuljon. A humán tárgyakból nincsenek tankönyvek. Itt tankönyvpótló jegyzeteket, rengeteg tesztet, nagyobb írásbeliséget kell a tanároknak teljesíteni. Ez anyagi kihatásokkal jár, és természetesen dologi kiadásokkal is. Mindenképpen szükséges most, ebben az átmene ti helyzetben legalább a 49 ezres szint, de lehet, hogy lesz nálunk egy olyan egyéni indítvány, amely ezt 54 ezer forintra javasolja emelni. Nem teljesen indokolt a szakközépiskolák annyira kiugró fejkvótája, ugyanis a gimnáziumokban a közismereti tárgyak tekintetében olyan pótlólagos kiadások merülnek föl, amelyek, azt hiszem, közömbösítik a szakmai műhelyek fenntartását. Hosszasan gondolkoztunk azon, hogy az egyetemekre vonatkozóan hogyan lehet értelmezni a költségvetési törvénynek a dologi kiadások durvá n 50 százalékos csökkentésére tett javaslatát. Végül is úgy látjuk, hogy nem csökkent ez ilyen mértékben, mert az ösztöndíjakat és a beruházási költségeket átcsoportosították, és emiatt látszik erőteljesebben csökkenni az egyetemek dologi kiadása. Mindenes etre szükséges az, hogy itt is tíz százalék, vagy talán annál nagyobb dologi kiadások legyenek. A pedagógusbérekről: roppant meglepett mindenkit. Szombaton Debrecenben voltam egy pedagógusgyűlésen, ahol felháborodva mondták el, hogy az államtitkárasszony, Botos Katalin olyan kijelentést tett, miszerint a pedagógusok fizetésemelkedése 60%os lenne az utóbbi évben. Erre a következőket tudom mondani minden különösebb matematikai zsenialitás nélkül: Az év január elején durván 30%os, most, ha a Kormány ígéretei valóságosak lesznek, akkor megint 30%os fizetésemelést fogunk kapni. Ez két év. 60% osztva kettővel, az egyenlő 30%kal. Tudom, hogy kamatos kamattal kell számolni, tehát 66% osztva kettővel, az egyenlő 33%kal. Tehát a tanárok bérnövekedése 33%os. Mikö zben az infláció ugyancsak kamatos kamattal számolva legalább 7580% körül van, ugyanezen időszakban. Azt jelenti, hogy egy 80%os inflációval szemben – ha a múlt évi 35, és a jövő évi durván 3540%ot összeadom, akkor 80%os infláció jön ki – áll egy maxi mum 66%os emelés. Mindez az ország előtt úgy van feltüntetve, hogy a pedagógusoknál fizetésemelés történt. A tanároknál fizetéscsökkenés történt. Az a baj, hogy elhiszi a munkásság, elhiszik a bányászok, akikkel szoktak bennünket manőverezni, és azt hisze m, hogy elhiszi mindenki, aki nem elégedett az iskolával. Hölgyeim és Uraim! Nagyon sok ember nem elégedett az iskolával! Nagyon csodálkoznék én magam, ha az emberek elégedettek lennének. A tanári társadalomban erőteljes kontraszelekció van. Nagyon jól tud om, hogy milyen képzési színvonal van az általános iskolákban. Gyakorló gimnáziumi tanár vagyok, így van bizonyos áttekintésem arról, hogy mennyire szóródik az oktatási színvonal a gimnáziumokban.