Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1990. december 28. péntek, a téli rendkívüli ülésszak 6. napja - A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - KŐSZEG FERENC (SZDSZ) - ELNÖK (Vörös Vince): - SZOKOLAY ZOLTÁN (MDF)
388 A harmadik: mindazok az eszközök, amelyeket a technikai igazgatóság használ, a rendőrségnek is a rendelkezésére állnak, és a rendőrség bűnüldöző munkáját is segítik. Én úgy tudom, tökéletesen igaza volt Kőszeg úrnak, amikor az ideológiáját elmondta, ami miatt a Belügyminisztérium tól leválasztották a technikai igazgatóságot. Azon nem szeretnék vitatkozni, hogy ennek az ideológiának vane a magyar társadalomban valamilyen jelentősége vagy nincs – nem tudom 10 millió embernél megítélni. Abban azonban biztos vagyok, hogy egy külön, ki emelten technikai igazgatóság – amelynek el kell látnia a Belügyminisztérium ilyen jellegű igényeit, a Nemzetbiztonsági Hivatalét, az Információs Hivatalét, valamint a két katonai szakszolgálatét – jobb, ha külön működik, mint ha egy monstre belügyminiszté riumi költségvetésbe vannak a tételei beolvasztva, ahol azt hiszem, aligha lenne lehetősége ugyanúgy megismernie Kőszeg úrnak. Köszönöm szépen. ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm miniszter úr tájékoztató felszólalását. (Közbeszólások: fél kilenc van.) Kőszeg Fe renc képviselőtársunk kétperces felszólalásra kért engedélyt. Felszólaló: Kőszeg Ferenc (SZDSZ) KŐSZEG FERENC (SZDSZ) Azt hiszem, hogy egy perc alatt is el tudom mondani. Nagyon egyszerű: a bértételre vonatkozó adatot azzal az egyszerű művelettel kaptam, hogy a költségvetésben szereplő béradatot elosztottam a bizalmas tájékoztatásban kapott létszámadattal, és aztán még tizenkettővel. De miután nem bízom a matematikai képességeimben, megkérdeztem kormánypárti képviselőtársaimat a bizottságban, és ők hasonló eredményre jutottak. Ez megnyugtatott, hogy sikerült ezt a két osztást elvégeznem. Ami pedig a technikai igazgatóságot illeti: nem gondolom azt, hogy ennek külön szervnek kellene lennie – azt gondolom, hogy a rendőrség keretében kellene működnie. ELNÖK (V örös Vince) : Képviselőtársaim! Még 14 képviselőtársunk jelentkezett felszólalásra. Ebből egy kerülhet sorra. (Többen közbeszólnak: egy se.) Megadom a szót Szokolay Zoltán képviselőtársunknak. Felszólaló: Szokolay Zoltán (MDF) SZOKOLAY ZOLTÁN (MDF) Köszönö m, Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miként az kiderült, a nemzetbiztonsági bizottság részletesen megtárgyalta még december 13án a két szóban forgó hivatal szigorúan titkos pénzügyi adatait. Kőszeg Ferenc képviselőtársunk most azt állítja, hogy nyolchó napnyi bizottsági munka nem volt elegendő számára ahhoz, hogy áttekinthető képet kapjon arról, miben is áll a polgári biztonsági szolgálatok tényleges tevékenysége. A bizottság többségének ezzel szemben az a véleménye, hogy kellő mélységben, sőt olykor a p olgári demokráciákban szokásos mértéknél konkrétabban megismerkedtünk a két hivatal tevékenységével, így azokkal az alapvető hiányosságokkal is, amelyek túlnyomórészt anyagi, technikai okokra vezethetők vissza, és amelyeket főképpen vidéki látogatásaink so rán tapasztalhattunk. Roppant sajnálatos, hogy szabad demokrata képviselőtársaink ezeken a látogatásokon nem vettek részt. Nagyon sajnálom azt is, hogy szabad demokrata képviselőtársaink bizottsági munkája eddig szinte kizárólag a múlt elemzésére korlátozó dott, illetve a már csaknem egy éve megszűnt átkos III/3 elleni utóvédharcra korlátozódik, és negatív színben tünteti fel a mai biztonsági szolgálatokat, nem veszi figyelembe, hogy azok február óta alapvetően megváltoztak, és nem szolgálhatnak többé belpol itikai elnyomó feladatokat, nem vonzódhatnak többé egyetlen politikai párthoz sem.