Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1990. december 28. péntek, a téli rendkívüli ülésszak 6. napja - A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
356 Voltaképpen a szocialista frakció ennek a meggyőződésnek, ennek a szándéknak a jegyében, lényegében három nagy csomagot nyújtott be módosító i ndítványaiban, és a három nagy csomag keretében öt célt kívánt szolgálni. Az első célja az volt, hogy a lakosság terheinek csökkentése érzékelhető mértékű legyen az eredeti törvényjavaslathoz képest, és ezen belül is mindenekelőtt a bérből és fizetésből él ők terheinek csökkentése nyilvánuljon meg a módosító indítványokban. A második cél az volt, hogy az egyik legnagyobb társadalmi feszültség, amely minket minden bizonnyal fenyeget ebben az átmeneti krízisesztendőben, a munkanélküliség kezelésére megfelelő erőforrások álljanak a költségvetésben rendelkezésre. A harmadik cél az volt, hogy javítsunk az önkormányzatok helyzetén, növeljük az önkormányzatok támogatását. Ez nem egyszerűen valamiféle szamaritánus cselekedet, hanem mögötte az a gondolat húzódik meg, hogy amennyivel képesek vagyunk növelni az önkormányzati támogatásokat, olyan mértékben tudjuk csökkenteni azt a gazdasági kényszert, amely az önkormányzatoknál rendkívül magas helyi adók kivetését tenné szükségessé. Negyedik célunk az volt, hogy mindezek kel szemben, és a Kormány kompromisszumos álláspontját is meghaladó módon, radikálisan csökkentsük az állami rezsit, az állam működésének rezsijét – beleértve az állami hivatalokat, a központi, dekoncentrált igazgatási szervezeteket, a védelmet és a bizton sági szolgálatot. Ötödik célunk pedig az volt, hogy próbáljuk meg gyorsítani azt a privatizációt, amelytől nem elsősorban költségvetési pozíciójavítást, hanem – úgy gondolom, valamennyien – a gazdaság gyors átalakítását, és előbbutóbb egy gazdasági növek edést is várhatunk. Mindennek az érdekében a három csomag összesen 40 milliárd forint körüli kiadásmegtakarítást és 15 milliárd forint bevételi tartalékot ajánlott a Parlament számára és természetesen a Kormány számára is. Ezeknek a csomagoknak a lényege az volt, hogy a bevezetőben említett öt célt döntően a lakossági jövedelmeket terhelő adók csökkentésével – ami egyben inflációnyomáscsökkentő effektusokat is tartalmaz – , a már említett körben kiegészítve egyedi támogatásokkal, a decentralizált alapok tá mogatásának csökkentésével, a költségvetés kiadásainak mérséklésével, a privatizáció gyorsításával, illetve bizonyos feladatok átrendezésével próbáljuk megvalósítani. Miként miniszter úrtól hallottuk, és ahogy a költségvetési bizottság előadója is beszélt róla, az a kompromisszum, mely a Kormány és a költségvetési bizottság között kialakult, ennek a programnak lényegében az 50%át teljesíti: egy 24 milliárd körüli kiadáscsökkentési programot, és – mint hallottuk – egy 8 milliárd forint körüli bevételnövelé si lehetőséget kíván a Parlamenttel elfogadtatni. Nehogy félreértés essék, itt rögtön szükségesnek tartom reagálni Kupa Mihály megjegyzésére: a szocialista frakció javaslata a vámoknál és a vállalkozási nyereségadónál nem vám- és adóemelés volt, hanem bizo nyítani tudtuk, hogy a Kormány által beterjesztett előirányzatok indokolatlan, alultervezett előirányzatokat tartalmaznak, mi több, a vállalkozási nyereségadónál – durva szakmai hibát. Ebből fogadott el egy 8 milliárdos nagyságrendű bevételnövelési lehető séget a Kormány. Ha a kialakult kompromisszum és a benyújtott módosító csomag közötti differenciákat nézzük, akkor engedjék meg, hogy ezekről négy pontban szóljak. Az első, számunkra kardinális kérdés a személyi jövedelemadó terhelésének alakulá sa 1991ben. Változatlanul állítjuk, elfogadhatatlan az a nézet – közgazdaságilag, társadalmilag, politikailag egyaránt – , amely abból az alapállásból indul ki, hogy elkerülhetetlen az adóteher növekedése 1991ben. Ez a tízmilliárdos kompromisszum, végül i s, ami kialakulni látszik, annyit jelent, hogy az 1990., tehát ez év végére kialakuló 17%os átlagos adóteher 19%ra fog a jövő esztendőben emelkedni – ez önmagában véve sem jó. Ha azonban ennek a belső tartalmát nézzük meg, egészen rendkívüli jelenségekre figyelhetünk fel.
