Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1990. december 27. csütörtök, a téli rendkívüli ülésszak 5. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - DERDÁK TIBOR (SZDSZ)
287 Tisztelt Képviselőtársak! A mi falunkban százhatvanan lakunk – egy kicsit félve mondom itt, mert a kétszáz fő alatti falvakra rossz idők járnak mostanában. Talán emlékeznek arra, hogy az önkormányzati vál asztójogi törvény első tervezete még úgy szólt, hogy a kétszáz fő alatti falvak nem alakíthatnak önkormányzati testületeket. Szerencsére végül nem így alakult, mindemellett további ilyen törekvéseknek lehetünk tanúi: jelenleg a 2 millió forintunkat féltjük a kis falvakban. Volt nekünk egy kétmillió forintos alaptámogatásunk, amely a mostani tervezet szerint megkurtításra kerül aszerint, hogy a kétszáz főt mennyivel múlja alul az illető településnek a lakossága. Úgy gondoljuk, ez az elképzelés diszkriminatív , ugyanis hazánk lakosságának bizonyos része, bizony, ilyen kétszáz fő alatti falvakban él, bármilyen furcsák is innen, a kétmilliós világvárosból. Engedjék meg, hogy egy rövid demonstrációval támasszam ezt alá. (Magyarországtérképet bont ki, és képviselő társa segítségével fölemeli.) Ez a térkép Magyarországot ábrázolja… (derültség) … és a pirossal megjelölt települések kétszáz fő alattiak. Azt hiszem, messziről is elég jól látni, hogy van egy elég nagy területe Magyarországnak, ahol ilyen falvak nincsenek … (mutatja) …, ez az Alföld, Budapest, a Dunántúl északkeleti része. Nyilván, akik a költségvetési tervezetet készítették, erről a vidékről származhatnak, hiszen… (derültség) …, hogy mi itt, Baranyában, Zalában vagy fönn, ÉszakBorsodban, kisebb helyeken l akunk. (Elteszi a térképet.) A Kormányban néprajztudós is ül, úgyhogy bizonyára szóba került ez a kormányüléseken, hogy nem valami egyéni furcsasága bizonyos magyar állampolgároknak, hogy ott laknak, hanem egyszerűen néprajzi tény; az Őrségben például másf ajta település nincs is, mint kétszáz fő alatti. Mire való ez a kétmillió forint? Amikor annak idején ezt elkezdték folyósítani minden magyar településnek, minden magyar falunak, akkor azért kezdték el folyósítani, mert ha egyszer a települést településnek mondjuk, akkor ott vannak bizonyos alapfunkciók, úgymint: kell egy buszmegálló, aztán kell valamiféle közvilágítás, kell egy pecsét – hogy az falu legyen – , és kell valahol imádkozni. Hogyha valamely faluban 10 – 15 fővel kevesebben laknak, akkor úgy gondol om, attól még nem lehet arányosan sárosabb a buszmegálló, halványabb a közvilágítás, kisebb a pecsét – vagy halkabb az imádság. Egyetlenegy megoldást tudok elképzelni – , mert az a megoldás nem tetszik, hogy csak bántjuk a kis falvak lakóit, mert ők véletle nül oda születtek. Egy sokkal határozottabb megoldást tudok elképzelni: hozzunk egy országgyűlési határozatot, hogy ezek az emberek költözzenek föl Budapestre. Ez negyvenezer ember, tehát pénzügyileg Budapesten ez nem oszt, nem szoroz – ezért nem kell újab b metróvonalakat építeni, nem kell fényesebb közvilágítás. A templomokban lesz egy kis zsúfoltság, mert a falusi nép nagyon vallásos – de azt hiszem, hogy egy kis beosztással meg tudjuk szervezni. Ha mégsem ezt a megoldást választjuk, akkor számot kell vet nünk azzal, hogy ebben az országban nem lehet mindenki csöngei, vagy tabajdi, vagy ipolytölgyesi. Van, aki kinyitja a személyijét, és menten kiderül belőle, hogy ő csak kisfüzesi vagy – ne adj'Isten – orbányosfai. Én úgy gondolom, ezek a helyek pont ugyano lyan méltók arra, hogy megbecsülésben részesítse őket az Országgyűlés, tehát ha nem fogadjuk el azt a szemléletet, hogy ilyen csipcsup falvakat nem lehet fönntartani ebben az országban, akkor azt a szemléletet kell elfogadnunk, hogy bizony, többletköltség ekkel jár egy ilyen kis falunak a fönntartása. Milyen többletköltségekre gondolok? Mondtam már a buszmegállót, a pecsétet és ilyen apróságokat – van ennél súlyosabb költség is: az iskola. A tanárokat ugyanis nagyon nehéz rábeszélni arra, hogy ilyen messzi helyekre menjenek el tanítani, és ettől általában többet kell nekik fizetni. Többet kell nekik fizetni olyan helyeken, ahol nincs általában semmiféle adóbevétel, tehát valahonnan ki kell ezt gazdálkodni – én úgy gondolom, hogy ezt valahogy a költségvetésne k kellene állnia. Ugyanolyan probléma a napközi – mert ezekben a kis falvakban, persze, munkahelyek sincsenek. A felnőttek eljárnak dolgozni, a gyerekek pedig otthon maradnak, vagy átjárnak a szomszéd faluba – de mindenképpen felügyelet nélkül vannak.
