Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1990. december 21. péntek, a téli rendkívüli ülésszak 3. napja - A külföldiek magyarországi befektetéséről szóló 1988. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SZABÓ IVÁN, DR. a gazdasági bizottság elnöke:
170 mert ha a házbizottságnak létezik ilyen határozata, akkor az ellentétes a Házszabállyal, amely szerint a részletes vitában a beadott módosító indítványokhoz kapcsolódó szövegpontosítás benyújtható. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Tisztelt Orszá ggyűlés! Mivel több képviselőtársam nem jelzett felszólalási szándékot, a vitát lezárom. A felmerült kérdésekre választ fogunk adni, a részletes vitában valóban lehet leadni szövegpontosítást. Most egy kicsit gondban vagyok, mert úgy látom, hogy az Országg yűlés nem feltétlenül határozatképes, de ezt megelőzően kérem képviselőtársaimat, hogy a folyosókról jöjjenek be, addig pedig kérem dr. Szabó Ivánt, a gazdasági bizottság elnökét, nyilatkozzék, hogy elhangzotte olyan módosító javaslat, ami miatt szükséges nek tartaná a gazdasági bizottság összehívását. SZABÓ IVÁN, DR. a gazdasági bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! A vitában nem hangzott el ilyen észrevétel. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megkérdezném Soós Károly Attilát, illetve a költségvetési bizottsá g illetékes vezetőjét, tude valaki nyilatkozni a bizottság nevében, hogy szükségesnek tartjae a bizottságok összehívását. (Közbeszólások: Ülésezik.) Akkor eltekintünk ettől. Az alkotmányügyi bizottság képviseletében tude valaki nyilatkozni. (Közbeszólás ok: Üléseznek.) Üléseznek. Kérem, ezek után megkérdezem az Országgyűlést, szükségesnek tartjae a bizottságok összehívását. (Közbeszólások: Nem.) Ez egy állásfoglalást igényel, hátha mégis felmerül valami probléma. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik arról, hogy az Országgyűlés szükségesnek tartjae, hogy a bizottságok összeüljenek. Erről kérem szavazni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: 15 "igen", 143 "nem", 5 tartózkodás. Igen. Ez még kevés. Egy kis figyelmet kérek. Kérem képviselőtá rsaimat, vegyenek részt a határozathozatalban. Tisztelt Országgyűlés! Ebben az esetben továbbmegyünk, és majd visszatérünk erre a kérdésre. A külföldiek magyarországi befektetéséről szóló 1988. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Soron következik a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló 1988. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Kérdezem képviselőtársaimat, ki kíván részt venni a részletes vitában. Kérem, jele ntkezzék. (Szabó Iván jelentkezik.) Megadom a szót dr. Szabó Iván képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. Felszólaló: Dr. Szabó Iván, a gazdasági bizottság elnöke SZABÓ IVÁN, DR. a gazdasági bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Egy pontosítást szeretnék tenni, ami sajnálatos módon a gazdasági bizottság 1146os számú jelentéséből lemaradt. A gazdasági bizottság jelentésének 14. pontja tartalmazza Katona Kálmán képviselőtársamnak a törvény 18. §ához szóló kiegészítését, amelyet a bizo ttság egyébként 12 szavazattal ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodással támogat. Lemaradt a jelentésből, hogy nem az érintett rész, hanem a törvénytervezet 10. §a ugyanúgy módosítandó, ahogy ezt a 8.nál a bizottság javasolja, vagyis az elidegenítés mellett a használatba, illetve bérbeadásnak a 10. §ban is meg kell jelennie, különben ellentmondás lesz a törvény