Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. november 19. hétfő, az őszi ülésszak 17. napja - Bejelentések: - ELNÖK (Szabad György):
979 változtatásáról készült egy törvényjavaslat. Nagyon sokan vetik fel jogosan, az elmúlt éve k gyakorlatából adódóan, hogy máshol, pl. az egyetemi oktatók esetében örülnének egy ilyen kezdő fizetésnek. Azt hiszem, hogy át kell térnünk arra a gyakorlatra, hogy mindenhol meg kell fizetni a szaktudást, és ha most az első lépések egyikeként itt lehet ezt megtenni, akkor ezt az összehasonlító elvek nélkül minden körülmények között meg kell tenni. Ugyanakkor képviselőtársam azon hozzászólását már a módosító javaslatomban fogom érinteni, hogy érdemi változás valóban csak a kezdő fizetéseknél jelenik meg a törvényjavaslatban, ott ez közel 100 százalékos nagyságrendű, míg a valóban nagyon fontos – 1015 éves gyakorlattal rendelkező – szaktudás esetében ez nem elégséges, ott mindössze – a javaslat szerint – 40 százalék körüli módosításról van szó. Én ott a ja vaslatomban magasabb értékeket szeretnék a Parlament elé terjeszteni. A törvényjavaslat 8. §a (2) bekezdésének utolsó mondatát javaslom majd a módosító javaslatban elhagyni, amely a kiváló munkavégzés, a tudományos fokozat megszerzése esetén való előresor olásra tesz javaslatot általam támogatottan, ugyanakkor beépít egy olyan jogszabályi korlátot az utolsó mondatban, hogy egyegy területen az ott dolgozók 10 százalékos körénél többet nem érinthet. Ilyen törvénykezést – én javaslom – a továbbiakban már ne h ozzunk, ha valahol egyetlen személy sem érdemesült arra, hogy kiváló munkát, tudományos fokozatot ismerjenek el, akkor ott ez ne kapja meg, de senkit méltánytalanul egy kvóta miatt ebből a kedvezményből kizárni – azt hiszem – nem volna ildomos. Utolsó mond atomban először is szeretnék ahhoz csatlakozni, jó lenne vagy a miniszteri fizetéshez viszonyított százalékos módszerrel, vagy valamilyen más javaslat alapján az inflációt ebbe a rendszerbe beépíteni, mert nem szerencsés az évenkénti életbeléptetés. De sem miképpen sem javaslom – attól függetlenül, hogy a Parlament ebben a kérdésben hogyan foglal állást – , hogy az életbeléptetést, az alkalmazást egyéves időtartamra elhúzzuk, különösen egy olyan javaslatnál, amelyik az inflációval nem számolt, amelyik most ér telmezi úgy, hogy milyen mértékre kell hozni az érintett dolgozó munkájának elismerését. Az egyéves távlatra való kihúzás gyakorlatilag minden olyan kedvező részt annullálna, semmissé tenne a javaslatból, amely azt célozza, hogy ne áramoljanak el más terül etre a terület dolgozói, hiszen ha csak esetleg egyéves távlatban részesülnek ilyen béremelésben, akkor ezt a döntést aligha fogják ilyen hosszú ideig elhalasztani. Ott, ahol az inflációt nem kezelik, én a törvényjavaslatban legkésőbb február 28i életbelé ptetést fogok javasolni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps!) Határozathozatal a törvényjavaslat részletes vitára való bocsátásáról ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Mivel több képviselőtársunk nem jelzett felszólalási szándékot, az általános vi tát lezárom. Indítványozom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a törvényjavaslatot bocsássa részletes vitára. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést – abban a reményben, hogy határozatképesek vagyunk – , egyetérte javaslatommal. Határozathozatal következik, most k érem szavazatukat. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 203 "igen" szavazattal 10 ellenében, 6 tartózkodással az általános vitát lezárta. ELNÖK (Szabad György) : Felkérem mindazokat, akik módosítvánnyal éltek, de írásban még nem nyújtották be, hogy azt mielőb b tegyék meg, mert ettől függően kerülhet sor a részletes vitára. Köszönöm szépen. Bejelentések: ELNÖK (Szabad György) : Jegyzői bejelentés vane? Tessék parancsolni!