Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. október 30. kedd,az őszi ülésszak 12. ülésnapja - Interpellációk: - JESZENSZKY GÉZA, DR. külügyminiszter: - ELNÖK (Vörös Vince): - JESZENSZKY GÉZA, DR. külügyminiszter:
723 JESZENSZ KY GÉZA, DR. külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Engedélyt kérek, hogy a téma fontosságára való tekintettel befejezhessem a válaszadást. ELNÖK (Vörös Vince) : Parancsoljon. JESZENSZKY GÉZA, DR. külügyminiszter: Köszönöm szépen. Az ENSZ keretein belül is szo rgalmazzuk az egyetemes kisebbségvédelmi normák kimunkálását és megfelelő ellenőrző mechanizmusok kialakítását. Ennek nyomatékosan hangot adtam a közgyűlésen elmondott felszólalásomban is. Igyekszünk elősegíteni, hogy az emberi jogok bizottságán belül műkö dő munkacsoport mielőbb befejezze az etnikai és nyelvi kisebbségek jogaival foglalkozó közgyűlési nyilatkozat kidolgozását. Bár a közelmúltban lezajlott változások felszínre hoztak több, eddig elhallgatott feszültséget, melyek nehezítik térségünk országain ak egymáshoz való viszonyát, a Magyar Köztársaság együttműködésre törekszik szomszédaival a nemzeti kisebbségek ügyében is. A problémák nyílt felvetése nem a kapcsolatrendszer romlásának, hanem minőségi változásának jele. A kétoldalú kapcsolatok fejlődésén ek tekintetében meghatározó – ha nem is kizárólagos jelentőségű – a nemzeti kisebbségek helyzete. Arra törekszünk, hogy valamennyi szomszédunkkal létrehozzunk olyan egyezményes kereteket, amelyek lehetőséget nyújtanak a szomszédos országokban élő magyarság bekapcsolására a magyar szellemi vérkeringésbe, hidat jelentve a térség népei között. A Külügyminisztérium illetékes főosztálya kidolgozta egy, a nemzeti kisebbségek helyzetéről szóló megállapodás tervezetét. Ez messzemenően épített a korábbi munkálatokra , köztük az interpelláló képviselő úr által vezetett kollégium értékes eredményeire. Itt azonban helyesbítenem kell Tabajdi képviselő úr ama megjegyzését, hogy ezt az intézményt a mostani Kormány megszüntette. Ez év május elején, tehát még jóval a Kormány megalakulása előtt Tabajdi úr levélben jelentette be a kollégium munkájának befejezését, nekem is megköszönve a közösen végzett munkát. E tervezetet a megfelelő fórumokon ismertettük a megbízott államok illetékes vezetőivel. Ezt felhasználva folytatott a k öztársaság elnöke tárgyalásokat egy sor ország vezetőivel. Ugyancsak én magam is – nem szeretném felsorolni tárgyalásaim sorozatát, valamint más tényezők, más kollégáim munkáját – e tervezetet alkalmasnak ítélem a nemzeti kisebbségek helyzetének megnyugtat ó és hosszú távra szóló rendezésére. Nem tartanám szerencsésnek, ha itt most további részletekbe bocsátkoznék tárgyalásainkról, de felelősséggel állíthatom, hogy jó esélyeink vannak ilyen megállapodások megkötésére. Miközben biztosra veszem, hogy ezek a lé péseink nemcsak Tabajdi képviselő úr, de az egész tisztelt Ház helyeslésével találkoznak, vitába kell szállnom az interpelláló képviselő úr ama állításával, amely szerint veszélyes aránytalanság kezd kirajzolódni a Kormány politikájában a határokon túl élő magyarokkal való foglalkozás és a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek iránti figyelem között. A kormányprogrammal összhangban messzemenően kielégíteni igyekszünk a Magyarországon élő kisebbségek politikai és kulturális igényeit. Ezt most nem kívá nom részletezni idő hiányában, csak egy vonatkozásban utalok az önkormányzati törvény megfelelő rendelkezéseire, amelyek pozitív diszkriminációt tartalmaznak kisebbségi pályázók esetében, valamint a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalának felállítására és ennek eddigi működésére, valamint az előkészület legvégső stádiumában álló nemzetiségi törvényre. Végül ami az európai közvélemény és a politikai vezetés külpolitikánkhoz, sajátosan a nemzeti kisebbségek kapcsán vallott nézeteinkhez és törekvéseinkhez v aló viszonyát illeti, optimista hangvételű sajtónyilatkozatom alapja az, hogy a nemzeti kisebbségek témakörében folytatott politikánk teljes egészében illeszkedik az épülő Európa normarendszerébe, és így természetszerűleg megértésre talál. Ezt bizonyítja a Pentagonale keretében említett szerepünk, az ENSZ Menekültügyi