Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. október 30. kedd,az őszi ülésszak 12. ülésnapja - A Társadalombiztosítási Alap 1990. évi költségvetéséről szóló 1989. évi XLVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - BALOGH GÁBOR (KDNP)
681 Három szempontot szeretnék kiemelni. Az egyik: már az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain is óriási vihart kavart, hogy a nyugdíjkompenzációt, a nyugdíjemelést minek a terhére hajtjuk végre. Akkor az ellenzéki pártok szinte egyértelműen azt javasolták, hogy a társadalombiztosítás pénzkészletét az év utolsó hónapjaiban nem szabad felélni, mert a következő év első felében hitelből lesz kénytelen működni. Ehelyett azt javasoltuk, hogy a befektetések hozadékait fordítsuk a nyugdíjemelésre, bár jól tudom, ho gy ez elenyésző, illetőleg amennyiben az infláció meghaladja a 15 százalékos mértéket, a szükséges kiegészítést a költségvetésnek kell fedeznie. Ugyanis abból az elvből indultunk ki, hogy a társadalombiztosítás likviditását meg kell őriznünk. A társadalomb iztosításnak likviditási tartalékkal kell rendelkeznie. Ez az óhajunk, bár félreérthető módon, de megfogalmazódott az 1989. évi XLVIII. törvényben, amelynek az indokolása ezt tartalmazza: a Társadalombiztosítási Alap pénzügyi egyensúlyának a tervezettnél k edvezőbb alakulása esetén a társadalombiztosítás nem kényszerül arra, hogy a folyamatos biztonságos működéshez szükséges likviditási tartaléka terhére tartós lekötésű állami értékpapírokat vásároljon. Az 1990. évet a társadalombiztosítás mégis hitelből kez dte meg. Ennek számos oka van. Így például: az egészségügy egy része a TBalap terhére finanszírozódik, illetőleg a költségvetés a keletkezett többletet hiányainak megszüntetésére, a kamatfizetés kötelezettsége mellett lakásalapfinanszírozási kötvény címé n elvonta. Így nem véletlen, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben rossz az államháztartási és költségvetési struktúra, és mint Damoklész kardja lebeg mindig a társadalombiztosítás felett. Az önámítás hátterében egy másik súlyos probléma is húzódik. Ez ped ig a jelenlegi nyugdíjrendszer, amely munkaviszony- és elsődleges jogviszonycentrikus, és a nyugdíjasokat teherként kezeli. Azt senki sem tagadhatja, hogy egyegy munkaféleség, egyegy munkavégzés társadalmi megítélése sohasem objektív. Nagymértékben függ a politikai rendszertől, a gazdaságitársadalmi helyzettől, a preferált foglalkozási ágaktól, és nem utolsósorban a lakosság mentalitásától, társadalmi szolidaritásérzésétől is. De ugyanígy befolyásolja a nyugdíjak nagyságát a bérrendszer. Az elmúlt közel húsz évben fokozatosan emelkedtek a bérek, miközben a bérkülönbözetek is nőttek. Ma már egyértelműen kimutatható, hogy a jövedelemkiáramlás egy elit réteg, gazdasági vezető réteg irányában mozdult el jelentősen. Az adatok szerint ezen rétegek számára körü lbelül tízszertizenötször nagyobb jövedelemkiáramlás történt, mint az egyszerű, mondhatnám átlagbiztosítottak számára. Ezt az inkrepanciát, ezt az óriási űrt a jelenlegi nyugdíjrendszer minimális korrekcióval – amely a tízezer forint feletti nyugdíjalapok tekintetében mutatkozik meg – , de preferálja. Emiatt fokozatosan nő, illetve nőtt azoknak a száma, akik az átlagostól jóval magasabb nyugdíjalappal rendelkeztek. Mi ennek kiküszöbölésére már a múlt év során javasoltuk, hogy ezen rétegek számára is maximáln i kell az ellátási alapot. De az akkori kormányzat, illetve az akkori parlamenti társadalombiztosítási bizottság elzárkózott ettől. Sőt, sajátos módon reagált: megvonta a hozzászólási jogot a bizottsági üléseken. Így maradhatott meg az az áldatlan állapot, amellyel a társadalombiztosításnak az idei és a következő év során is meg kell küzdeni. Ezzel, amit elmondtam, nem a Némethkormányt kívánom felelőssé tenni a mai helyzetért, mivel a probléma majdnem tizenöt éves. A nyugdíjasok joggal elégedetlenek. Azt m ondják, hogy a pártok nem tartották be az ígéreteiket. Mi, kereszténydemokraták nem ígérünk sokat. Mindössze annyit ígértünk, hogy a nyugdíjak értékállóságát a társadalmi minimum szintjéig tudjuk biztosítani. Az a fölötti nyugdíjak értékállóságát nem tudju k megőrizni. Ez már a múlt évben is kinyilvánításra került, és megjelent a programfüzetünkben. Mi három lehetőséget láttunk a nyugdíjak értékállóságának a megteremtéséhez. Az egyik lehetőség, amely a járuléktöbbletből keletkezik. A másik a költségvetés. A harmadik a gazdálkodás eredményéből származó eredmény. Ugyanakkor pótlólagos forrásokra is szükség van. Ehhez lenne szükség a vagyonnal való feltöltésére a társadalombiztosításnak, azonkívül pedig a társadalombiztosításijárulékalap és a nyugdíjjárulékala p közötti különbözőségnek a
