Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. október 29. hétfő,az őszi ülésszak 11. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter:
661 Ezzel a miniszter úr egyetért, két bizottság támogatta. Kérem, sza vazzanak. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 294 "igen" szavazattal, 14 ellenszavazat és 25 tartózkodás mellett a javaslatot elfogadta. A jelentés 26., 27. és 28. pontja ugyancsak alternatív javaslatokat tartalmaz a katonai büntetésvégrehaj tási intézetben letöltött szabadságvesztésbüntetés, valamint a fogságfenyítés idejének beszámításával kapcsolatosan. A tisztelt Országgyűlés döntse el, hogy Wachsler Tamás, Mécs Imre képviselő urak, illetve az emberi jogi bizottság javaslatai közül támoga tjáke valamelyiket. Wachsler Tamás képviselő úr a részletes vitában úgy foglalt állást, hogy módosító javaslatát kompromisszumos megoldásnak szánja arra az esetre, ha az Országgyűlés sem Mécs Imre képviselő úr, sem az emberi jogi bizottság javaslatát nem fogadná el. Ezért először Mécs Imre képviselő úr javaslatát teszem fel szavazásra a 27. pontban foglaltak szerint. Megkérdezem a miniszter urat, egyetérte a módosító javaslattal. FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter: Nem. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Kérem, sz avazzanak. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 215 "nem" szavazattal, 103 "igen" és 17 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette, elutasította. Most az emberi jogi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a 28. pontban foglaltak szerint. A módosító javaslat elfogadását egyik bizottság sem támogatta. Kérdezem miniszter urat, támogatjae a javaslatot. FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter: Szintén nem. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlé s 209 "nem" szavazattal, 101 "igen" és 16 tartózkodás mellett a javaslatot elutasította. Következik Wachsler Tamás képviselő úr javaslata, amelyet a 26. pontban foglaltak szerint teszek fel szavazásra. A módosító javaslat elfogadását mindkét bizottság támo gatja. Kérdezem a miniszter urat, egyetérte a javaslattal. FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter: Igen, egyetértek. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlé s 301 "igen" szavazattal, 8 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett a javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! A jelentés 29., 30., 32. és 33. pontja a polgári szolgálat, illetve a tartalékos polgári szolgálat időtartamára, valamint lekötésének megoszt hatóságára vonatkozik. Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy a jelentés 33. pontjában szereplő javaslat tartalmilag összefügg a 29., 30. és 32. pontban foglaltakkal, így azokkal különkülön is együtt kell szavaztatni. A jelentésben a 33. pont hivatkozásán ál számelírás történt, tehát a 33. pont tévesen sorolja fel, hogy mely pontokkal függ össze. 27., 28. és 30. számokat ír, holott helyesen a 29., 30. és 32. pontokkal függ össze. Waschler Tamás képviselő úr javaslatát teszem fel szavazásra a 29. pontban fog laltak szerint, Mécs Imre képviselő úrnak a 33. pontban szereplő javaslatával együtt. Nézzék meg figyelmesen a 29. és a 33. pontot! A módosító javaslat elfogadását egyik bizottság sem támogatja. Kérdezem a miniszter urat, egyetérte a módosításokkal. FÜR L AJOS, DR. honvédelmi miniszter: